A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

RINGER Árpád: A Szeletai- és Aurignaci-kultúra a Bükk hegység középső- és felső-paleolitikumának kronosztratigráfiájában

felmelegedéseknek megfeleltethető talajok regionális és távkorrelációs összehasonlítása a legcélravezetőbb. Északkelet-Magyarországon az átlag 5-6 m vastagságú felső-pleisztocén összlet alján a nyugat-európai Eem-Amersfoort-Börup-Odderade felmelegedések paleo-pedokomplexének egy polygenetikus erdőtalaj és egy felette települő, több tagú szürke erdőtalaj és/vagy csernozjom jellegű talajból álló eltemetett talajegyüttes (Mai és Ml jelzésű) felel meg. E talaj együttest a magyar paleolitkutatás miskolci születésének 100. évfordulójára rendezett emlékkonferencián Paul Haesaerts, Marcel Otte, Janus K. Kozlowski, Avraham Ronen és más külföldi szakemberek három feltárásban - Sajóbábony Méhész-tetőn, Mályi Öreg-hegyen és Sajószentpéter Margit-kapu-dülőn - egyöntetűen a szélesebb értelemben vett utolsó interglaciális északkelet-magyarországi képződményének fogadták el (2. kép Mai, Ml). Ennek közép-európai megfelelője a morvaországi PKII—PKIII Nyugat-Európában a Rocourt-Warneton, Kelet-Európában pedig a Mezín típusú paleopedokomplex. Az Mai és Ml paleo-pedokomplexhez a Közép-európai-Micoquien legidősebb fázisával rokon Bábonyien,

6 illetve a cseh Karel Valoch által leírt Taubachien

7 kapcsolódik, nemzetközi párhuzamosításra is alkalmas archaeosztratigráfiai jellemzőként. Biosztratigráfiai vonatkozásban pedig mérséklet erdei növény- és állatfajok karakterisztikusak e klímaszakaszban. így a gyertyános-tölgyes {Carpinus-Quercus) fajai, Helicigona banaticás molluska faunával, valamint Hystrix vinográdiovis kisemlősfaunával. Mindezek a relatív kronológiai argumentumok egyértelműen az utolsó interglaciálisra datálják e talajtani típust. 1999-ben Manfréd Frechen a Kölni Egyetemen nyert TL-adatokkal is megerősítette ezt az utolsó interglaciális korbesorolást. A széles értelemben vett Eem talajkomplex (Mal+Ml) fekvő löszének a kora Sajóbábony Méhész-tetőn 157,9±23,5 és 173,0±14,2 ka. Az eltemetett talajegyüttes felső tagját (Ml) fedő lösz TL kora pedig a sajószentpéteri Margit-kapu-dűlőben 85,3±7,0 és 101,4 ±9,0 ka. Az északkelet-magyarországi szubaerikus összletek felső harmadában szintén egy kettős paleo-pedokomplex települ. Ennek alsó tagja pseudogleyes barna erdőtalaj (MS3), felső talaja pedig szürke erdőtalaj típusú paleotalaj (MS2) (2. kép). A talajegyüttes alsó tagjából középső-paleolit / felső-paleolit átmeneti jellegű, a felsőből pedig AurignacoGravettien típusú régészeti emlékanyag került elő. E sajátos paleo-pedokomplex, az ausztriai Stillfried B és a morvaországi PK I talajegyüttesekkel vethető egybe. Barlangi rétegpárhuzamai közül (S3-SzS2) az eltemetetett talajkomplex felső tagjának megfelelő barlangi talaj (SzS2) alól néhány cm-re vett 14

C minta kora a Szeleta-barlangban 32.480 ± 520 év B.P.

8 E koradat a szubaerikus és barlangi talaj képződményt a Hengelo-Denekamp interstadiális idejére valószínűsíti (2. kép). Ezt erősítik meg az e rétegképződményből előkerült archeosztratigráfiai adatok is. A kettős szubaerikus és barlangi talaj képződményekből interglaciális megközelítő mértékű felmelegedést jelző mollusca fauna került elő a Diógyőr-Tapolca-barlang előterében, valamint Carpinus-Quercus erdővegetáció a Suba-lyuk S3 barlangi talajban.

9 5 RingérÁ., 1993. 6 RingerÁ., 1983. 1 Valoch, K. 1971. 8 RingerÁ., 1993. 9 RingerÁ., 1993. 9