A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)
CSENGERI Piroska: Adatok a bükki kultúra kerámiaművességének ismeretéhez. A felsővadász-várdombi település leletanyaga
edényeket készítették (II. t. 4, jellemzőiket 1. alább). A „C" típus erősen szerves anyaggal soványított változat (XII. t. 1-9). Kisszámú vékony falú, illetve közepes falvastagságú, simított, vagy elsimított felületű, világos színű, foltosra égett töredék képviseli a leletanyagban. Az AVK és csoportjai alföldi lelőhelyein leggyakrabban előforduló kerámiák anyagához hasonlít. A „D" típus anyaga jól látható módon rendkívül sok szürke színű, csillámos kőzettörmeléket tartalmaz (XII. t. 10-11). Kerámiáira a változatos falvastagság és felületkezelés a jellemző, mind keményre égetettek és rozsdabarna színűek. 21 Az „E" típusba a „D" egy változatát képező, kevesebb kőzettörmeléket tartalmazó, világosabb színű (vörösbarna, esetenként egészen világos, sárgásbarna, narancsvörös, vagy világosbarna), változatos falvastagságú és felületkezelésű, már nemcsak keményre égetett kerámiákat soroltuk. Az „F" típusba, a láthatóan valamilyen meszes anyag törmelékét tartalmazó, közepes falvastagságú, illetve vastag falú, simított, vagy elsimított felületű, barna, sötétbarna színű kerámiák kerültek. Végül a „ G " típus a nagy mennyiségű homok szemcsenagyságú, erősen csillogó anyaggal (kvarchomok?) soványított, vastag falú, elsimított felületű, keményre égetett darabokat jelenti, melyek igen kis számban fordulnak elő Felsővadászon. A lelőhelyen a felsoroltak közül a leggyakoribb változatnak az „A" típus tartható, de a fő kerámiaformák a többi anyagtípusban szintén megtalálhatóak. Kivételt képeznek a hengeres nyakú, gömbtestű amforák, melyek a „B", illetve ritkán a „C" típusban készültek. A „durva" kerámiák falvastagsága méretüktől függően változik, a vékony falútól az egészen vastag falúig terjed. Az edények többnyire elsimított felületűek, de a durvább darabokon behúzkodást is alkalmaztak, a finomabb háztartási edények felszínét pedig simították. A petrográfiai vizsgálatok azt mutatják, hogy a házi kerámiák felületét a díszített finomkerámiákéhoz hasonlóan finomabb szemcsés agyagbevonattal is elláthatták (1. SZAKMÁNY 2001, ebben a kötetben). A bükki kultúra házi kerámiáinak külső oldalán feltűnő barna és belső felén előforduló fekete színű bevonatról tett említést J. Lichardus (LICHARDUS 1962, 117). Felsővadászon az edények feneke nagyrészt lapos, néha enyhén homorú, vagy profílált kiképzésű. A leletanyagból 7 kiegészíthető edényt ismerünk. A házi kerámia jellemző edényformái la. A leggyakoribb házi kerámia a bomba formájú - behúzott szájú, hosszúkás gömbtestű -fazék (III. t. 2-3). Az edények pereme általában megvastagodó és lekerekített, néhány S-profilú változat is előfordul. A négy ebből a típusból ismert kiegészíthető edény peremátmérői 11-18 cm-es, magasságaik 12-20 cm-es, fenékátmérőik pedig 4-7 cm-es nagyságot mutatnak. A peremtöredékek alapján a 9-25 cm-es szájátmérőt tarthatjuk általánosnak. Az edények kis- és közepes méretűek, általában közepes vastagságúak, vagy vastag falúak. Néhány kisebb edény valószínűleg nem szolgálhatott fazékként, formájuk alapján azonban ebbe a típusba soroltuk őket. Ez a fazékforma igen gyakran perem alatt lyuksoros kivitelben készült (XII. t. 13). Egyes daraboknál úgy tűnik, hogy valamilyen eszközzel egyszerre két lyukat fúrtak be, majd azt megemelve újabb kettőt, míg körbe nem értek az edény száján. A lyukak közein többször kúpos, 21 L. az előző lábjegyzetet. A feltűnő kőzettörmelék fillitnek bizonyult. A 2000. május 10-én Felsővadász-Várdombon Koós Judittal végzett terepszemle alkalmával a bányafal aljában fíllites kőzetasszociáció néhány darabját találtuk, ami az anyag helyi felhasználását bizonyítja. A kőzetasszociáció geológiai előfordulására vonatkozóan 1. Szabnány 2001, ebben a kötetben. 81