A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)
É. KOVÁCS László: A hagyományművelő Tompa mint hagyományalany
Tompát most még nem mint hagyomány mű ve löt, nem a kiváló prédikátort, ének-, ima és egyházibeszéd-írót, hanem mint hagyományalanyt kívánom bemutatni. Azt, hogy a halálát követő 130 év elteltével hogyan él Tompa, e szomorú sorsú, hányatott utóéletű ember a gömöri nép halványuló emlékezetében. Tompának híveiről, paptársáról, barátairól, azok emberi gyengéiről és gyarlóságairól mintegy száz bizalmas vallomása kerül elő a halála évében letétbe helyezett és ötven év múltával 1918-ban felbontott Fekete könyvben. A Fekete könyvet addig a jászóvári premontrei apátság őrizte. Felbontás után a költő végakarata szerint a Magyar Tudományos Akadémia tulajdona lett. Mindaddig irodalmi érdekességeket igéző titok volt. A felbontás ezért általános csalódást keltett. Szövegét egészében a Budapesti Szemlében jelentették meg. Ebben áll a magyarázata, hogy a tényleges tartalmáról csak az olvasók szűk köre tudhatott. így születhetett és terjedhetett el a Tompa titkos végrendeletéről kelt többváltozatú legenda, sok találgatást, téves közhiedelmet kiváltva. A Fekete könyv másodszor Tompa Mihály összes művei című kötetben jelent meg. Ám sem ez, sem ennek sajtóvisszhangja, de még a költő halálának 100. évfordulóján történt hanvai sírfelbontás sem győzte meg a közvéleményt, hogy Tompa nem hagyott titkos végrendeletet, hogy nincs távlati időkre szóló jövendölés sem, hogy ez az írás nem más mint sajátos korrajz és kései életrajzi adalék. Panka Károly 1940-ben megjelent Tompa az anekdoták tükrében című könyvében mintegy negyven olyan történet olvasható, melynek közlői a költő barátainak, diáktársainak, pályatársainak, tanárainak leszármazottai köréből kerülnek ki. A Fekete könyvben olvasható kritikus társadalmi helyzetkép és a Panka Károly által összegyűjtött anekdoták - a költő által és a mások által róla elmondottak - együttesben elfogadható képet adnak őróla, az emberről. Sokáig nem gondoltam, hogy Tompa életútjának vannak még széles körben ismeretlen (publikálatlan) epizódjai. Két évtized alatt azonban nagyobb erőfeszítés nélkül sikerült többtucatnyi történetet összegyűjteni, néhány kivétellel egyszerű emberek apárólfiúra hagyott emlékezéseit. Adalékok a Tompa Mihály fájához fűződő szájhagyományhoz Három szomszédos dél-gömöri falu - Kelemér, Gömörszőlős (1906 előtt Poszoba) és a határon túli Naprágy között szinte azonos közelségben a Bakoskut-völgyi erdő aljában áll egy óriási tölgy. A mintegy 250-300 éves famatuzsálem ágait az idő számtalanszor megcsonkította. Erről a fáról becses emléket őriz a szájhagyomány. Fükő Laci bácsi, a Diószeghy család egykori aratógazdája elbeszélése szerint ezt a fát régen Tompa Mihály fájának nevezték. Elmondta, hogy a költő és közeli barátai, a közeli földbirtokosok és papok gyakran kijártak oda pihenni, beszélgetni. 3 így emlegette ezt Babus Danyi bácsi is, aki olvasott ember volt és Tompa verseit betéve tudta szavalni. 1910 körül volt, hogy tarvágást végeztünk abban az erdőben. Az uraság igen a lelkünkre 2 Dalfüzér 1844. Tompa Mihály kéziratos, kottás népdalgyüjteménye. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1988. 3 Adatközlő: Fükőh László Kelemér 571