A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)
PUSKÓ Gábor: A bejei pap (Tompa Mihály az egyházi jegyzőkönyvekben és a népi emlékezetben)
leírások alapján tudjuk rekonstruálni. Ezek szerint egy kéthajós templomról lehet szó, ahol a kisebbik hajó az épület végében boltívesen kapcsolódott a szélesebb épületrészhez. A későbbiek folyamán a két épületrész oldalfalait az egyik oldalon egy síkba építették, így nagyobbítva meg a templomot. A bejárat fölé épített cintermet szintén a múlt század első felében bővítették, kő alapra, vályogból. Az épület kőből és téglából épült, méretei az iménti, 1885. évi vagyonösszeírás alapján 8 x 5 öl. Itt hívom fel a figyelmet arra, hogy a csűr alapterülete nem sokkal kevesebb, 7 x 3 öl. A templomnak tornya nem volt. A templom mellett álló harangláb 2 '/j x 2 14 öl alapterületű volt. Magasságára utaló adataink nincsenek. Hogy a templom ebben az időben fazsindellyel vagy cserépzsindelylyel volt-e fedve, arról nincs egyértelmű bejegyzés, mivel folyamatosan csak „zsindelyről" tudósít a jegyzőkönyv, de több, apró megjegyzés alapján az a feltevés tűnik elfogadhatónak, miszerint fazsindelyről van szó, mint tetőfedő anyagról. Azt azonban rögzítette az 1885-ben készített vagyonösszeírás, hogy a harangláb fazsindelyes volt. A templom deszka padlózatát csak 1881-ben szedik fel, amikor is téglával cserélik ki. Elhelyezkedése észak-déli irányú lehetett, mivel egy bejegyzés szerint a déli oldalon karzat volt, ahol nagy valószínűség szerint a filiákban lakók ültek. Mivel karzatot a rövidebb falak mentén állítottak, így elképzelhető, hogy alatta volt egy bejárat. Ugyanakkor, ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy valóban az említett tájolás szerint állt az épület, akkor feltételezhetjük azt is, hogy az utca felé eső hosszanti falon is volt egy bejárat 4 , de az is elképzelhető, hogy csak itt volt, s a karzat alatt nem. A falakat vakolták, és fehérre meszelték - mint rendszerint a reformátusoknál - ezt igazolják a felújításról szóló bejegyzések is. A mennyezetet, mely huszonhét részre volt osztva, nyilván fakazettás volt, egy lenyúló faragott báb díszítette. 1881-ben kék alapokon aranyszínű csillagokkal díszítették, a bábot aranylemezzel vonták be. A mennyezet közepére az építés idejét - a jegyzőkönyv szerint 1224 - írták fel, a bejárat fölé pedig a felújítás évét. A katedra - melyet 1774-ben Kardos István adományozott -, a karzat és a székek diófa színűre lettek festve. A templom ajtaját egy vasból kovácsolt húzó díszítette, ezt 1883-ban a helybeli kovács, Erdélyi Mihály ajándékozta. A haranglábra bádogból gombot és kakast készített az imént említett kovácsmester vagy az ő apja 1857-ben. A két harang közül a kisebbet - mely 1728-ban készült, de 1865-ben elhasadt - 1866-ban Losoncon újraöntették. 5 Beje ebben az időben mint anyaegyház szerepelt, Oldalfalva és Zsór pedig filiái voltak. Az anya- és leányegyházak közötti viszonyt szabályozó „Charta" szerint a költségek fedezéséhez, a pap és tanító termény-, és munkabeli fizetéséhez, valamint a közmunkához Beje 2/4, Oldalfalva és Zsór V*-V* részben volt köteles járulni. Ugyanakkor az is benne foglaltatott ebben a szerződéslevélben, hogy a lelkész a hónap hányadik vasárnapján köteles a filiákban istentiszteletet tartani. Ebből a helyzetből korábban is, később is számtalan torzsalkodás származott. Az egyháztanácsnak és Tompának belépése után már néhány hónap elteltével foglalkoznia kellett ilyen jellegű egyenetlenséggel: 1847 márciusában az oldalfalvai leányegyház gondnoka, Ns. Csiszár Mihály megtagadta a helybéli templom kulcsának átadását az ott istentiszteletet végezni akaró Hegedűs Mihály tanítótól, majd a nevezett a tanítón a szomszédos Runyában is „becstelenséget követett el. " Ugyanekkor - 1847. március 12-én - már a lelkészi járandóságot csökkenteni kívánó oldalfalviakkal szemben is fel kellett lépnie. Miután megfenyegette őket, hogy a fizetség csonkítása esetén feljelenti őket az egyházmegyénél, azok elálltak szándékuktól. 4 Adatközlők úgy hallották, hogy a bejárat az utca felől volt, de azt nem tudták, hogy a templom milyen fekvésű lehetett. 5 Pusko Gábor, kézirat. 564
