A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

CSEH Zsolt: Üzenetek. Kísérlet egy „spontáníró” asszony prófétai szerepének értelmezésére

Élettörténeti adatok M. néni 1932. október 19-én, a vártnál korábban, édesanyja hét hónapos terhessége után jött a világra. Az akkori körülmények között sem a család, sem az ismerősök nem fűztek sok reményt ahhoz, hogy a feltűnően fejletlen csecsemő életben fog maradni. „Édesanyámnak azt mondták, Marika, ez a kislány egyet csuklik, aztán meghal. A csontjaim is puhák voltak, a fejem, a koponyám is lágy volt. Ilyen vattával kibélelt sapkában voltam. Aztán nem mértek meg engem, de mindjárt meg is kereszteltek, minden pillanatban várták, hogy... A kezeim, lábaim ki voltak fordulva, irtózatos rondán néztem ki. Az a csuda, hogy egyáltalán megmaradtam. Nagyon csúnya voltam, édesanyám nem is szerette, ha megnézett valaki. " A család a délnyugat-magyarországi Torvaj és Tab községek közötti tanyán élte a gazdálkodó parasztcsaládok szorgos mindennapjait. A faluba vásárolni, eladni jártak leginkább, és természetesen templomba, hiszen a szülők az öt leánytestvért szigorú vallásos életre nevelték. Értékrendjük ennek megfelelően alakult, s a faluból ismert hagyományokat, főként a hiedelmeket, babonákat is ennek megfelelően ítélték meg. „...mi ezzel sose foglalkoztunk. Szüleim igen elzárkóztak tőlük. De lehetett hallani ilyen történeteket, de nem foglalkoztunk különösebben vele. Tudták szüleim ...tudtuk, hogy kísértő van. Vannak különös dolgok, de nem foglalkoztunk velük...mi tudtuk, hogy a gonosz sok mindent megtehet, de azt is tudtuk, hogy a Jó Isten mindenből kimenekít. " Az édesapa nagy gondot fordított a gyermekek műveltségére. Könyveket rendszeresen olvasott a család, amelyeket a településeken, vásárokon, vagy a tanyák menti úton áthaladó vándorárusoktól vásároltak. Mindennap olvasniuk kellett a Bibliát, hol könynyebben, hol nehezebben érthető teológiai műveket, valamint szépirodalmat és ponyvát bőségesen. Miközben közösen dolgoztak, esténként hímeztek, a leányok közül egynek hangosan kellett felolvasnia, később pedig tehenet legeltetni is könyvet vittek magukkal. „...szóval ilyen volt a mi lányságunk, hogy ott mindenki olvasott... Tóth Tihamér könynyebb olvasat volt, de Prohászka nagyon nehéz volt. Meg akkor volt Shakespeare-től... meg Nyír ötöl, meg ponyvaregények is voltak olvasva. " M. néni szerint családjuk a fentiek tekintetében messze elütött az átlagos falusi családoktól. Mint ahogyan vallásos buzgóságukban is. A közelebb található település Torvaj volt, s közigazgatásilag is oda tartozott tanyájuk. Itt minden második vasárnapon volt mise, amit látogattak is rendszeresen. A hétköznapi, s minden első vasárnapi misék miatt azonban vállalták a nagyobb távolságot, s Tabra ezért hetente két-három alkalommal is elmentek. Jól jellemzi a család vallásos elmélyültségét az a történet, melyet M. néni édesapja haláláról mesélt: „...0 mindig nagyon sokat imádkozott a szép halálért... hetven éves volt, édesanyám is nagyon furcsának találta, nem volt különösebben beteg, csak úgy le- lepihent. Máskor nem nagyon szokott. Meg mindig (azt mondta), hogy a papot hívjátok, ha én beteg leszek. Sose orvost kért, mindig papot. Anyám nem tudta hogyan, miért, de mindjárt mondta a Klárikának, hogy szólj a papnak, meg szólj az orvosnak. De nem tudja miért, hát nem volt beteg.... Aztán a pap mindjárt kiment, meggyóntatta, feladta neki az utolsó kenetet. Édesapám azután nem szólt már, annyit mondott jól van, másnap reggel édesanyám halva találta. Úgy aludt el, hogy még a vánkos se volt meggyűrődve, szóval nem vergődött, nem látszott, hogy őneki haláltusája lett volna. Meghallgatta a Jóisten a kérését. De ő áldozott, gyónt minden első pénteken, úgyhogy ő törődött a lelkivel. Meg mink is. " Elmélyült vallásosságát később a család minden tagja megtartotta. Az öt testvér hívő maradt, családjukban a katolikus hit- és morális elvek szerint szervezték életüket. 464