A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

TÓTH Arnold: Paraszti históriák egy tardonai kéziratos énekeskönyvben

Magához hívatja a börtönfelügyelőt Eresszen be hozzá egy kis levegőt De a gonosz ember nem hallgatott rája Rázárta az ajtót nincs pardon számára. Az ítélő bíró Magda édesapja Hogy szabjon most törvényt saját leányára Elsápad a bíró, mondja szigorúan Hozzák be a bűnöst, mert nagyon rosszul van. Beviszik most Magdát piszkos rabruhában Az ítélő bíró halált szab most rája Bíró uram, apám, csak egy a kérésem Hogy még egyszer lássam Jancsika gyermekem. Nem vagyok az apád, bíró áll előtted Nem vagy a lányom, szívem összetépted. És gyermeked Janit látni fogod még ma Szegény kicsikémnek se apja, se anyja. Reggel hét órakor zörgetik a rácsot Beviszik Janikát az édesanyjához Szeretlek anyukám, úgy mint Istenemet Mert te adtál nekem, puha lágy kenyeret. Még egy utolsó csók, s elválnak egymástól Kiviszik Janikát az édesanyjától Elmegyek Janikám, el édesapádhoz Reggel, délben, este, miértünk imádkozz! Elindult a hóhér, gyilkos kötelével Int a segédjének, a nép jajveszékel Utolsó percekben jött meg a kegyelem. Igen hosszú és kevéssé folklorizálódott történet a Jaj de búsan harangoznak Parasznyán kezdetű história. A címben megjelölt 1948-as évszám alighanem az adatközlő által adott dátum, amellyel aktualizálni igyekezett a történetet. A parasznyai bányászok kihangsúlyozott megjelenése mindenképpen a 20. századra datálja a szöveg keletkezését. Az első bevezető strófa a szokásos históriás sztereotípiával indul: kérdésfeltevés, amelyre a válasz voltaképpen maga a história. A 2-6. szakaszban a férjét meggyilkoló asszony aljas tervének és a gyilkosság lefolyásának részletes, szinte ripacs módon hátborzongató leírását olvashatjuk. A 7. strófával kezdődően a szöveg kétfelé oszlik, és a két tematika egymásnak felelgetve nagyon lelassítja, szinte megállítja az események menetét. Az egyik visszatérő motívum az asszonyt és cselekedetét kárhoztató, értetlenkedésével és a gyilkosságra való rácsodálkozásával moralizáló elmélkedés {hogy tudtad ezt megtenni, ugyan mit is gondoltál, mivé tetted életedet, fájt-e akkor a szíved stb. a 712 és a 18-20. strófákban); az ezzel váltakozva megjelenő másik motívum pedig a halott 452