A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

TÓTH Arnold: Paraszti históriák egy tardonai kéziratos énekeskönyvben

A história keletkezésekor az epikus népköltészet már bomlóban van, de a falusi kultúra alapja még a szóbeliség. A ballada az archaikusabb területekre illetve az idősebb generációk passzív tudásába kezd visszavonulni, és helyét hamar átveszi a história. A műfaj eltűnésekor, a 20. század első harmadában már az írásbeliség kerül túlsúlyba falun is, és a história helyét átveszi a tisztán írásbeli verses hírközlő műfaj, a hírvers.

5 A népköltészetben a ballada áll legközelebb a históriához, illetve helyesebb, ha fordítva fogalmazunk: a história legtöbb formai vonását a balladától „örökölte". A nép sokszor saját balladáira ismert rá a vásári históriások énekeiben, ezért válhatott könnyen és gyorsan népszerűvé az új műfaj. Éppen a megcélzott közönség miatt (és azért is, mert maguk az alkotók is félművelt, falusi emberek voltak) a históriások gyakran alkalmaztak jól bevált népköltészeti elemeket és formákat. Amikor a história átkerült a falusi közösségek énekhagyományába, már nem tettek különbséget ballada és história között: mindkettőt a ballada népi elnevezésével történetnek, történetes éneknek, igaz történetnek nevezték. A folklórgyűjtés során ezek a folklorizálódott históriák többnyire balladaként kerültek feljegyzésre, balladaszerű ének, új ballada, ponyvaballada megjelöléssel. A nép históriának csak addig nevezi ezeket, amíg tart az előadás, illetve amíg emlékeznek az előadás körülményeire, és főleg amíg a nyomtatott szöveg megvan. Amikor ezek eltűnnek az emlékezetből, akkor a história új, másodlagos életet kezd élni: bekerül a szájhagyományozó közösség költészetébe, és a folklóralkotásokhoz hasonlóan terjed, variálódik.

6 A verses hírközlés jelentőségét a folklorisztikai kutatás alighanem alábecsülte, amikor egyáltalán nem, vagy csak mellékesen foglalkozott a paraszti históriák gyűjtésével és feldolgozásával. Takács Lajostól tudjuk, hogy a históriák nyomtatott szövegei igen nagy számban kerültek be a parasztok háztartásaiba a századforduló körüli években. A legkisebb példányszám, amit egy nyomda elvállalt a históriák készítésekor, ezer darab volt. Ez azonban ritkaságnak számított, és legtöbbször 5-10 ezer példányban készültek el a szövegek. Ez a példányszám szinte minden esetben a helyszínen elfogyott, és ha sikeres volt a történet, újabb kiadásokra került sor. Sok históriából készült több tízezer példány, és a legjobbak a százezres nagyságrendet is elérték.

7 Ezek alapján talán nem kockázatos kijelenteni, hogy a história szinte minden paraszti háztartásban jelen volt, és a falu hétköznapi életének természetes részévé vált a századfordulóra. Hogy mekkora hatást gyakorolt a magyar népköltészetre, azt sajnos csak sejthetjük, mivel a folklórgyűjtések a legritkább esetben vették figyelembe ezeket a szövegeket. Históriások Borsodban Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből néhány adatunk van históriások tevékenységére vonatkozóan. A tarpai születésű Faliznyó János, aki nyomdai segédként került Miskolcra huszonnyolc éves korában, több mint két évtizeden át járta bazárosként és históriásként Borsod vásárait. Miskolc, Edelény, Szikszó, Mezőcsát, Ónod vásáraiban minden bizonynyal nagy számban terjesztette szövegeit.

8 A csengeri születésű Albók Gyula szerint Miskolc és Sátoraljaújhely vásárai voltak a térség legjobb históriázó helyei.

9 A jászberényi születésű Oláh István gyermekkorában a mezőkövesdi Balázs-nyomdában volt géphajtó, ekkor ismerkedett meg a környék népével. Később is gyakran megfordult Dél5 Takács L., 1951. 1-49. 6 Takács L., 1951. 10-11, 1958. 108-109. 7 Takácsi., 1958. 13,26-27. 8 Takács L., 1958. 64, Bodgál F., HOM Néprajzi Adattára 1662. Itsz. 9

Takács L., 1958.50-51. 445