A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

TÓTH Arnold: Paraszti históriák egy tardonai kéziratos énekeskönyvben

való, a szöveg nyomtatásban kerül sokszorosításra több ezer, olykor több tízezer példányban. Az előadás során a históriás elénekli a művet, majd a röplapokra kinyomtatott szöveget árusítja a hallgatóság között. A közönség az ének hallgatása mellett a szöveget olvassa is, a papírt hazaviszi, ezáltal a história az írásbeliség hordozójává válik. A jobban sikerült művek azután folklorizálódnak, bekerülnek a szóbeliséget fenntartó népi közösségek használatába. A história annak a félnépi közköltészetnek az egyik legújabb műfaja, amely a kora újkortól kezdve befolyásolja és alakítja a népi kultúrát: a virágénekek, a latorköltészet, a diákköltészet, a kéziratos énekeskönyvekben fennmaradt közköltészeti alkotások után a história is a közvetítő, átmeneti műfajok sorába illeszkedik. Nagyon találónak érzem Gyulai Pál megfogalmazását: ezek az alkotások „félnépi eredetűek, melyek a nép között élő ismeretlen, félművelt költőktől származnak, melyeket a nép elfogad, részben vagy egészben átalakít, de amelyeken többé-kevésbé mégis megérzik az irodalmi befolyás. " A históriában az epikus énekhagyományból megmarad az énekes előadás és a verses forma, de a 19. századi polgárosuló parasztság új igényeinek megfelelően a téma, az előadásmód és az előadás alkalma megváltozik. A középkori hősepika vagy a kora újkori históriás-vitézi énekek világához képest a 19-20. századi paraszti história egészen újszerű: harsány, felszínes, szenzációhajhász, a lüktető és állandóan változó vásári nép tülekedéséhez hasonló. Takács Lajos így összegzi a műfaj átmenetiségére vonatkozó megállapításait: „A história, mely az epikus énekköltészet bomlásának idején alakult ki, jellegzetesen átmeneti műfaj: lezárja a hagyományos énekmondást s egyúttal megnyitója az új, írásos kultúrának. Újat jelent a régi énekhagyományhoz képest mind formai, mind tartalmi tekintetben, ha a régi énekmondás sok formai eleme tovább is él benne. Tartalmilag viszont teljesen új környezetéhez idomul: a polgárosodó parasztsághoz. " Az írásbeliség és a szóbeliség határán álló história fél évszázados műfaji története is nagyon jól jellemzi átmenetiségét. Akkor jelenik meg, amikor a jobbágyfelszabadítás után, az 1850-es évek úrbéres pereskedései közepette gyakorlatilag néhány év leforgása alatt átrendeződik a falu társadalma, és az új birtok- és termelési viszonyok mellett felerősödik a kapitalizálódó gazdaréteg írásos kultúra iránti igénye. A vásárokon a 19. század második felében válik megszokott és sokak által keresett alakká a ponyvaárus, az olcsó füzetek és kalendáriumok sokasága ekkor árasztja el a falvakat, és a század végére lesz jellemző a paraszti újságolvasás.

4 Ebben a környezetben, a közlekedés forradalma nyomán felgyorsuló világban tűnik fel és terjed el robbanásszerűen a vásári és búcsús história, amely egyfelől az epikus népköltészet (különösen a ballada), másfelől a ponyvairodalom világához kapcsolódik. Ezt a kettős kapcsolódást egy egyszerű táblázatban is összefoglalhatjuk. Szóbeliség Átmeneti közeg írásbeliség Műfaj Ballada História Ponyva Alkotó, fenntartó, terjesztő Paraszti közösség, kiemelkedő énekesek Históriás Vásári ponyvaárus, könyvkereskedő Hogyan él Csak szóban Szóban és írásban Csak írásban 2 Gyulai P., 1872.309. 3 Takács L., 1958.77. 'Békési, 1966.383. 444