A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

TARCAI Béla: Szellemi élet a fogolytáborokban

A győztesek a jogi bonyodalmak elkerülése érdekében különféle ügyeskedésekhez folyamodtak a foglyul ejtett milliók státuszának meghatározására. A fegyverszünet után begyűjtött katonákat az angolszászok nem hadifoglyoknak, hanem „lefegyverzett ellenséges erők"-nek,

2 az idegen nemzetiségek esetében „hontalan személyek"-nek

3 nevezték. A Nemzetközi Vöröskereszt tiltakozására 1946-ban ezt a kategorizálást megszüntették ugyan, de ezzel a foglyok helyzete semmit nem változott. A Vörös Hadsereg mind a katonai, mind pedig a polgári elhurcoltakat átadta az NKVD-nek,

4 a Belügyminisztérium alá tartozó szervezetnek. A foglyokkal egyéb jogtalanságok is történtek. Az amerikaiak 1945 novemberében megkezdték volna a magyarok hazaszállítását. A zónahatáron a szerelvényeket a Vörös Hadsereg átvette és egyenesen Szibériába irányította.

5 A nyugati hatalmak egyesített vezérkarának döntése alapján 1945. június-júliusában 700 ezer foglyot - köztük kb. 6070 ezer magyart, velük sok leventekorú gyereket, adtak át a franciáknak, olyan államnak, amellyel nem voltunk hadiállapotban. Ez a szám talán túl nagynak tűnik. De, ha meggondoljuk, hogy a táborokban minden intézkedést a német lágerfuhrerek hajtottak végre,

6 s ők szívesen rendelkeztek más nemzetiségek rovására, minden érthetővé válik. Sovány vigasz, hogy amikor kiderült, hogy a franciák a rájuk zúdult fogolytömeget megfelelően ellátni és foglalkoztatni képtelenek, az amerikaiak a teljesen legyengült foglyok egy részét visszavették és saját kórháztáboraikban helyezték el. A Szovjetunió Magyarországgal a Genfi Konvenció által előírt hadifogolyegyezményt soha nem kötötte meg. A magyar foglyok és deportáltak sorsát - főként a hazabocsátás tekintetében - szóbeli kijelentések határozták meg. A teljesség kedvéért említem meg, hogy Németországgal az 1947. április 23-i moszkvai külügyminiszteri értekezlet kötött megállapodást a hadifogolykérdésben. Ezt a nyugatiak betartották, a Szovjetunió és Lengyelország azonban nem. Az eddigiekből következik, hogy a második világháború befejezése után keleten és nyugaton fogva tartott, összesen több mint 1 millió magyar, a nemzetközi jog értelmezése szerint jogtalanul fogva tartott kényszermunkásnak minősül. A nyugati hatalmak foglyaikat 1947. év végéig gyakorlatilag felszabadították. Ez után ki-ki maga dönthette el, hogy haza kíván-e térni vagy sem. Mintegy 100 ezer magyar nyugatról, saját elhatározásából, nem tért haza. A Szovjetunióból a foglyok és elhurcoltak nagyobb része az 50-es évek végéig hazatérhetett. Szakértők számításai szerint azonban százezres nagyságrendű azoknak a magyar életeknek a száma, amelyekkel a Szovjetunió nem tud elszámolni.

7 Ha a második világháború utáni jogtalan szabadságkorlátozásról beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat az egyéb formákat, amelyek a politikai szempontból veszélyesnek ítélt személyeket fenyegették. Működtek az internáló és a nagyberuházásokat kivitelező KOMI táborok,

8 volt Recsk és voltak különleges börtönök. 1950. decemberében a szovjetek által elbocsátott 1200 magyar és német hadifoglyot a miskolci vasútállomásról átirányítottak Kazincbarcikára, ahol 1950-ig dolgoztak a Vegyiművek építkezésén. 2 Disarmed Enemy Forces - DEF. 3 Displaced Enemy Personal - DEP. 4 Hadifoglyok és Internáltak Főigazgatósága. 5 Emiatt a nyugati hatalmak a hazaszállítást leállították. 6 A tényleges intézkedés joga a német táborvezetők kezében volt. 7 A foglyul ejtett, háborús bűnösként elítélt, elhurcolt, valamint a fogságban elhunyt, illetve a hazatért személyek száma bizonytalan. 8 Közérdekű Munkák Igazgatósága. 349