A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)
TAKÁCS Béla – VERES László: A szoldobágyi és a szelestyei üveghuták története I.
ilyen megkülönböztető jegy nincs, legfeljebb köszörült vagy festett évszám utalhat az edény készítésének idejére. Takács Béla úttörőmunkát végzett a levéltári kutatásokon alapuló üvegipari feldolgozások területén. Sokan követték módszerét és útmutatásait. Az említett Veres László után Csiffáry Gergely, Szvircsek Ferenc követte a „mester" útmutatásait, s ennek eredményeképpen kibontakozhatott előttünk Észak-Magyarország üvegiparának története. 14 Sőt, kísérlet történt a 17-19. századi Magyarország üvegiparának hiteles felvázolására. Talán a Magyarország 17-19. századi parasztüvegei című kismonográfíának 15 köszönhető az, hogy az időközben közülünk égi mezőkre eltávozott Takács Béla fia, Bolvári Takács Gábor jelen munka szerzőjét bízta meg a kiváló üvegtörténeti kutató hagyatékának gondozásával. Ez a hagyaték döntő részt a Károlyi család levéltárának kutatásából következően a neves família 18-19. századi ipartelepítő és fejlesztő tevékenységének bizonyítéka és két igen híres Szatmár vármegyei üveghuta történelmének felidézője. Mint Takács Béla munkásságának, a sokoldalú tudós pap tevékenységének ismerője, őszintén vállalom és kötelességemnek tartom kutatási eredményeinek összegezését, rendszerbe állítását. Levéltári jegyzeteit az eredeti megjelölésekkel hasznosítva készítettem el a jelen tanulmányt és természetesen szerzőtársul fogadva a kiváló kutatót. /. Manufaktúrák a Károlyi-uradalomban Gróf Károlyi László adta ki A nagykárolyi gróf Károlyi család összes jószágainak története című, kétkötetes könyvet, amely Budapesten jelent meg 1911-ben. 16 A mű előszavából is kitűnik, hogy az érdemi munkát Éble Gábor és Pettkó Béla, a Károlyi család levéltárának kitűnő ismerői végezték, illetve a család elhatározta, hogy „megíratja" az uradalmak, birtokok történetét, vagyis gróf Károlyi László csak mint „a nemzetségi közügyek kormányzója" vett részt a könyv kiadásában. Áttanulmányozva a kétkötetes művet, ebből kitűnik egyrészt a Károlyi család vagyonának ingatlanokban megnyilvánuló nagysága, másrészt az az óriási igyekezet, hogy ezt a hatalmas birtoktestet a család miképpen igyekezett jövedelmezővé, hasznossá tenni nemcsak mezőgazdasági, hanem ipari vonatkozásban is. Mivel az uradalmak túlnyomó többsége az erdélyi részen, hegyvidékeken terült el, az erdőgazdálkodásban, a fakitermelésben látta a család az elsőrendű bevételi forrást. Részletes kimutatásokat úgyszólván csak az erdők területéről, a benne lévő fák milyenségéről, olykor az erdők jövedelméről olvashatunk a könyvben. Ez persze nem jelenti azt, hogy az egyéb ingatlanokról, ipari létesítményekről nem készültek volna pontos leltárak, mindenesetre a szerzők ezeket nem sorolták fel, csak az ingatlanok, manufaktúrák, bányák értékét közlik. Állandó és biztos jövedelemnek tekinthetők a Károlyi család tagjai által árendába, vagyis bérbe adott kocsmák, pálinkafőzők, sernevelők, a száraz- és vízi malmok, a fűrészmalmok, boltok, fürdők, vendégfogadók, a vámok bevételei. Mint külön érdekességet említjük, hogy 1755-ben Károlyi Ferenc nyomdát létesített Nagykárolyban, amely 1827-ig volt különböző bérlők kezelésében, amikor Károlyi György a nyomdát eladta. 1794-ben Károlyi József megvásárolta a nagykárolyi postát. Néhány bánya vagy bányarész is volt a Károlyi család birtokában, de ezekben csak malomköveket állítottak elő. A Szatmár megyei misztótfalusi uradalomhoz tartozó hegyekben arany- és ezüstbányá14 Csiffáry G., 1994.; Szvircsek F., 1981. 51-106. 15 Veres L., 1997. 16 Károlyit, 1911. 269
