A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

TAKÁCS Béla – VERES László: A szoldobágyi és a szelestyei üveghuták története I.

jelzi ezt az időszakot. Ugyanebben az időszakban látott napvilágot néhány részletkutatási eredmény is, de ezek sem adják egy-egy huta teljes történetét, tehát nem rendszeres feldolgozásról van szó, hanem véletlenül talált levéltári adatok közléséről. Hasonló a helyzet az 1930-40-es években készült és kiadott, üvegiparunkkal kapcsolatos munkákkal is. Sághelyi Lajos

1 terjedelmes összefoglaló műve semmi újat nem mond, legfeljebb más formában közli azt, amit Telkes Simon már előbb leírt. Hivert Dezső? Gurmai Mihály

9 rövidebb müvei adatforrás tekintetében megegyeznek Sághelyi munkájával. Takács Béla - megítélésem szerint - helyes véleményt alkotott az újabban megjelent monográfiákról is. Borsos Béla, budapesti mérnököt a régi magyar üvegek lelkes gyűjtőjének tekintette, aki 1966-ban a saját tulajdonában lévő üveganyagról írt ismertető könyvet, majd nagyobb és terjedelmesebb formában írta meg, de nem levéltári adatok alapján a magyar üvegművesség történetét.

10 A könyv 1974-ben jelent meg. Nem kis érdeklődéssel vette kézbe Bunta Magda és Katona Imre 1983-ban Bukarestben, a Kriterion Kiadó gondozásában megjelent Az erdélyi üvegművesség a századfordulóig című munkáját, amelyről hasonló véleményt alkotott, mint Borsos monográfiájáról." Való igaz, hogy az erdélyi üvegművesség történetét bemutató szerzőpáros sem kutatott levéltárakban, mert akkor nem találnánk művükben alapvető tévedéseket, melyek elsősorban már közölt adatok kritika nélküli átvételéből erednek. Az elmúlt évtizedek monográfiái közül még Varga Vera munkái említésre méltóak. Az Iparművészeti Múzeum munkatársa művei közül az 1989-ben megjelent Régi magyar üveg című a legértékesebb. Azonban ha figyelembe vesszük, hogy a 115 lap terjedelmű könyvben a szerző 85 oldalon keresztül ismerteti az üvegkészítés, díszítés módját, a világ összes üvegfajtáit, Európán, Ázsián át Amerikáig, akkor el lehet képzelni, hogy ebből mennyi jutott a régi magyar üvegek bemutatására.

12 Takács Béla tehát joggal állapította meg halála előtt, hogy „A magyar üvegipar hozzávetőleg hiteles történetét csak kitartó levéltári kutatás részeredményeinek felhasználásával lehet majd megírni. Ezekből minden bizonnyal megállapítható lesz, hogy a magyar üveggyártás sokkal régebbi, mint gondolnánk, továbbá sokkal több huta működött hazánk területén, mint amit a statisztikai, topográfiai munkák felsorolnak, mert ezek az adatok csak egy évre szorítkoznak. Különösen az uradalmi, családi, egyházi levéltárak rejtenek magukban sok érdekes és ismeretlen adatot üveggyártásunk múltjáról. Ilyen módszeres levéltári dokumentumok alapján dolgozta fel Veres László A Bükk hegység üveghutái-vak. történetét 1979-ben, gyűjtötte össze a gyár termékeit, mutatja be a könyvében lévő képeken."

13 A gondolatsor végének kapcsán Takács Béla jegyzeteiben bővebben szól a muzeológusi feladatokról, a régmúlt tárgyi emlékeinek összegyűjtéséről. Ami a különböző üveghuták termékeinek helyszínen való összegyűjtését illeti, ennek megvan az a nagy előnye, hogy a tárgyak azonosíthatóvá válnak. A készítő mester neve ismeretlen ugyan, de ha egy üvegtárgyat a muzeológus a huta környékén vásárolt meg, biztos lehet abban, hogy az nem cseh, osztrák vagy olasz üveg, hanem a helyi huta terméke. Ötvösműveknél, ónedényeknél az azonosítást könnyen végezheti a szakember, mert ezek az edények mesterjeggyel, városjeggyel vannak ellátva, de az üvegtárgyaknál 7 Sághelyi L, 1938. 8 Hivert D., 1940. 9 Gurmai M, 1943. 10 Borsos B., 1965., 1974. " Bunta M., 1980. 219-240.; Bunta M.-Katona /., 1983. 12 Varga V., 1989. 13 Veres L., 1979. Itt kell megjegyezni, hogy a munka szerzője egy tudománytörténeti összegzésben ismerteti az üvegipari kutatások helyzetét is. L. Veres L., 1983. 21-25. 268