A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

MESTER Zsolt: Bükki paleolitikus barlangi lelőhelyek régészeti revíziója: három esettanulmány

csolatban az ásatás során tett megfigyelésekkel.

3 Ezzel kapcsolatban tennünk kell néhány általánosabb észrevételt: a) Természetesen előfordulhat, hogy az ásatok - az ásatások technikai adottságaiból, a tapasztalat hiányából, vagy egyéb okból kifolyólag - egy-egy rétegen belüli szintet nem ismertek fel, illetve, hogy közel azonos jellemzőkkel rendelkező szomszédos rétegeket nem választottak külön. Az is elképzelhető, hogy valamely réteg színét tévesen adták meg, világosabbnak vagy sötétebbnek, sárgásabb, barnásabb, zöldesebb stb. árnyalatúnak határozták meg. A felhalmozott megfigyelések nagy mennyiségét tekintetbe véve azonban elhanyagolható annak a valószínűsége, hogy ezek a tévedések meghamisítsák az ásatási eredményeket. Tehát kiindulási alapként az eredeti megfigyeléseket és felvételezéseket tartjuk érvényesnek. b) Minden bizonnyal Kadic geológusi szemléletének tulajdonítható, hogy - legkésőbb a végső publikációban - a rétegek számozását a kronológiai sorrendjükhöz igazította, vagyis a legalsót jelölte l-es számmal. A magunk részéről ez esetben is az eredeti profilrajzok rétegszámozását használjuk (vö. Büdös-pest). c) Előfordul, hogy a publikáláskor egyes rétegeket összevontak, illetve, hogy ugyanazon lerakódás alsó és felső részének tekintettek. A revíziókor minden rétegösszevonást célszerű megszüntetnünk, minthogy a kitöltés jellemzőinek megváltozásában a természeti környezetnek a lerakódás időszakában bekövetkezett valamiféle változása tükröződik. Ebből következően minden réteg kronológiai értelemben újabb egységnek, a kitöltés felhalmozódásában újabb fázisnak tekintendő, s leletanyaga is kronológiai szempontból elkülönítendő a többitől. Gyűjtőleltár sajnos nem mindegyik lelőhelyről áll rendelkezésünkre. Ennek oka részben az is lehet, hogy bizonyos esetekben ilyen nem is készült, mert a Kadic-féle rendszeres ásatási módszert nem mindegyik lelőhelyen alkalmazták következetesen. Az általunk felhasznált gyűjtőleltárakra a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában bukkantunk. Az a benyomásunk, hogy 1949-ben Vértes L. a paleolitgyűjteménnyel együtt ezeket a dokumentációkat is átvihette a Magyar Állami Földtani Intézetből a Nemzeti Múzeumba. Vértes publikációinak egyes megjegyzései is arról tanúskodnak, hogy ismerte ezeket a jegyzékeket. A gyűjtőleltárral kapcsolatban is a fentebb jelzett alapelvet érvényesítettük, vagyis a benne feltüntetett információkat fogadjuk el kiindulópontnak, referenciának, minthogy ezek állnak szorosabb kapcsolatban az ásatás során tett megfigyelésekkel.

4 Természetesen ezek között is előfordulhatnak elírások. Nem ritka, hogy átjavításokkal találkozunk a bejegyzések között. Ilyenkor általában a korrekciót kell elfogadnunk, de nem árt mérlegelni a javítás előtti információt sem. Az eddig áttanulmányozott gyűjtőleltárak nyomán sajnálattal kell megállapítanunk, hogy nem volt egységes szerkezetük, a részletességük lelőhelyenként változó. Van, ahol például feltünteti a lelet nyersanyagát is, s van, ahol ettől eltekint. Van, ahol a négyszögön belül levő vastag réteget szintek szerint már nem tagolja tovább. Olykor a különböző forrásból származó információk sokrétű összevetésével ezek a hiányosságok részlegesen pótolhatók. Semmiképpen sem kell, hogy e nehézségek eltántorítsanak bennünket, de mindenképpen megszabják a revíziónk korlátait. Az eredeti lelőkörülmények rekonstruálásának harmadik pillérét a leletek azonosítói képezik. Amint már fentebb említettük, ez az azonosító többnyire egy szám, vagy 3 A pontosság kedvéért megjegyezzük, hogy az általunk felhasznált profilrajzok közül egyesek bizonyosan később készültek az ásatások alatt felvett eredeti vázlatok és felmérések alapján. 4 Itt is hozzátehetjük, hogy egyesek később, már az ásatások befejezése után készültek a becsomagolt leletanyag feldolgozásakor. Kadic szerint a Suba-lyuk 1932-es feltárása volt az első, ahol a gyűjtőleltár bejegyzéseit az ásatás alatt, közvetlenül a leletek előkerülését követően rögzítették {Kadic 1938a: 22). 23