A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)
FAZEKAS Csaba–GYULAI Éva: A katolikus egyház lemondása a tizedről 1848. március 18-án
saira. Említettük már, hogy az alsó tábla káptalani követei nem maguktól készültek a lemondásra, hanem felszólításra tették azt. E tényt Fogarassy is elismerte, továbbá érvelése középpontjába azt állította, hogy a tizedet mindenképp eltörölték volna, s „az események parancsoló hatalmának engedni kellett", s az „akkori ingerültség közepette" amúgy sem pártolta volna senki esetleges ellenvéleményüket. Ezt az álláspontot egészítette ki a „hazafias készség", az „önkénytes áldozathozatal" hangsúlyozásával. Megítélésünk szerint a kétféle felfogás logikailag nem összeegyeztethető. (Gondoljunk csak a „lemondtunk róla" és az „elvették tőlünk" típusú minősítések közötti stiláris különbségre.) Legfeljebb úgy, ha az egyház valóban - „megértve az idők jeleit" - akkor és ott hirtelen meggyőződött a lemondás hasznosságáról és fontosságáról egyaránt. Ennek azonban a nem nyilvánosság számára szánt dokumentumokban alig találni nyomát. A márciusi fordulattal szemben amúgy is mélyen bizalmatlan Hám János szatmári püspök (a későbbi esztergomi érsek) emlékirataiban például csak egy helyen említi a „papság nagylelkű lemondását" a tizedről, de egyből hozzáteszi, hogy erre nem is lett volna joga, illetve „a valóságban le nem mondott róluk" (!). 45 Megemlíti viszont, hogy amikor a püspökök hírét vették az alsó táblán történteknek (de a főrendek összehívásának nem), először nem a lemondáshoz való azonnali csatlakozásra, hanem a követendő főpapi magatartás egyeztetésére készültek. Ezt végül - immár a tized megszűntének tudatában - március 20-án tartott tanácskozáson tették meg, s ennek nyilván komoly hatása volt a későbbi papi magatartásra ebben a kérdésben. Ocskay Antal említett március 21-i bejelentése mellett elsősorban Hám Jánosnak ugyanazon a napon kelt, a püspöki kar nevében az uralkodóhoz intézett feliratát kell kiemelnünk, melyet többen idéztek, illetve ismertettek már, szövege magyarul viszont nem hozzáférhető. 46 (I. sz. dokumentumként alábbiakban közöljük.) Rá kell mutatnunk, hogy a püspöki kar itt kinyilvánította a megváltozott viszonyok elfogadása iránti készségét (március 18-a után nem is volt más lehetősége), ugyanakkor a királyhoz, mint főkegyúrhoz fordult az egyház javainak, illetve a Vallás- és Tanulmányi Alapnak a védelméért. Érvelésének középpontjába az 1791/23. tc.-et állította, 47 mely az alapítványoknak az alapítók szándékaival ellentétes célú felhasználását tiltja és megőrzésüket az uralkodó kötelességévé teszi. A felelős kormánytól, illetve annak esetleges szekularizációs terveitől való félelmük miatt kérték a király főkegyúri jogait és felügyeleti jogát gyakorló helytartótanács egyházi bizottságának (Commissio Ecclesiastica 4 *) fenntartását, mely biztosította az egyház tulajdon- és jogvé44 Fogarasy Mihály: „Átmeneti szabadság". In: Elmer, 1999. 39-79. [Emlékirat, az 1847/8. országgyűlés alatt Pozsonyban tartott püspöki tanácskozmányokról. Egy részvevőtől. Pesten, 1848. - változatlan szövegközlés, továbbiakban: Fogarassy (1999)]; 54. 45 Hám-emlékiratok (1999) 141-142. Megjegyezzük, Hám szövegében több valótlanság is található. Egyrészt a lemondás nagyon is valóságosan bekövetkezett, másrészt tévesen azt írja, hogy Daróczy kanonok lemondása után az alsó tábla „ki sem kérve a többi káptalanok szavazatát" készített törvényjavaslatot. Pontatlanul emlékezett még a lemondáskor a főrendeknél jelen lévő egyháziak számára is, „két vagy három" püspökről írt, név szerint csak Lonovicsot és Scitovszkyt említette, Rudnyánszkyt és Rimelyt nem. 46 Tartalmát részletesen ismertette: Fogarassy (1999) 55—56.; ennek alapján: Meszlényi, 1928. 66-73.; ld. még Károlyi, 1936. 43. 27. jegyz.; Spira, 1979. 90. stb. Érdemes megemlíteni, hogy Andics Erzsébet Hám beadványát kizárólag Károlyi Árpád idézett szövege alapján ismertette, hozzátéve, hogy annak eredetije elpusztult. Roskoványi Ágoston 1856-os - általunk is felhasznált - szövegkiadása ugyanakkor Andics figyelmét elkerülte, holott más helyen maga is közölt onnan dokumentumfordítást. Andics, 1949. 16., 21. jegyz., 139140. A forrást alaposan ismertette még (a fennmaradt másolatok megjelölésével, ugyanakkor Roskoványi említése nélkül): Varga, 1971. 180-181. 47 L. 77. sz. jegyzet. 48 Az egyházi bizottságot 1782 szeptemberében állította fel II. József, 1848-ig változatlan szervezetét 1794-ben hozták létre. (Elnöke az esztergomi érsek, tagjai két egyházi és három világi tanácsos.) L. Pl. Felhő 174
