A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

BALASSA Iván: A népi földművelés történeti-néprajzi kutatásának módszertanához

gazdasági ismeretek összefoglalását. A gondos fordítás lehetővé teszi, hogy a magyar néprajzkutatás ezt a munkát szélesebb körben használja. A 18. század utolsó negyedében a nyugaton már egy évszázada virágzó ún. gazdairodalom (Hausvater-literatur) példája nyomán a század utolsó negyedében néhány kiváló munka keletkezett. Ezekben a római kori szerzők tapasztalatai éppen úgy helyet kaptak, mint a nyugati országok (főleg angol és német nyelvterület) legújabb eredményei. A hazai eljárásmódokat, tapasztalatokat bőségesen közlik ritkábban pozitív, de gyakrabban negatív értékeléssel. A mezőgazdasági irodalom fellendülését elősegítette, hogy a Nagyszombatból Pestre költözött egyetemen mezőgazdasági tanszéket is szerveztek és annak első tanára, Mitterpacher Lajos (1734-1814) kiadta Elementa rei rusticae... (1777-1794) című összefoglaló munkáját. A 18. század végének és a 19. század elejének egyre gyarapodó mezőgazdasági irodalmából érdemes néhány tudós gazdát kiemelni, akiknek munkáit az agrártörténeti és agrárnéprajzi kutatás is haszonnal forgathatja. Ezeket magyarul írták, ritkábban németül, de akkor magyarra is lefordították. Tessedik Sámuel (1742-1820) fő műve először németül jelent meg, de két év múlva (1786) magyarul is napvilágot látott: A Paraszt ember Magyarországban Mitsoda és mi lehetne... címen. Ebben a mezőgazdaság helyzetét rajzolja meg Szarvason (Békés m.) szerzett ismereteire támaszkodva, de megállapításai lényegében az egész Dél-Tiszántúlra érvényesek. Részlettanulmányai közül érdemes megemlíteni azt, mely a szikes talajok javításával foglalkozik (1804). Nagyváthy János (1755-1819) Miskolcon született, de iskoláit Sárospatakon járta; számos külföldi út után a Festetics-birtokok jószágkormányzója. Alapvető munkája 1791-ben jelent meg: A szorgalmatos mezei gazda címhez ezt is hozzáfűzte: A Magyarországon gyakoroltatni szokott gazdaságnak rendjén keresztül. Ez azt mutatja, hogy a sok külföldi és sokszor a miénknél korszerűbb ismereteken kívül, a hazai gyakorlatnak is nagy figyelmet szentel. Ez a fontos munkája, más könyvei, számos kézirata a történetinéprajzi földművelés-kutatás fontos források a 18. század második felére vonatkozóan. Kisszántói Pethe Ferenc (1762-1832) Szabolcsban született, majd a Debreceni Református Kollégium diákja. Fiatalkori ismeretei a Tiszántúlról származnak, de sokat járt külföldön, később a Keszthelyi Georgikon tanára, gazdaságának vezetője, kitűnő szervező. Gyakran használtam háromkötetes kiváló munkáját: Pallérozott mezei gazdaság}

1 Bevezetőjében megírja, hogy a mezőgazdasági ismereteket „a nemzet állapotához szabva..." adja elő. A hazai gyakorlatot nemcsak ismerte, hanem annak számos elemét továbbfej leszthetőnek is tartotta. A fentin kívül más munkáit is haszonnal forgattam. A 19. század első felében a mezőgazdasági irodalom kivirágzott. Ebből érdemes a sok közül két irodalmi munkásságot kifejtő gazdát kiemelni, már csak azért is, mert munkásságukat jól lehet tájhoz kötni. Az egyik Balásházy János (1797-1857), aki Sátoraljaújhelyen és Sárospatakon (Zemplén m.) nevelkedett ugyan, de életének második részét Debrecenben töltötte, ezért: A háztartás és mezei gazdaság tudományáról (1838) írt kétkötetes munkája rengeteg debreceni és tiszántúli adatot foglal magába. Ugyanebben az évben jelent meg Milotai Ferenc: Az erdélyi gazda kézikönyve..., melyben harminc év gazdatiszti és jószágkormányzói tapasztalatait foglalja össze, melyet Teleki József gróf birtokain szerzett. 26 Wellmann I., 1984. 27 Kisszántói Peth F., 1805-1814. 440