A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

BALASSA Iván: A népi földművelés történeti-néprajzi kutatásának módszertanához

A NÉPI FÖLDMÜVELÉS TÖRTÉNETI-NÉPRAJZI KUTATÁSÁNAK MÓDSZERTANÁHOZ BALASSA IVÁN Hosszú út vezetett odáig, amíg a földművelés történeti-néprajzi kutatója lettem. Érdemes ennek az útnak néhány állomását felsorolni, már csak azért is, hátha lehet belőle másnak is tanulni. A Bihar megyei Bárándon, a Nagy-Sárrét szélén születtem. Gyermekkorom első tizenkét éve itt és a közeli ugyancsak sárréti Bihartordán telt el. Az előbbi faluban a nyírségi származású nagyapám református papként 52 évig szolgálta a gyülekezetet, az utóbbi községben édesapám községi főjegyzőként dolgozott. Mindebből következik, hogy közvetlen munkával kifejezhető kapcsolatom nem volt a földműveléssel. A családi kötelékek azonban ide vezettek. Apai nagyapám Kenderes (Jász-Nagykun-Szolnok m.) határában Kakat-pusztán 4-6 hold földön gazdálkodott és közelebbi családjával együtt kint élt a tanyán. Anyai dédnagyapám Kéken (Szabolcs m.) tehetős gazda, 50-60 hold földdel. Ez azt jelentette, hogy nagyapám és édesapám gyermekkori élményeiket mesélve a földművelés, érdekes módon különösen az aratás, nyomtatás, majd a gépi cséplés sokszor előkerült, és én nagyon élveztem ezeket az elbeszéléseket, melyek ma is élnek bennem. Ezek még csak erősödtek bennem a nyári látogatások alkalmával. Ekkor érzékelhettem, hogy mit jelent tanyán élni, kis földön gazdálkodni, egyszerű körülmények között a falutól távol lakni. A földből adódó nagyon csekély jövedelmet mint kellett részesaratással kiegészíteni. Mennyivel más volt a szabolcsi rokonság élete, ahol nagy istállóra merőlegesen hatalmas csűr zárta el az udvart, a jószágra béres vigyázott és egy bizonyos jómód sok vonatkozásban érződött. Személyes élmények otthon is bőven akadtak. Bihartordán a szomszédunkban élő jómódú Szigeti család nálam fiatalabb egyetlen fiához, Károlyhoz jó barátság fűzött. Nemcsak a szekereken játszottunk a színben, forgattuk a csak ritkán használt rostagépet, hanem az eketalyigával kergetőztünk az udvaron. Eleinte sehogy sem értettem, hogy miért nagyobb annak egyik kereke és ezt ő magyarázta meg, hogy a barázdában jár a nagyobbik, míg a kisebb a még felszántatlan földön szalad. A közelünkben lakó és anyai ágon távoli rokonnak tartott Karalyos Gábor sokszor felültetett a szekérre, amikor szántani vagy vetni ment, esetleg trágyát hordott (természetesen mindig ganénak mondta) a közeli földekre. Ekkor láttam először közelről szántást és értettem meg teljesen az eketalyiga különböző méretű kerekeit. Megfigyelhettem a kézi és a gépi vetést, a boronálást és más szántóföldi munkákat. Nagyapám papi járandóságát (52 kh) az én gyerekkoromban már bérbe adta és így a pontosan meghatározott termékeket minden évben ősszel beszállították. Ezért csak a mennyiséget és minőséget kellett ellenőrizni. Édesapám jegyzői földjét (22 kh) felében munkáltatta, amire azért másképpen kellett vigyázni. Emlékszem, hogy 10-12 éves koromban már kora hajnalban mentem ki a cséplőgéphez, ami nagy élményt jelentett, bár a 431