A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

FÜGEDI Márta–DOBROSSY István: Az idegenforgalom szerepe a városkép alakításában Miskolcon

Gencsi Samu és Zsedényi Béla munkái megjelenése között közel negyed évszázad telt el. Közben „volt" egy elbukott világháború, amely eredményeként széthullott az Osztrák-Magyar Monarchia, s az utódállamok sorában „elfoglalhatta" helyét a trianoni határok mögé kényszerített Magyarország. A társadalmi szintre emelkedett depresszió, a békediktátum szülte sokk és hosszan tartó trauma, a megváltozott helyzet kilátástalansága különleges „továbblépési" lehetőséget fogalmazott (fogalmaztatott) meg Miskolccal. Többféle elképzelés született a város arculatának alakulására, illetve alakítására. Az adott helyzetet, s ebben a múlt jelentőségét, a hely szellemét Zsedényi a következőképpen látta és fogalmazta meg: „Nehéz feladat előtt áll az, aki Miskolcon a genius loci-t keresi. Pedig feltalálható itt is. Él, hat és lobog. Tehát van. Csak nem a régi fény romjai között kell keresni, hanem a földrajzkönyvben. A poros akták, elsárgult fóliánsok között nem a zászlólengető és kardvillogtató, harcilármás nagy haditények beszélnek róla, hanem az a szerény és láthatatlan, de szívós és nagyszerű energia rejtegeti, amely itt él valahol halhatatlanul az Avas alján, a Szinva-parton, és bármily csapást vagy pusztulást hoznak is az idők, új munkára serkent." Az új munkát, az új jövőt pedig látja, s abban véli felfedezni, hogy „nagy riválisa Kassa nyelt el előle mindent, s amikor fejlődése végre, immár felszabadult erőivel, a legújabb korban szinte vágtába csapott át, a magyar felvidéki szellemi élet vezető szerepe még mindig Kassa kezében maradt, s - ti. Miskolcnak - a szürke »csizmadiaváros« szerepével kellett megelégednie ...A trianoni sorsban azonban Kassa öröksége szállt reá. ...Miskolc máról holnapra a magyar Felvidék fővárosa lett."

17 E sorokból szinte süt, perzsel az a gondolat, hogy nem a múlt idézése a fontos, hanem az adott helyzetben megtalálni a létezés, a városépítés és gondolkodás további kereteit. Most „Miskolc a mai magyar Felvidék szíve". Miskolc szívébe pedig bekönyörül az Avas, „amely nélkül Miskolc és a miskolci élet el sem képzelhető. ... Az Avas a város romantikája, de bölcsője azoknak az álmoknak is, amelyek odalent a városban, a felébredéskor, köveket raknak egymásra és palotákat emelnek a jövőnek." Ez az összekötő gondolat, a kapcsolat a „mai magyar Felvidék szíve" és „Nagy-Miskolc problémája" között. Zsedényi - de mellette mások is - Diósgyőr és Hejőcsaba csatlakoztatásával (19 236 fővel, illetve 4455 fővel) kialakítja a 81 673 főt számláló Nagy-Miskolcot, az ország negyedik, a magyar vidék (avagy a vidéki Magyarország) harmadik legnagyobb városát. Ennek a városnak a perspektívája a következő: Joggal követelhet érdeklődést, megértést és féltve ápoló gondoskodást szellemi élete és kultúrája iránt, nemcsak saját polgáraitól, hanem úgy az állam-kormánytól, mint a nemzet egyetemes közvéleményétől is, mert kultúrája, de a magasabb szellemi életre való törekvése is, ezen az előkelő őrhelyen, ma már saját érdekén túlmenő egyetemes nemzeti érdek." A Zsedényi Béla által használt „magyar Felvidék szíve" után sorban jelennek meg a Miskolccal kapcsolatos új szlogenek. A Nemzeti Újság különszáma a „magyar Ruhrvidék székvárosáénak nevezi, a Reggeli Hírlap cikksorozata a „Felvidék fővárosa"-nak, a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap „Borsodország"-nak titulálja. A Magyar Szalon című fővárosi képes folyóirat a „Felsőmagyarország központja" megjelölést használja. Érdekes azonban elemeznünk Móricz Zsigmond 1930-ban, a Nyugatban megjelent írását, amelyben „Miskolc a legnagyobb jövőjű magyar város" képét mutatja a látogatónak. De ha ez a látogató történetesen Szabó Zoltán (1938-ban), s a „város lelkét kutatja, a város csak sokféle képpel válaszolt". Ekkortól egy bő évtized alatt alakul ki az, aminek előrevetített képét Szabó Zoltán a következőképpen fogalmazta meg: „Ha van város, amely Zsedényi B., 1929. 164-165. 365