A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)
CSÍKI Tamás: A régiófogalmak néhány elméleti és módszertani problémája
szilárdulhat meg pl. mezőgazdasági termelőterületek (körzetek) között, vagy a tradicionális kézművesipar dominanciáját megőrző és agrártermelő vidékek között. 21 A munkamegosztás másik típusa az urbanizáció folyamatával párhuzamosan, a városok és vonzáskörzetük viszonylatában jöhet létre, ahol a javak előállítása - szűken vett - gazdasági feltételeinek különbözősége mellett, egy sor egyéb tényező: pl. a termelés társadalmi vagy munkaszervezeti aspektusainak eltérései is meghatározóvá válhatnak (bár az előző típusnál sem lehet ezeket teljesen kiiktatni), s ahol a kapcsolatok - épp az utóbbiak állandó módosulása révén - maguk is differenciáltabbak, s dinamikusabban változóak. A munkamegosztás ezen típusának az előbbinél nagyobb (nevezzük makroregionális) szerveződési egységek kialakításában lehet (igaz, nem kizárólagos) szerepe, 22 ahol valóban érvényesülhet az a vélemény, hogy „nem létezik erős régió, ha nincs a centrumában egy életerős, nagyteljesítményű város." 23 Mindez azonban nem jelenti - ha a tendenciák ilyen irányúak is voltak a dualizmus évtizedeiben és a két világháború között -, hogy teljesen oszthatnánk a településföldrajz, illetve a településtörténet látott megközelítésmódjának abszolutizálását, pl. Timár Lajos véleményét, aki szerint „az országon belüli feltételezett gazdasági régiók... az esetek többségében egy-egy nagyobb várost és a másik oldalon falvakat vagy tanyavilágot jelentenének - vagyis a feltételezett »gazdasági régiók« helyett a településhálózatot, ezen belül a városhálózat funkcionális és hierarchikus tagoltságának történelmi elemzését kell középpontba állítanunk." 24 A funkcionális várostörténet eddigi eredményeinek felhasználása persze nem nélkülözhető, a különböző regionális egységek meghatározásánál azonban aligha elegendő. A munkamegosztás említett két típusa ugyanis nemigen választható el élesen egymástól (összekapcsolódásuk ezért a nemzetgazdaság egységesülésének lehet a mutatója) 25 , mivel a magyarországi városfejlődés egyik sajátossága, hogy jelentős részük a funkcionális, térségi (vonzáskörzeti) szerepkör mellett, megőrizte a tradicionális („prefunkcionális") szerepkörét, illetve annak egy részét (pl. kézművesipari hagyományait vagy mezőgazdasági termelését). Vagyis az előbbi megközelítésmód a maga régiófogalmának kialakításakor ugyancsak a történetiséget, a továbbélő hagyományok szerepét szorította háttérbe: a Dél-Dunántúlon pl. a két világháború között az iparon belül meghatározó maradt a kisipar, illetve a kézműipar súlya, aminek nemcsak a gyáripar formálódásában, kialakulásának módjában volt szerepe (a tolnai selyemgyárat vagy Nagyatád textiliparát említhetjük példaként 26 ), hanem - ezzel összefüggésben - a kistáji (vagy kistérségi) szerveződést előtérbe állítva, a régióképződés sajátosságait is befolyásolta. Az elmondottakból szintén következik, hogy szükséges - az eddig jobbára esetlegesen használt - régiófogalom differenciálása, illetve vertikális tagolása. A korábbi kísérletek részben egyetlen termelési ág vizsgálata alapján vállalkoztak erre (vagy ugyancsak a történetiség szempontját nélkülözték), amelyek közül csak egyet említünk. Gunst 21 Tóth i. m. (A történeti tájak...) 230-31. E kategóriában a kistájak (sok esetben maguk az elnevezések is árulkodóak: Bodrogköz, Bodrogmellék, Hegyköz, Hegyalja, Bódva-völgye stb.) termelését és fogyasztását befolyásoló tárgyi-mentális, illetve földrajzi-ökológiai feltételek, valamint a különbségekre épülő sokrétű táji kapcsolatok (munkamegosztás) feltárásában (amelyek talán a közösségek történeti „régió-tudatának" legfontosabb elemei) a néprajztudomány, újabban a történeti ökológia meghatározó szerepet játszik. A gazdag, empirikus kutatásokra épülő irodalomból: Andrásfalvy B., 1980.; Hofer T, 1980.; VigaGy., 1988. stb. 22 Tóth i. m. (A történeti tájak...) 230-31. 23 Pálné Kovács /., Tér és Társadalom VI. 3-4. sz. 291. 24 Timár i. m. 18. 25 Tóth i. m. (A történeti tájak...) 231. 26 T. MéreyK., 1985. különösen: 40., 59-60., valamint uő. 1979. 1-2. sz. 225-57. 351
