A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

KÁPOLNAI Iván: Mezőkövesd város és környéke népességének alakulása a 20. század elejéig

sorában, de nem szerepel a dézsmajegyzékekben sem. A 18. századi betelepülések során sem került a káptalan birtokát képező faluba egyetlen más vallású lakos sem.

76 A káptalan birtoka volt és nem vert gyökeret a reformáció Alsóábrányban, Felsőábrány közvetlen szomszédságában. Az utóbbi viszont köznemesi birtokként a 16. század végére teljesen reformátussá lett. A török időkben elpusztult Felsöábránynak már 1703-ban újjáéledt református egyháza, Alsóábrányban is viszonylag korán - a három matyó település után legkorábban - 1728-ban megkezdődött a katolikus anyakönyvezés. Más forrásból származó adatok szerint azonban a hívek 1741-ig a tardi, majd a daróci plébániához tartoztak és csak 1763-ban kapott a falu önálló lelkészt. Az 1746. évi egyházlátogatásijegyzőkönyvben a két Ábrány lakossága még együtt szerepel; az 1804. évi összeírás szerint Alsóábránynak csak római katolikus lakosa volt, Felsöábrányban pedig relatív többségük volt a reformátusoknak, de a katolikusok és a különösen nagyszámú izraeliták együttesen az összlakosság nagyobb részét alkották.

77 Alsóábrányon kívül nem volt talaja a protestantizmusnak a Bükk-vidék két legkisebb falujában sem: Cserépváralján és Kacson (mely utóbbi régebben szintén viselte nevében a Váralja utótagot). A Cserépváraljára, települt szláv ajkú lakosok között volt ugyan néhány görög katolikus (szám szerint 1746-ban 17), az 1804. évi lakosságban azonban csupán 1 görög szertartású katolikus szerepel, az egész falu római katolikus vallású. Kacsra az 1720-as években érkeztek rutén és szlovák telepesek, s ezzel magyarázható a század derekán még jelentős számú lutheránus (evangélikus) és néhány görög katolikus lakos. A későbbiekben azonban túlnyomó többségbe kerültek a faluban a római katolikusok. Cserépváralja a tardi, Kacs a tibolddaróci anyaegyház filiájaként működött, a két ősi Árpád-kori plébánia csak a második világháború után vált újból önállóvá.

78 Annak ismeretében, hogy csupán környékünkön, Dél-Borsod egy részén jó néhány olyan település volt, ahol a reformáció átmenetileg sem terjedt el, némileg túlzásnak tűnik az a megállapítás az 1939-ben megjelent „Vármegyei Szociográfiá"-ban, hogy „Borsod megye mondhatni teljesen protestánssá lett".

79 A lakosság nagy többsége valószínűleg a református vallás híve lett a 16. században, az ellenreformáció (rekatolizáció) és a török uralom utáni nagy népességmozgás azonban jelentősen módosították a táj vallási megoszlásának a képét. Bél Mátyás már hivatkozott munkája az 1730-as évekből néhány környékbeli falu népességének vallására is tesz - bár nem számszerű - utalást. Tájékozódhatunk arról, hogy Szomolya katolikus, Nagymihály református, Nyárád és Daróc pedig vegyes vallású település, az utóbbi református többséggel. Ez is hamarosan módosul azonban, ha figyelembe vesszük az 1746. évi összeírás adatait, amely Sály és Négyes kivételével valamennyi település vallási megoszlását bemutatja, esetenként további értékes tájékoztató szöveg kíséretében. Az 1746. évi Egyházlátogatási Jegyzőkönyv adatai szerint a táj mintegy 13 ezer főnyi lakosságának több mint fele (54%-a) volt római katolikus vallású, mintegy 40%-a református, és 5-6%-a egyéb vallások között oszlott meg. Közel 3% volt a görög szertartású katolikus. A legtöbben Mezőnyárádon éltek - ahol a lakosság több mint %-ét tették - azon kívül Tardon és Vattán, a lakosság 10%-át meghaladó részarányban. Alig fele annyian voltak a lutheránusok, az ágostai (augsburgi) hitvallású evangélikusok: 1,4%-os részesedéssel az összlakosságban. Többségük Tibolddarócon élt, néhányan pedig Kacson, Nyaradon és Alsóábrányban. Az izraeliták száma a 18. század dereCan. Vis. 1746.; Conscriptio 1783-1804.; Klein-Péchy i. m. 58-59.; Soós i. m. 87. Klein-Péchy i. m. 2., 51.; Soós i. m. 90. Klein-Péchy i. m. 34, 74.; Soós i. m. 91., 94.; Veres i. m. 1984. 27-34. Klein i. m. 38. 286