A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)
KÁPOLNAI Iván: Mezőkövesd város és környéke népességének alakulása a 20. század elejéig
földmüvelés tartott el. Ezek együttes száma azonban még 1%-át sem éri el a felnőtt férfilakosságnak. Ahol kevés volt a nemes, a nem nemes lakosság jelentős többsége a „parasztok" megjelölésű kategóriába tartozott. Ez a legalább negyedtelek nagyságú földdel (szőlővel) rendelkező férfi személyeket fogta egybe. A negyedteleknél kisebb földterületen gazdálkodó már „zsellér"-nek számított. Valójában azonban - a minősítéshez szükséges birtokadatok hiányában - a parasztok és zsellérek szétválasztása nem tekinthető pontosnak, a jobbágyok szegényebb rétegei és a kisebb földterületekkel rendelkező házas zsellérek tehetősebb csoportjai között nem tudtak éles határvonalat húzni. Külön rovatban tüntették fel a parasztok (és polgárok) örököseit is. Ide - az örökösödési szokások szerint - rendszerint a legidősebb vagy legfiatalabb fiúgyermek (esetleg a családfő veje) tartozott (lehetett tehát köztük olyan 18 éven aluli, aki nem szerepelt a „sarjadék" rovatban). Birtokos parasztok alkották a többséget Mezőkövesden kívül Alsóábrány, Bogács, Tárd, Szomolya, Nyárád, Keresztespüspöki falvaiban. Viszont a nemesi többségű Felsőábrányban - a falu papján kívül csak „zsellérek" (napszámosok, magánszolgálatban álló személyek és egyéb népelemek) éltek. Zsellér többséggel találkozunk a települések nagyobb részében, így Cserépfaluban és -váralján, Kacson, Geszten és Sályban, sőt az előző században mindvégig nemesek által lakott faluként számon tartott Vattán, azon kívül a Tisza közelében fekvő több alföldi faluban is. A táj egészében a zsellérek és egyéb népelemek száma meghaladta a parasztokét. Külön említést érdemel azonban a környék legmódosabb települése: Mezőkeresztes, ahol a nagyszámú nemes mellett csaknem ugyanannyi birtokos parasztot is összeírtak, s ehhez képest viszonylag kevés volt a zsellér és egyéb népelem. Mindez a mezőváros anyagi viszonyaira is fényt vet. A két mezőváros és a többi település keresztény férfilakosságának társadalmigazdasági tagolódását az 5. táblázat részletezi és az alábbi adatok foglalják össze: Mezőkövesd Mezőkeresztes Többi sík vidék Bükk-vidék Együtt Keresztény férfi 2331 1618 3217 5 521 12 687 Ebből: -„sarjadék" (18 912 384 1 219 2 238 4 753 év alatt) - 18 éven felüli 1419 1234 1 998 3 283 7 934 Ebből: - Pap, tisztvise4 10 20 33 67 lő, polgár - Nemes (kisko185 454 257 463 1 359 rú férfiak is) - Paraszt és örö730 423 765 1 073 2 991 kösei - Zsellér és 500 347 956 1 714 3 517 egyéb 277