A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

KÁPOLNAI Iván: Mezőkövesd város és környéke népességének alakulása a 20. század elejéig

Míg a nemesek számaránya Mezőkövesd és környékén több mint kétszerese volt az országos átlagnak, a társadalmi hierarchia élén álló másik (jóval szűkebb) kiváltságos réteg, a papok száma a felét sem érte el az országos aránynak. A régióban összeírt 23 pap összesen 25 ezer keresztény lelki gondozását szolgálta, így egy lelkészre átlagosan - a vallási megoszlást figyelmen kívül hagyva - mintegy 1100 lakos jutott, országos átlagban csak 500-600 fő, Egerben, a püspöki székhelyen pedig alig több mint 100 lakos! A tájon belül is eléggé egyenlőtlen volt az eloszlás: a bükki településeket 14 lelkész látta el, az alföldieket 7, a több mint 4600 lélekszámú Mezőkövesden pedig csak 2 pap működött. A II. József-féle állami plébániaszervezés során még az 1780-as évtized végéig további hattal növekedett ugyan a katolikus lelkészek száma,

49 de az eloszlásbeli egyenlőtlenségek fennmaradtak vagy még növekedtek. A Bükk-vidéken három helységbe Sályba, Bogácsra és Tardra - került pap, az elhanyagoltabb alföldi részen csak Szentistvánra és Borsodivánkára, Mezőkövesd pedig az új káplán ellenére továbbra is Mezőkeresztessel együtt - lelkipásztori gondozás terén a legrosszabbul ellátott település tájunkon. Mint a fenti összeállításból kitűnik, mindkét mezővárosban a paraszti (jobbágy) réteg nagyobb a zsellérségnél, a többi alföldi település népességét egybe véve azonban a zsellérek vannak többségben, a Bükk-vidéken pedig kiváltképpen! Az 1786. évi népességszám-adatokkal szemben az 1787-ben készült népszámlálási összesítések a lakosság további - különösen egyes bükk vidéki településeken (pl. Tárd, Sály, Felsőábrány) 8-10%-ot is elérő - emelkedését jelzik. Ez származhatik esetleg az eredeti számbavétel hiányosságaiból, és/vagy újabb beköltözésekre is enged következtetni. Vannak adatok még a következő évek beköltözéseiről is: így pl. szlovákokból 1790-ben külterületi település létesült (a Lator-malom melletti Latorica, illetőleg magyar neve szerint Latorut), majd a 19. század elején ugyancsak Sály környékén további külterületi lakott helyek jöttek létre: Mocsolyás(puszta), Tarizsa és Leányfalu.

50 Az 1784-87. évi népszámlálás után hosszú évtizedekig, a 19. század derekáig nem volt Magyarországon minden lakosra kiterjedő állami népesség-összeírás. A 19. század elejéig tartó népességtörténeti vizsgálódásunk utolsó forrásaként figyelembe vesszük még annak az egyházi jellegű összeírásnak a fontosabb adatait, melyet 1804-ben hajtottak végre a nagy kiterjedésű - a Jászkunságot és Hajdúságot, Szabolcs, Borsod valamint Heves és Külső-Szolnok vármegyéket felölelő - egri egyházmegye területén (azzal öszszefüggésben, hogy a Szent István alapította főegyházmegye érsekség rangjára emelkedett). Az egész főegyházmegye területén számba vették ekkor a népesség számán és vallási összetételén kívül a plébániákat és leányegyházaikat, felszereltségüket, az egyházközségek vagyoni és jövedelmi, általában dologi és személyi viszonyait.

51 A (néhol helyesbítésre szoruló) összeírás adatai szerint a népesség a század utolsó és a 19. század első éveiben általában igen mérsékelten növekedett, sőt némely községben (Vatta, Ábrány, Nyárád) jelentősen meg is fogyatkozott. (Szerepe lehetett ebben a nagymérvű járványos halálozásnak az 1790-es évek elején.) Ugyanakkor két községben olyan kiugró mértékű emelkedéssel találkozunk, mely nehezen valószínűsíthető. így pl. a legnépesebb bükki község, Cserépfalu lakossága alig két évtized alatt több mint kétszeresére (3000 közelébe) szökött, de a következő évtizedben visszazuhant a korábbi 1400 körüli szintre. A falu lélekszáma egész későbbi története során sem sokkal haladta meg a 2000 főt, így joggal feltételezhető, hogy ez esetben forrásunkban téves adat szerepel, s indokoltnak 49 Soós'x. m. 45. 50 Soós i. m. 99. 51 Conscriptio proventuum parochiarum ludimagistrorum et campanatorum 1783-1804. Egri Főegyházmegyei Levéltár, rakt. sz. 3210. 278