A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

KÁPOLNAI Iván: Mezőkövesd város és környéke népességének alakulása a 20. század elejéig

jogait. A későbbiekben ezeket 1494-ben II. Ulászló, majd 1520-ban II. Lajos király is megerősítette.

10 A mohácsi csatavesztés, majd különösen Buda török kézre kerülése után az 1540es évektől megnehezült a dél-borsodi táj településeinek élete is. Kisebb török csapatok már a mohácsi csatát követően is eljutottak környékünkre, sőt Mohi és Miskolc közelébe is, de főleg Hatvan 1544. évi eleste után váltak sűrűbbé és súlyosabbá a pusztítások. A Miskolc ellen 1544-ben indított hadjárat például 45 helységet érintett a megyében. A dél-borsodiak egy része - köztük Mezőkövesd - véglegesen be is hódolt a török hatalomnak. Mintegy fél évszázadon át, az 1596. évi mezőkeresztesi csatáig itt húzódott illetve hullámzott - az Oszmán Birodalom határa Kövesd, Lövő, Négyes és Keresztes, észak felé pedig Szomolya és Kistálya vonalában." 1544-ből adatok vannak Négyes, Lövő, Szentistván, Nagymihály, Keresztes, Nyárád, Vatta, 1552-ből Tárd, majd újból Keresztes felégetéséről; Nagymihályt 1555-ben a török pusztította, 1566-ban tatár csapatok égették fel, Valk pusztulásáról is olvashatunk a század második felében.

12 b) A török hódoltság korszaka A 16. század derekától a települések nagyságáról, társadalmi-gazdasági viszonyairól számszerű adatokat is ismerünk a különböző korabeli összeírásokból. Ilyenek például a porták (kapuk) számát feltüntető ún. dikajegyzékek és a legfontosabb terményekből, állatokból az egyháznak dézsmát fizető háztartásokról számot adó különböző - gabonaés egyéb (főleg bor-, juh-, méhkas-, olykor sertés- stb.) - tizedlajstromok. A Károly Róbert által - az évenkénti pénzverésből származó korábbi bevételek pótlására - bevezetett kapuadózás alapjául minden olyan kapu (porta) szolgált, amelyen szénával vagy terménnyel megrakott szekér ki- és befért - tekintet nélkül az ott lakó személyek (háztartások) számára. A régebbi eredetű, még Szent István által előírt dézsmafizetési kötelezettség ennél szélesebb körű volt, kevés kivételtől eltekintve kiterjedt a lakosság túlnyomó részére. Az egyház részére fizetendő tizedhez („decima" -» dézsma) kapcsolódott a későbbiekben Nagy Lajos 1351. évi törvénye alapján a földesúrnak járó kilenced („noná"), vagyis valójában a második tized fizetése. A töröknek fizetett adóról, a „defter"-ek, a török adóösszeírások tájékoztatnak. A dél-borsodi községek eleinte Budára, majd Hatvanba fizettek, de a füleki, esetenként a szolnoki bég is kivetette az adót, vagy éppen Jászberénybe fizették (pl. Bogács) az egyre növekvő adót. Az állami adózás céljait szolgáló dikális összeírások portaszámai és az egyházi, illetve földesúri dézsma alapjául szolgáló jegyzékekben feltüntetett háztartások számadatai között a legtöbbször jelentős eltérések mutatkoznak. Részben tárgyi okokból, az összeírások céljából és a hozzájuk kapcsolódó hivatalos előírásokból (is) adódóan. A dikális összeírások ugyanis mellőzték a zselléreket, a pásztorokat, kézműveseket, valamint a földesúri birtokon gazdálkodó népességet. A dézsmajegyzékek ezzel szemben a jobbágyokon kívül a nincstelenek és zsellérek számát is feltüntették, mert a zsellérektől és nincstelenektől is szedett az egyház - kereszténypénz címén - dézsmát (a földesúr pedig kilencedet). Csupán a nemesek, papok, tanítók s a libertinus helyzetű parasztok 10 Klein i. m. 26-27.; Klein-Péchy i. m. 89-91.; Sárközi i. m. 43., 48-52.; Kápolnai /., 1970. 47-52. 11 Sárközi \. m. 54., 57. l2

Soósi.m. 79-102. 258