A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)
FAZEKAS Csaba–GYULAI Éva: A katolikus egyház lemondása a tizedről 1848. március 18-án
ges uralkodónál, Ausztria császáránál és Magyarország királyánál az elveszítettek jogos kárpótlásának megadása céljából közben járni. Hogy az egyetemes egyház boldog és hosszan tartó kormányzásáért a halhatatlan Istennek állandó könyörgésekkel esedezhessem, és az apostolok áldásának kegyelmét kérhessem, a lábainál leborulva örökös hittel és hűséggel halálomig maradok. Bécsben, a Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepén 86 az 1849. évben. III. A püspöki kar 1850. augusztus 25. - szeptember 1-i értekezletén a tized ügyében született állásfoglalás 87 Magyarország püspökeit mind az egyház jogait és jövedelmeit elidegeníteni tiltó legszentebb kánonok, mind saját közösségük tisztelete ünnepélyes esküvéssel kötelezik, hogy számot adjanak azokról az erőszakos időkről, amikor a trónusok összeroppanása miatti recsegés-ropogás közepette, valamint mind a szentséges, mind a világi hatalmasságok összeomlásának romjai között néhány (azóta is az egyházi rendhez tartozó) klerikust az 1848. évi országgyűlésen - részben személy szerint közvetlenül, részben a felső tábla követeinek szóló üzenetben közvetett módon - nyíltan, kifejezett fenyegetésekkel és megfélemlítésekkel rávettek arra, hogy elhiggyék: az egész egyházi rendre és az összes egyházi birtokra leselkedő veszélyt elháríthatják, ha gyorsan, bár akaratuk ellenére lemondanak azokról a tizedekről, amelyeket még első szent királyunk engedett át részükre és ettől fogva számtalan törvény, nyilvános egyezmény, ünnepélyes békeszerződés erősített meg. Úgy látszott, erre a cselekedetre csak a megelőzhetetlen vészes szükség, továbbá az a szomorú sors vehette rá őket, melyet Franciaország, Németország, Spanyolország, Portugália, sőt Itália egyes tartományai egyházainak kellett átélnie, ahová a forradalmak ellenséges támadása a katolikus egyházra káros támadással tört be, s csak a békésebb idők orvosolták a bajokat. A diétán jelen lévő egyházi személyek a forradalom lecsendesíthetetlen gyűlölete miatt erőfeszítést tettek arra, hogy az egyházi jövedelmek egy részének feláldozásával az egyház másik, jelentősebb fenntartási alapját 88 a szent célokra őrizhessék meg. Ez az egyház nyilvánvaló szükségének és hasznának figyelembe vételében megmutatkozó szándék azonban csak azokat mentesíti az egyházi fenyíték alól, akik ellenállást fejtettek ki; nemkülönben az egyházi dolgok azon elidegenítőit, akik képesek voltak az egyház javát támogatni, de magáról az elidegenítésnek erőszakkal és félelemmel kikényszeríteni aktusáról a jog minden ünnepélyességével az érvénytelenség büntetésének terhe alatt kinyilvánítják, hogy az a törvény előírásai alapján semmisnek minősül, és semmiképpen sem nem érvényes, sem nem hatályos. Tudniillik az egyházatyák törvényeiben 89 megjelenő többször említett legszentebb kánonok, és az 1553/8. te. 90 előírják, hogy a püspökök a tizedek elidegenítésekor előzetes tárgyalást folytassanak 86 Szeptember 8. 87 Roskoványi, 1856. 732. sz. 436-442. 88 Utalás az egyházi birtokok jövedelmére illetve a Vallásalapra. 89 Hivatkozás a tridenti zsinat végzéseire. Számos kánoni kézikönyv közül 1. pl.: Corpus Juris Canonici. Editio Lipsiensis Secunda. Instruxit: Friedberg, Aemilius. Pars Prior. Lipsiae, 1879. 90 A törvény arról rendelkezik, hogy az egyházi személyek a tizedeiket szabadon bérbe adhatják annak, akinek akarják. A közcélokra igénybe vett tizedjövedelmekkel kapcsolatban a törvény szövegének 3. §-a is megőrizte a főpapok tiltakozását, mondván, hogy „az egyházi fekvő javak és jövedelmek megtartására tett eszközök és a régidőktől fogva mindenkor megtartott szent kánonok rendelkezései ellenére abba a végzésbe bele nem egyezhetnek", amit a törvény elfogadásakor is csak azzal kitétellel tettek meg, hogy csak egyszeri 185
