A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)
FAZEKAS Csaba–GYULAI Éva: A katolikus egyház lemondása a tizedről 1848. március 18-án
és az egész káptalant értesítsék az egyházi javak elidegenítéséről, a cselekmény érvénytelenségének terhe alatt. De ezúttal minden efféle tárgyalást éppen azok tettek lehetetlenné, akik az ügy elfogult kezelésével a tizedről való lemondást az általános rettegés közepette kikényszerítették. Azután a királyi jog is, valamint maga a méltányosság is azt követeli, hogy - mivel mindenkit érint - mindenkinek jóvá kell hagynia; ezen felül a törvény kimondja: a főpaptól az egyházi javak lényeges elidegenítésében okvetlenül megkövetelik nemcsak az alapos és ünnepélyes tárgyalást, hanem az együttes elismerést és aláírást is, legalább a káptalan nagyobb részéről; ha pedig az egyházi személyek nem adnak időt a káptalannal való alaposabb megtárgyalásra, lemondásra kényszerítve eltiltják őket hivataluktól, s tettük elveszti minden jogszerű érvényét és hatályát. Ezen felül a Kollonics-féle egyezség 91 szövege és történeti része, valamint a papi gyűlésről, továbbá a tized és az egyházi adó ügyében teljhatalommal felruházott küldöttekről szóló nyilvános iratok nyíltan bizonyítják, hogy az egész magyarországi egyház jogai és javai felett nem hogy egyesek nem rendelkezhettek volna, hanem arról csak a papság teljhatalommal megbízott egyházi emberei hozhattak volna döntést. így a tizedekről akaratuk ellen és félelemmel kicsikart lemondatás értelmi szerzői a tárgyalás viharos meggyorsításával a diétán jelenlévő egyháziaktól elvették a lehetőséget, hogy a püspökökhöz, valamint a világi és regula-szerint szabályozott káptalanokhoz járuljanak jóváhagyás kérésének céljával, de az egyház jogaival szembeni nyílt cselekményre nem merték rászánni magukat. Végül az apostoli királyok példája, miszerint a tizedek tizedeinek és az egyházi hadiadóknak - amelyek az állandó háborúk súlyos költségeit fedezik - a törvényes birtoklásához újra és újra ki kell kérni a legfelsőbb pontifikális hozzájárulást, arra enged következtetni, hogy a Szentszéknek az egyházi jogok és jövedelmek elidegenítéséhez való hozzájárulása országunkban is szükséges. Ezért a tizedekről a legszentebb Atya tudtán és beleegyezésén kívül kezdeményezett lemondás - anélkül, hogy ezt a római leiratok is kinyilatkoztatnák - már jelenleg sem tekinthetők érvényesnek, azért, mert a cselekmény ellentmond a kánonoknak, azok hatályos értelmezése szerint. Mindezek következtében a magyarországi püspökök - nem azért, mert fájdalommal fogadták jövedelmük elvesztését, melyet különben is mindig a népjólétére, valamint a haza dicsőségére költöttek, hanem egyedül a legszentebb kánonoknak Isten előtti feltétlen tiszteletétől vezéreltetve, melyekhez lelkiismeretüket és tetteiket mindig igazítaniuk kell - ünnepélyesen tiltakoznak és kinyilvánítják az Ő legszentebb földi Helytartója, továbbá az apostoli király, végül jelenlegi és jövőbeli polgártársaik előtt a következőket: A tizedekről való lemondás aktusát a sokkal nagyobb károktól való félelem miatt, mintegy az egyházi rend üdvének egyedüli eszközeként kényszerítették ki tőlük, mely a jognak a szent kánonok tekintélyével a cselekedetek érvényességére vonatkozóan elrendelt minden formai követelményével a lemondó egyháziak bűnén túl önmagában is, továbbá a jog minden ereje által semmis. Egyébként a püspökök maguk igazolására, valamint a nép iránti szeretettől és elkötelezettségtől vezéreltetve (amelynek szükségeiben mindig készek segítségükre sietni), illetve a király és a haza tekintélyével és egyetértésével megerősített törvények iránti őszinte tiszteletükből fakadóan, végül pedig azért, mert tartanak az ügyben felmerült minden - mint a tömegek bőséges forrásából fakadó - balvéleménytől, nyíltan és világosan kihirdetik: Jelen nyilatkozatuk és tiltakozásuk egyedüli és alkalomról van szó. Az előzetes tárgyalásokról és káptalan értesítéséről nem a tőrvénycikk, hanem a kánonok rendelkeztek. MT., 1526-1608. 342-343. 91 A Vallásalap megteremtésében fontos egyezményt és jogi természetét ismerteti: Csorba, 1999. 217— 219. 186
