A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

FAZEKAS Csaba–GYULAI Éva: A katolikus egyház lemondása a tizedről 1848. március 18-án

zettségére próbált rámutatni. A tizedről való lemondást - nyilvánvaló elfogultsággal úgy értékeli, hogy az egyház nemcsak szívvel-lélekkel azonosult a polgári átalakulással, hanem abban élenjáró, példaadó szerepet is játszott, amikor tetemes javakat hozott a nemzetnek áldozatul. A lemondás Európában példátlan önkéntességét és örömteli voltát nyomatékosítja mind a káptalani követek, mind a felső táblán helyet foglaló püspökök vonatkozásában, erőteljesen hangsúlyozza ugyanakkor a papság ennek nyomán támadt megélhetési nehézségeit, és a „nemes gesztusért" hálátlannak, határozottan egyházellenesnek ítéli meg a hatalomra került liberális kormányzatot.

9 (Meszlényi álláspontja olyannyira meghatározó lett a katolikus történetírásban, hogy például az egyik, a forradalom centenáriumára megjelent kötet szemelvényekben közölte munkáját, annak igazolására, hogy az egyház üdvözölte a reformokat, a jelen volt püspöki kar tagjaiban pedig „méltóságos gesztussal" kimutatott hazafias áldozatvállalásukra tekintettel - „Tomori Pál méltó utódait" tisztelhetjük.

10

) A kommunista hatalomátvételt követő ötvenes évek hivatalos történésze, meghatározó ideológusa, Andics Erzsébet éppen ellenkezőleg, mindenből a klérus, mint „a feudális reakció »kompattáns élcsapata«" aknamunkáját igyekezett kimutatni.

11 Számos adatot felsorakoztat, de értékelését lehetetlenné teszi leginkább politikai röpiratokra emlékeztető stílusa, illetve az, hogy az adatgyűjtéskor már érezhetően kész volt a koncepciója is, miszerint „a magyar katolikus főpapok nagy része hierarchikus érdekeit ingadozás nélkül a nemzet nagy életérdekei fölé helyezte". A március 18-i eseményeket érintő tanulmányokról elmondhatjuk, hogy az általános egyháztörténeti illetve a forradalom és szabadságharc történetével foglalkozó monográfiák jellegükből fakadóan csak egy-két mondatban ismertetik a tized-törvény megszületését, szóhasználatuk, hangsúlyaik azonban nagyon is eltérőek és jellemzőek. Hermann Egyed ismert monográfiája például egyértelműen Meszlényi felfogását követte, amikor a tizedről való lemondás dicsőségét - egyéb körülmények említése nélkül - határozottan az egyháziaktól induló önkéntes kezdeményezésnek, örömmel meghozott áldozatnak minősítette, és a végrehajtatlan kárpótlás miatti megélhetési nehézségeket emelte ki.

12 Más szerző a tized-törvényről egyetlen - az egyházra nézve valamennyi pozitívumot sűrítő - mondattal emlékezett meg,

13 melyhez hasonló ismertetések az újabb irodalomban is felbukkannak.

14 A Meszlényit megelőző egyházi méltatások egyike - a tizedből szár8 Meszlényi Antal: A magyar katholikus egyház és az állam 1848/49-ben. Bp., 1928. (Szent István könyvek, 58.) (továbbiakban: Meszlényi, 1928.) 64-67. 9 „Bátran állíthatjuk, hogy a jót nem a jóval, hanem határozottan a rosszal viszonozta." Uo. 68. 10 Jánosi Gyula: A nagy nemzedék kora. A reformkorszak szemelvényekben. Veszprém, 1948. 212— 225. 11 Andics Erzsébet: Az egyházi reakció 1848-1849-ben. Bp., 1949. (továbbiakban: Andics, 1949.) 1216., idézett hely: 100. 12 Hermann Egyed: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. München, 1973. (Dissertationes Hungaricae ex História Ecclesiae, I.) (2. kiad.) 421. 13 „A papság nagylelkűen önként lemondott jövedelme egyik alapforrásáról, a tizedről." L. Szántó Konrád OFM: A katolikus egyház története. III. köt. Az egyháztörténet forrásai. Szöveggyűjtemény. Bp., 1985. 948. Hasonló eljárást követett egyébként Szekfű Gyula is („a papság az addigi dézsmáról kártérítés nélkül mondott le"): Szekfű Gyula: Forradalom és szabadságharc. In: Hóman Bálint-Szekfű Gyula: Magyar történet. V. köt. Bp., 1936. 391. 14 L. pl. az egyháznak a papi tizedről való lemondását és a keletkezett megélhetési nehézségeket említő munkák közül: Adriányi Gábor: A magyar egyház és a Vatikán (1848-1918). In: Zombori István (szerk.): Magyarország és a Szentszék kapcsolatának ezer éve. Bp., 1996. 211-254.; 211. Ez utóbbi hangsúlyozza még, hogy az egyház belátta a polgári átalakulás szükségességét, de félt is tőle, Meszlényi ennél is messzebbre ment, amikor arról írt, hogy az egyház „bár nem készítette elő a nagy változást, de számolt adottságával, s mindent elkövetett, hogy az ország békésen helyezkedhessek el az új alapokra". Egy legutóbbi szerző (Elmer István), miközben teljesen Meszlényi alapján ismertette a tizedről való lemondás történetét, annyit megjegyzett, hogy 167