A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)
FAZEKAS Csaba–GYULAI Éva: A katolikus egyház lemondása a tizedről 1848. március 18-án
forrásra, 5 továbbá a teljesség igénye nélkül megpróbáljuk a címben jelzett témakört röviden összefoglalni. 6 A március 18-i történések középpontjában az az eltérő interpretációkat leginkább kiváltó momentum áll, hogy miután a polgári átalakulásról március 14-15-én hozott határozatok - ellentétben a közteherviseléssel és az úrbéri viszonyok megszüntetésével nem tartalmaztak utalást a papi tized megszüntetéséről, az alsó tábla izgatott hangulatú ülésén a káptalanok követei bejelentették, hogy lemondanak a tizedről. A megszövegezett javaslatot átküldték a főrendekhez, ahol a jelenlévő egyháziak (három püspök és a pannonhalmi főapát) szintén lemondtak arról, s ez lehetővé tette a később 1848/13. tcként az áprilisi törvények közé került paragrafusok - viharos ünneplésekkel kísért - elfogadtatását. 7 Az egyház lemondásának körülményei elsősorban azért jelentősek, mert a tized nyilvánvaló megszüntetéséhez fűződő viszony egyben az egyház polgári átalakulás egészével kapcsolatos magatartásának kifejezésére illetve tükrözésére is alkalmas. A méltatások kimondva vagy kimondatlanul, többé vagy kevésbé állást foglalnak egyrészt abban a kérdésben, hogy 1. az egyháziak (az alsó táblán a káptalanok követei, a felső táblán a püspökök) érdemének tekinthető-e a tized eltörléséről szóló határozat (ők tekinthetők-e a lemondás első számú kezdeményezőinek), 2. továbbá abban, hogy bejelentésük teljesen önként történt-e vagy valamilyen kényszer hatására. Az ismertetéseknek még további jellemző adalékai lehetnek, hogy - a papság lemondását a haza érdekében meghozott „áldozatnak" minősíthetik, miszerint bejelentésüket lelkesen, odaadással tették, - lemondásukkor semmilyen kárpótlást nem követeltek, - örök időkre mondtak le, illetve - a tized-törvény elfogadása után milyen nehéz helyzetbe kerültek, hiszen sokak kizárólagos megélhetését jelentette. Az 1848-as egyháztörténet-írásban eddig született két átfogó igényű kötet valamennyi részletkérdésben ellenkező előjellel minősítette az eseményeket. Meszlényi Antalnak a Horthy-korszak egyházpolitikai „lenyomatait" viselő müvében valamennyi eseménnyel (így a tizedről való lemondással) kapcsolatban az egyházi magatartás igazolására, a papság valamennyi rétegének a polgárosodás és a nemzeti ügy iránti elkötele5 A fordítások alapjául szolgált: Roskovány, de Augustinus (coll. et ed.): Monumenta Catholica pro Independentia Potestatis Ecclesisticae ab Imperio Civili. Tom. IV. Monumenta Pontificatus Pii IX. an. 1846— 1855. complectens. Pestini, 1856. (továbbiakban: Roskoványi, 1856.) Megjegyzés: Tanulmányunk bevezető szövegét és jegyzetapparátusát Fazekas Csaba írta, a dokumentumok fordítása Gyulai Éva munkája. 6 Vonatkozó álláspontunkat - egy főpap tevékenységére koncentrálva - röviden összefoglaltuk még: Fazekas Csaba: Rimely Mihály pannonhalmi főapát az utolsó rendi országgyűlésen. In: Győri Tanulmányok, 22. Győr, 2000. (továbbiakban: Fazekas, 2000.) 7 A témával foglalkozó szakirodalmi hivatkozásokat 1. alább. Már itt megemlítjük viszont, hogy a március 18-i események legkörültekintőbb tisztázását, máig a legszélesebb forrásbázison, részletesen elvégezte: Varga János: A jobbágyfelszabadítás kivívása 1848-ban. Bp., 1971. (továbbiakban: Varga, 1971.) 154-156., 159-164.; ill. tartalmas még: Szabó István: Kossuth és a jobbágyfelszabadítás. [1952] In: Für Lajos (szerk.): Szabó István: Jobbágyok - parasztok. Értekezések a magyar parasztság történetéből. Bp., 1976. [továbbiakban: Szabó (1976)] 253-332.; 309-310. A tized-törvény születésének körülményeiről alapvető még: Károlyi Árpád (szerk.): Az 1848-diki pozsonyi törvénycikkek az udvar előtt. Bp., 1936. (Magyarország újabbkori történetének forrásai. Hivatalos okiratok és levelek.) (továbbiakban: Károlyi, 1936.) 42-46. A kérdéskört ismerteti és értékeli: Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum? Megjegyzések a klérus tizedről való lemondásának történetéhez (1848) (megjelenés alatt; továbbiakban: Sarnyai, 2000. Ezúton is köszönöm, hogy a szerző munkáját rendelkezésünkre bocsátotta. - F. Cs.) 166
