A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

HOFFMANN Tamás: Cserépedények (Néhány példa Európából)

szített ábrázolásokon a korongoló fazekast mindig mezítláb ábrázolják, így tudta lábával forgatni a korongot. Ettől a munkavégzéstől alapvetően különbözik a régebbi technológia. A probléma lényege az, hogy a prehisztorikus eredetű masina működtetéséhez (melynek tapasztalatait az ókori műhelyekben is sikerrel alkalmazták) rendszerint két emberre és egy tengelyen két korongra volt szükség. A kontinens keleti felén ez a berendezés Bizánc hatására terjedt el. A kézzel formált, korong nélkül készült kerámia Kelet-Európában a KieviOroszország kialakulásáig szokványos volt. A Ladoga-tó melletti Szmolenszk körzetében 10. századi halomsírokban és Kiev környékén találják a régészek az első korongolt cserepeket. A kerámiatöredékek azt a feltevést igazolják, hogy a fazekasok égetéstechnikája tökéletlen volt, az edények felületén nagyobb arányú az égetés okozta elváltozás, mint magában az edény falában. A kelet-európai kemencék teljesítménye - úgy tűnik - messze elmarad a korabeli Dél- vagy Közép-Európában használatosaktól. A 'fazekas' elnevezés (goncsár) a 'tűzhely' jelentésű szóból (gorn) és az 'agyagos' (zodar) képzett. Az oroszban van két görög jövevényszó is: a szkudelnik és a keramelnik, ezek talán a korongolt edények előállításával kapcsolatosak. A főzőedényeknek lapos a fenekük, nevük: gorski (a gornec, gorn = 'tüz' szóból). Ismeretesek továbbá Dél-Ukrajnában az élelmiszer alapanyag (elsősorban a gabonamagvak) tárolására használt 5-10 literes edények is {korcsari), amelyek szintén a bizánci eredetű kerámiaművesség hatásának bizonyítékaiként kezelendők. A 10-13. századi halomsírokban talált kerámiatöredékek talpán fenékbélyegek láthatók. Ez arra vall, hogy egyidejűleg egy-egy körzetben több fazekasműhely termékeit használták. Egy másik lehetséges magyarázat, hogy a bélyegek családi tulajdonjegyekként értelmezhetők, ugyanaz a szerepük, mint a tenyészállatokon, méhcsaládot rejtő fákon stb. használatos bélyegeknek. Az a fazekaskorong, amely két embernek adott munkát, Kelet-Európában még a néprajzi megfigyelők számára sem tűnt a múlt elszigetelt kövületének az elmúlt másfél évszázadban. Az orosz és a lengyel fazekasok közül még sokan dolgoztak vele. Hasonló technológiát írtak le más, elmaradott, periférikus területeken élő iparosok munkájáról tudósítva. Montenegróban, Boszniában, sőt a távoli Norvégiában, több helyütt Oroszországban ilyen kezdetleges koronggal termeltek a fazekasok. Jószerével mindig ketten állították elő készítményeiket. Magyarországon a falusi fazekasok még a 16. században is ezt a technológiát ismerték, noha a lábbal hajtott gépezet már megjelent a városokban a 15.században. A lábbal hajtott - kettős - korongú szerkezet forgópontja lent van, tengelye, mint holmi orsó illeszkedik az alsó koronghoz egy persely nevű csatlakozás alkalmazásával. Itt a tengely - a régebbi konstrukcióknál - több faoszlopocskából áll, amelyek kereszt alakban helyezkednek el. A perselyt eredetileg egy lóállkapocsból (vagy legalábbis egy lófogból) alakították ki. A megoldás a periférián sokáig kielégítette a műszaki igényeket, századunk első felében a magyar Alföldön, Moldvában pedig még később is emlékeztek hagyományaira. Az egyetlen koronggal dolgozó fazekas hamuval vagy homokkal hinti be a korongot, hogy az agyag ne tapadjon és ő - a korongot megbillentve - leemelhesse a megformált edényt. Ezzel szemben a két koronggal felszerelt masina tengelyét nem tudja ferde helyzetbe hozni, a formálás közben letapadt agyagedényt egy drót segítségével választja el a gépezet tányérjától. A hamuval vagy homokkal hintett korong közepén egy kisebb kúp alakú dudor volt (mert az függőlegesen tartotta a gyorsan pörgő agyagtömeget), az 716