A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

fonallal átkötötték és ennek segítségével erősítették a nyakba vagy derékra. A legtöbbnek azonban varázsló, elhárító szerepét sokkal többre tartották, melyre az egész magyar nyelvterületről tudunk szórvány példákat. Kalotaszegen az iszák csupjába megsózott hamut vagy kékkövet kötöttek, hogy ezzel a gabona üszkösödését elhárítsák (Kós Károly 1941-44. 72). Beregdarócon, amikor a gazda elindult otthonról „...egy tiszta vászondarabba bekötött egy csipetnyi sót. Amikor hozzálátott a vetéshez, a sót betette a vetőzsákba és erről szórta a magot" (Papp Zoltán Sándor 1975. 194). A só és a hamu a rossz elhárításában jelentős szerepet töltöttek be. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a hammasból történő vetés nincs-e ezzel a hiedelemmel kapcsolatban. Még inkább gyakorlati jellegű az a Szamosszegen (Szatmár m.) feljegyzett eljárás, mely szerint a vetőzsák egyik sarkába egy tyúktojás nagyságú krumplit kötöttek és ezzel a madzaggal erősítették azt a nyakukba {Balogh László 1986. 9). Az elbeszélések arról is szólnak, hogy a vetőabrosz sarkába aranytallért varrtak, mely az elvetett búzát nemcsak megvédte, hanem a termés bőségét is fokozta (Becsvölgye, Zala m. Pais Sándor 1964. 61). Palócföldön abba a vederbe, melyben a vetésre indulás előtt mosdottak kétfillérest dobtak, majd ezt a vetőganga sarkába erősítették. Bodonyban (Heves m.) az ilyen pénzt a vetés után a templomi perselybe rakták, amit Mindszentkor nyitottak fel és a benne őrzött pénzt a szegények között szétosztották (Balassa Iván 1989. 29). Rábagyarmaton (Vas m.) az abrosz sarkából kiszedett krajcárt a koldusok kapták (Moór Elemér 1932. 159). Göcsejben a Mária oltárára tették vagy a templomi perselybe dugták (Kesztölc, Őrség Bálint Sándor 1977. 2. 292-293). A vetőabrosz megvarázsolásáról Szendrey Zsigmond-Szendrey Ákos ezeket állapította meg: „...tesznek bele kígyókövet, vagy Szent György-nap előtt ezüst pénzzel levágott kígyófejet, vagy csukott lakatot tesznek a vetőkészségbe; bizonyos áldozati jellege van a vetőkészségbe tett pénzdarabnak, amelyet azután hazamenet a legelső koldusnak ajándékoznak" (MagyNépr

2

. 4. 225). Rendkívül sok hagyomány, babonás cselekedet fűződik a vetőmaghoz, melyet eleve gondosan kiválasztottak, külön őriztek és még a legnagyobb ínségben sem használták fel. Az ilyen búzát a madaraktól próbálták megvédeni, hogy hajnali harangszó előtt a vető kimegy a temetőbe és onnan úgy hoz földet, hogy senkinek sem köszön, nem néz vissza. A vetőmag közé keveri, mert akkor a veréb nem bántja és bő termést lehet betakarítani (Háromszék Balázs Márton 1942. 120-121). A bukovinai székelyek (Józseffalva) szentelt vizet szórtak a vetőmagra és közben keresztet vetettek (Bosnyák Sándor 1984. 130). Máshol szentelt búzaszemeket kevertek a vetőmag közé (Zagyvarékas, Szolnok m. Pócs Éva 1964. 145). Kalotaszegen az előző évi aratókoszorúból kidörzsölt mag is az elvetendő közé kerül, mint a karácsonyi mag morzsaléka (Nyárszó, Kolozs m. Kós Károly 1941-44. 72). Ugyancsak Kalotaszegről jegyezték fel, hogy ha a ház asszonya szoptat, akkor néhány cseppet a másnap elvetendő magra csorgat, hogy termés „tejes legyen" (Ethn. 3. 366). Ugyancsak e néprajzi tájról tudjuk azt is, hogy a gazda levágott körmét a vetőmag közé keveri és vetéskor ezeket a szavakat mondja: „Ha nem vagyok itt, senki se ártson neked" (Ethn. 4. 123). Több helyen ismert szabály, hogy míg magának nem vetett, nem szabad volt senkinek sem kölcsön adni, mert az elvitte volna a szerencséjét (Istensegits, Bukovina. Bosnyák Sándor 1984. 130). „Kisasszony nap (szept. 8.) előtt való éjjel az elvetendő búzát ponyvára téve, a szabad ég alá helyezik, hogy a harmat 'A zuristen szentölése' fogja meg. Ez esetben a gabona a hombárban nem romlik meg s nem lesz üszkös" (Göcsej, Ethn. 21. 288). A bő termést a tavaszbúza esetében úgy kívánták a székelyföldi Nyárád mentén elérni, hogy 1045