A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

14. kép. Az elvetett mag beboronálása. Bánhorvát, Borsod m. Lajos Árpád felv. Herman Ottó Múzeum Miskolc, F.4488. faluban Ág Márton jobbágy 6 hold földjét akkor már háromszor szántotta meg, de a hatalmaskodást követő félelem miatt nem tudta bevetni" (Szabó István 1975. 25-26.; 1. még Balassa Iván 1973. 470-482.; Gaál László 1978. 126-134). Bél Mátyás (1984. 127) nagy területet áttekintve a felülvetés módját így rögzítette: „Kimegy a vető maggal megtöltött lepedővel övezve a már megművelt és porrá lazított szántóföldre, s ahányat lép, annyiszor szórja ki kézzel a szemeket. Követi őt a boronáló, betakarja két ökörtől vont boronával az elvetett életet". Csaknem egy évszázaddal később Nagyváthy János (1821. 106) az agyagos, nedves talajra mindenképpen a felülvetést javasolja. A néprajzkutatók 20. századi feljegyzései ennek a munkamódnak térhódítását s egyre inkább általánossá válását igazolják. Szilágyban igyekeztek a szántás után minél hamarabb vetni, majd azonnal elboronálták, hogy a madarak kárt ne tehessenek benne (Csiszár Mária 1978. 78-79). Kalotaszegen a legtöbb helyen háromszori szántásba vetettek és a vetést szükség esetén két boronálás követte (Kós Károly 1941-44. 75-76). Szamosszegen a szántást elboronálták, majd a vetést újabb boronálás követte (Balogh László 1986. 9-10). Kardoskúton (Nagy Gyula 1963. 23-25) hasonlóképpen jártak el, de sokszor még végezetül tüsökboronával is elsimították a vetést. Szegeden „Általánosabb a fölülvetés, amikor a felszántott föld tetejére szórják el a magot, majd mindjárt boronálnak" (Bálint Sándor 1976. 532). Néhány dunántúli példát is bemutatok. Várongon (Tolna m.) az egyik módszer szerint a szántásra vetettek és azt leboronálták (Takács Lajos 1976. 101). „Rozsnak, még búzának a vetésé háromszor szántott fődbe történyik" majd leboronálják (Becsvölgye, 1041