A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

Zala m. Pais Sándor 1964. 60). Hasonlóképpen vetettek Vas megye egyes falvaiban is (Imre Samu 1941. 17.; Nárai Guttmann Miklós 1991. 25). Az Alsó-Garam mentén is az utóbbi évszázadban a háromszori szántásba vetették a gabonát és minél hamarabb elboronálták (P. Madár Ilona 1996. 373-374). A két vetési formáról: az alulvetésről és a fölülvetésről így vélekedik Takács Lajos (1976.102): „Ez (utóbbi) forma a bonyolultabb - és fejlettebb is. Ha a föld gondosabb előkészítését tekintjük, feltétlenül azt kell mondanunk. Mégis ez a forma és a leszántás fejlődésének egy korábbi szakaszán igen közelinek mutatkozik - pusztán a formát tekintve. Akkor ugyanis, amikor az ekék még nem fordítottak, hanem csak turkáltak, horzsolták a földet, akár egy boronának éles, nagy foga, különösen ha az széjjellapított vas. S ha ez az egyezés csupán formai is, elegendő talán arra, hogy figyelmeztessen, hogy a két vetésmód idejére vagy eredetiségére azért ne alkossunk túl korai véleményt". Ez azért is így van, mert a két munkamód között bizonyos kapcsolat is megállapítható. Térjünk vissza ismét Szolnok megyéhez, ahonnan a kérdést legalaposabban ismerjük. Feles, félmagos, keverék, kombinált vetés. Ezt Pócs Éva így mutatja be: „Eléggé általános szokásnak látszik, hogy az alávetés során nem vetik el a szántás előtt a teljes magmennyiséget, hanem a mag egy részét meghagyják a szántás utánra. Az indokolás eléggé egyöntetű: egyenletes legyen a vetés, 'ne legyen magházas' (pl. Alattyán, Mezőhék, Jászdózsa, Szelevény), azaz ne legyenek a vetés között üres foltok, ahol nem kelt ki a mag. A felülre vetett mag az egész mennyiségnek általában csak egészen kis töredékrésze (5-6%), de felmehet egészen a magmennyiség feléig. Azokat az eseteket, amikor a magmennyiségnek megközelítőleg feléről van szó, néha már nem alávetésnek, hanem feles vetésnek (Jánoshida, Kunhegyes, Tiszagyenda), illetve félmagos vetésnek (Rákóczifalva) nevezik" (1974. 29). Ez a keverék vetésmód többfele feltűnik, elsősorban az Alföldön. Vésztön (Békés m.) a megmaradt vetőmagot a felülvetés leforgatása után a szántásra szórják el és azután fogas-, illetve vesszőboronával betakarják. Orosházán azt is ismerik, hogy a vetőmag felét a felszántatlan földre, a másik felét pedig annak leforgatása után szórják el és az egészet együtt boronálják el (Nagy Gyula 1973. 453). Doroszlón (Bács m.) a vetőmag egyik felét a felszántatlan földre szórták, majd leforgatták és erre vetették a másik felét, ez után következett a boronálás. Ezt kombinált vetésnek nevezték és ezzel az egyenletességet kívánták elősegíteni (Kovács Endre 1993. 27). A vetésnek ezt a módját a 19. század szakirodalma is ajánlotta, mert ha az egyik vetés magjai nem keltek ki, akkor még sok mindent behozhatott a másik, „...alá és fölibe való vetésmódja abban áll, hogy a bevetendő magnak fele részét alája, fele részét pedig hegyibe vetik el. Ezen vetésmódot most is életben lévő híres gazdánk könyveiben igen ajánlotta..." (FG 1866. 66). Ez esetben az alábbi munkákat végezték el: boronálás fogasboronával+vetés+alászántás+vetés+fogasolás. Ebben a vetésmódban a fogasboronának különösen nagy szerep jutott. A gabonavetés rítusa Amikor a kérdéssel kapcsolatos nyomtatott és írásbeli feljegyzéseket s saját gyűjtéseimmel egyeztettem, akkor egy, az egész magyar nyelvterületre kiterjedő, igaz csak töredékekben megmaradt rítus nyomai bontakoztak ki. Ennek egyes elemei sok esetben nagy területen megtalálhatók, mások csak szórványosan fordulnak elő. Ma már nem mondható meg, hogy ezek a gyűjtések esetlegessége miatt vagy más okból nem kerültek elő vagy esetleg az adott ponton vagy területen sohasem voltak meg. Éppen ezért a rítus megrajzolása csak kísérlet lehet, melyről még azt sem merném állítani, hogy a jövőku1042