A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

ahonnan majd a vetőmagot betakarítja. Ezt gondosan megtisztította a gyomoktól, védte a kártevőktől. A búzából a belekeveredett rozsszálakat eltávolította (rozsolás). A betakarítás után a magnak szánt szalmában lévő gabonát külön rakta olyan helyre, ahol a legkisebb károsodásnak lehetett kitéve. Rendszerint a megelőző évi magot vetette el, mert azt érettebbnek tartotta. A vetőmagcsere közelebbről és távolabbról már évszázadok óta ismert és ennek egy dél-észak iránya állapítható meg. A jobbágyok a majorsági földekről, később a részes aratók az uradalomtól szereztek be jobb minőségű vetőmagot. A vándor fazekasok árujukért kapott gabonát többért adták el vagy nagyobb mennyiségért cserélték. A gabonavetőmag megtisztítására különösképpen ügyeltek. Szóráskor abból válogatták, mely legmesszebb hullott le, vagyis a legsúlyosabbnak bizonyult a széllel szemben. Ezek után még gondosan megrostálták, szelelték, hogy a szennyeződést, a gyommagvakat - különösen a konkolyt - eltávolítsák belőle. A téli napok foglalatossága közé tartozott, hogy a teknőbe öntött magot alaposan megtisztították. Ezt a műveletet nagy- és kisbirtokon egyaránt végezték. Ha pedig még mindig maradt benne göröngy, por stb., akkor éppen úgy megmosták, mint a kenyérnek szánt gabonát, melyet a vetőmag fontosságában megelőzött. A vetőmagot külön tárolták hombárban, hordóban ott is, ahol egyébként föld alatti vermekben raktározták el. A legnagyobb ínségben sem nyúltak hozzá, mert felélésével a következő évi termést veszélyeztették volna. Az üszögöt, rozsdát és más betegségeket tiszta vetőmaggal, varázslással, mágikus eljárásokkal igyekeztek elhárítani. A 18. század végétől tűnik fel nálunk a csávázása, vagyis a gabonának állati, növényi vagy ásványi vegyületben való beáztatása. A vetés kezdetének meghatározása A munka kezdetének meghatározását rendkívül fontos feladatnak tekintették, melytől a termés eredménye sokban függött. Figyelték az égitestek: főleg a hold, csillagok járását. A naptárok, csíziók, egyes szentek napjai ugyancsak meghatározhatták. Sok esetben hiedelmekkel, babonákkal, varázslásokkal vagy éppen természeti megfigyelésekkel, tapasztalatokkal kötötték össze a kezdést. Lássunk ezekből most egy csokorra valót. A vetés idejével kapcsolatban viszonylag kevés történeti adattal rendelkezünk. Erdélyben (szász) 1394-ben egy birtokmegosztás alkalmával előírták, hogy a szóban forgó föld elkülönítését szeptember 8-ig, vagyis Kisasszony napig kell véghezvinni, minden bizonnyal azért, mert ezután megindul az őszi vetés alá a szántás {Szabó István 1975. 26). 1523-ban az egervári (Zala m.) uradalomban előírták a jobbágyok számára, hogy a majorsági földeket ősszel Mihály-napkor, tavasszal György-napkor kell megszántani, és a rákövetkező napokon bevetni (Uo.). Néhány erdélyi 17. századi feljegyzés is arról tanúskodik, hogy az őszi vetést szeptemberben igyekeztek elvégezni. 1604: „eozzel zent Mihalj tauat uette be egj feldeket" (Udvarhelyszék. SzT 1. 877); 1590: „melj feoldek be vetése lett Kis azzoni nap tayba" (Udvarhelyszék. SzT 1. 879). Kolozsvárt is szeptember lehetett a vetés ideje: „1606: 22 7bris Vettettem el az zegeniek zamara haro(m) köböl buzat..." (Kolozsvár. SzT 3. 116). A balázsfalvi udvarból (Alsó-Fehér m.) az udvarbíró 1670-ben ilyen utasítást kapott: „...őszi búzát, árpát, rozsot, alakórt ad primum octobris mind elvetesse" (SzT 3. 116). Lippay János (1662/1721. 39. 9) az őszi.rozs elvetésére Szt. Egyed (szeptember 1.) ajánlja. „Az őszi vetés, legjobb Sz. Mihály (szept. 29) nap előtt, két, vagy három héttel, 1012