A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

DANKÓ Imre: A múzeumbarátok köreinek jelentősége a százéves miskolci múzeum életében

beszélt és számolt be több alkalommal és több helyen. Ő is, mint oly sokan mások, 1900-at az egyik legjelentősebb, ha nem a legjelentősebb évnek tartotta a miskolci múzeumügy életében. Szendrei is azt írta, hogy: „Ez évben (1900) kitűnően működött a múzeumi bizottság. Elhatározta, hogy a fősúlyt az archeológiai leletek gyűjtésére fekteti, miután a többi szakosztályhoz tartozó tárgyak kevéssé vannak az elkallódás veszélyének kitéve."

18 Ez a ,jó esztendő" sarkallta az Egyesületet, illetve a múzeumi bizottságot, hogy 1903-ban és 1904-ben erőteljes tagtoborzásba kezdjen. 1903-ban a pártoló tagok száma 549, az alapítóké 61 és a rendes tagoké 71; azaz a tagok száma összesen 681 volt. A taglétszám 1904-ben 186 fővel gyarapodott és így 767 főre rúgott. Érdekesen a tagok számához hozzászámoltak 388 családtagot is, akikkel együtt azután 1155 taglétszámot mutattak ki. Ez az impozáns, mondhatni, hogy rendkívüli nagy érdeklődésre mutató taglétszám a múzeum gyűjteményeinek erőteljes gyarapodásában is megmutatkozott. 1908-ban a régiségtárban 3516, az éremtárban 6391, a képtárban 77, a néprajzi tárban 655, a természetrajzi tárban 6237, a könyvtárban 2200, a segédkönyvi árban 531, a levéltárban 2153 darab műtárgyat mutattak ki. Azaz mindenképpen egy jelentős, 21 760 darabból álló múzeumi gyűjteményről adtak számot. (Itt meg kell jegyeznünk, hogy a közölt adatokból, illetve azok csoportosításából is kitűnően, eredetileg a Könyvtárat és a múzeumot együtt kezelték. A múzeumot csak 1949-ben sikerült a Könyvtártól elkülöníteni.) Olyan gyűjteményről, amelyben az akkori közeljövőben a már említett Megay Géza, illetve Kóris Kálmán néprajzos, Buday József botanikus és Gálffy Ignácz régész tevékenysége révén az első világháború idejére az ország egyik legnagyobb (bár nem egyenletesen fejlődött, döntő módon természettudományi, régészeti és numizmatikai) vidéki múzeumi gyűjteménye állt elő. Ugyanakkor Szendreinél azt is olvashatjuk, hogy: „Az Egyesületnek 1900-ban egyáltalában tartózkodnia kellett a házi estélyek és koncertek rendezésétől, miután közönségünkben ezek látogatottságára a rendkívüli szűk anyagi körülmények folytán semmiféle hajlandóság sem mutatkozott".

19 Fel kell tételeznünk, hogy ez a közömbösség csak a Múzeumi Bizottság úgynevezett közművelődési munkájára vonatkozott, és annak következménye is lehetett, hogy mind a Múzeumi Bizottságon, mind a múzeumon belül, de a közvéleményben is végbement a múzeumi szakmai (tudományos) munka elkülönülése a népszerűsítő, a népművelési, az akkori és mai megfogalmazás szerinti közművelődési munkától; mégpedig a közművelődési tevékenység hátrányára. Ez az érdektelenség az idők folyamán tovább fokozódott. Tetőfokát a 30-as évek derekától kezdődően érte el. Érdekes módon akkor, amikor a muzeológiai munka kimagaslóan jó eredményeket hozva, a miskolci múzeumot hazánk egyik legnagyobb és leggazdagabb vidéki múzeumainak egyikévé tette. Az érdeklődés csökkenésének az eddig említetteken kívül az volt a legfőbb oka, hogy a miskolci-borsodi közéletben is - alig kiheverve az első világháború és az azt követő forradalmak, valamint Borsod megyét és Miskolcot nagyon is közelről és közvetlenül érintő trianoni békediktátum következményeit - előtérbe kerültek - az egyre súlyosbodó gazdasági helyzet nehézségei mellett - a második világháborút előkészítő belpolitikai kérdések, a fasizálódás különböző tényezői. Majd pedig a kényszerű belépés a háborúba. A kultúrával és ezen belül a múzeumokkal egyre kevesebbet és egyre kevesebben törődtek, a múzeumügyet népszerűsítő társadalmi szervezetekkel pedig még ennyit sem. A Borsod-Miskolczi Múzeumban ekkor dolgozó három szakembernek - Leszih Andor vezetésével - az a magasztos feladat 18 Szendrei J., 1911.612. 19 Szendrei J., 1911.612. 1344