A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

DANKÓ Imre: A múzeumbarátok köreinek jelentősége a százéves miskolci múzeum életében

jutott osztályrészül, hogy a múzeumot, a múzeumi gondolatot átmentsék a háború utáni, boldogabbnak remélt időkre. * * * Elolvasva az eddigieket és visszaemlékezve arra a korábbi megjegyzésünkre, hogy a miskolci múzeummal kapcsolatban se hangzott el egyszer sem a „múzeumbarát", a „múzeumbaráti egyesület", vagy éppen a „múzeumbaráti kör" kifejezés, arra kell gondolnunk, hogy vehetjük-e egyáltalán múzeumbaráti köri tevékenységnek a korábbi egyleti-egyesületi munkát, vagy sem? Úgy gondoljuk, hogy ennek a kérdésnek a felvetése most, a második rész előtt nemcsak jó, hanem szükséges is. Vannak olyan vélemények, hogy az egyleti-egyesületi és múzeumbaráti köri munka csak elnevezésben, tehát formailag különbözik egymástól, tartalmilag nem. De vannak olyan vélekedések is, hogy tartalmilag is vannak különbségek az egyleti-egyesületi és a köri munka között. Azt már említettük, hogy a Borsod-Miskolczi Közművelődési és Múzeum Egyesület igen jól szervezett, pártfogó jellegű s bármily furcsán hangzik is, a múzeumtól meglehetősen független, eléggé reprezentatív-protokoll intézmény volt. Sokszor, a miskolci múzeum esetében is az volt a helyzet, hogy előbb volt múzeumi egyesület, bizottság mint múzeum, hiszen a múzeumszervezés-múzeumalapítás is tőlük, az egyesületektől, bizottságoktól indult ki. A Borsod-Miskolczi Közművelődési Egyesületnek is volt múzeuma, ami elég korán került megyei, illetve megyei-városi segélyezés és ezzel együtt járóan valamelyes felügyelet alá. Az egész egyleti-egyesületi tevékenységnek a birtoklás volt a lényege és a pártfogolás, a mecenatúra volt a jellemzője. Ezzel szemben a múzeumbaráti körök a múzeumok fejlesztéséhez járulhattak hozzá sajátos népszerűsítő tevékenységükkel. Éppenséggel a laza szervezettség, vagy többször a szervezetlenség, a spontán összeállás volt rájuk a jellemző. 1963 előttről alig ismerünk köri alapszabályokat, nem is voltak ilyenek, mint ahogy múzeumbaráti körök sem működtek. Tevékenységük sem volt elsősorban mecenatúra, hanem inkább a múzeumügy, vagy egy adott múzeum népszerűsítése, figyelemfelkeltés kulturális értékeink fennmaradása, megtartása és továbbadása érdekében. A különbözőségek ellenére azonban készek vagyunk az 1944-45 előtti múzeumi egyletek, egyesületek tevékenységét, vagy tevékenységük egy részét múzeumbaráti köri munkálkodásnak tartani. Ilyen vélekedés mellett a Borsod-Miskolczi Közművelődési és Múzeum Egyesület tevékenységének egy részét, meglehetősen nagy hányadát kénytelenek vagyunk múzeumbaráti köri munkának minősíteni és az Egyesületet az 1962-ben létesült Múzeumbaráti Kör jogelődjének tekinteni. A Borsod-Miskolczi Múzeumnak sikerült a második világháborút jelentősebb pusztulás, számottevő veszteségek nélkül átvészelnie. Komáromy József számolt be legtömörebben a miskolci múzeum 1944-1945-beni állapotáról.

20 Minthogy a gyűjteményanyagot időben biztonságba helyezték és a múzeumépületben sem esett lényeges kár - csupán egy közelben leesett légibomba törte be az épület minden ablak-, vitrin- és tárlóüvegét -, a kellő védelemben, őrzésben részesített múzeumépületben gyorsan és korán megkezdődhetett a rendcsinálás, az épületkárok kijavítása, sőt a gyűjteményanyag kicsomagolása is. A rendcsinálás munkáját nehezítette, hogy Leszih Andor az egyik óvóhelyen megsebesült és ezekben a napokban fekvő beteg volt a lakásán. Megay Géza, aki 1944-ben a Keleti Fronton harcolt, csak 1945 elején tudott szolgálatra jelentkezni és bekapcsolódni a rendcsinálásba. Egyedül Gáspár Mihály múzeumi altiszt volt az, aki „az első időkben" rendszeresen teljesített szolgálatot a múzeumépületben. Szerencséje 20 Komáromy J., 1955. 124-130. 1345