A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

SZ.TÓTH Judit: Társadalomnéprajzi Adatok az Ung-vidékéről

vót elég kereseti lehetőség."(Csicser) A gazda szolgájával sokszor fiaként bánt, házában tartották meg például a szolga legényszentelését, később igen gyakran komasági viszonyba is kerültek. A legények rendszerint megnősülésükig szolgáltak, de sokuk azután is a faluban maradt: vőnek szállott valahová, családot alapított és végleg itt telepedett meg. Szolgálók csak árva, félárva és igen szegény sorsú leánykák lettek. Szolgálót csupán a lelkész, tanító, és egy-két zsidó kereskedő fogadott. Csicserben egy nóta is szól erről: „... Csicser falujába, Csic ser falujába három kislány árva. Kettő van a papnál, egy a tanítónál együtt mennek a bálba. Nem kell annak szalag, nem kell annak szalag a karcsú derekára." Zsidókhoz csak muszájból szegődtek a lányok. Az ilyen lányt a többiek zsidó szógálónak. csúfolták, mert a boltokban, de különösen a kocsmákban a megszokott házi munkánál jóval piszkosabb, nehezebb munkát kellett végeznie. A falu egyes társadalmi rétegei között ellenségeskedés, vagy arra okot adó élesebb elkülönülés nem volt. Egyik rétegből a másikba emelkedni lehetséges volt és gyakran meg is történt. Szolgákból is lettek gazdák, cselédemberek is szerezhettek maguknak házat. Ilyen átrétegződés zajlott le a községekben a század elejétől az 1920-as évekig az Amerikát megjárt családokban. „Amerikába" (USA, Kanada) eleinte csak legények és házas emberek mentek ki sokuk kétszer-háromszor is megtette az utat -, később lányok és asszonyok is. Akik valamelyest elsajátították az angol nyelvet, vállalkoztak arra, hogy újabb és újabb csoportokat kalauzoljanak át az Újvilágba. Az Ung-vidékről a kivándorlók útja Németországon keresztül vezetett, német kikötőkben szálltak hajóra. A kiutazáshoz emlékeik szerint 150 dollár, kb. 7000 korona volt szükséges, ami az első években „egy pár ló ára volt, de később öt pár ló ára is kellett". Ezt a pénzt legtöbben kölcsönből teremtették elő. Leginkább jó embereiktől, közeli rokonoktól kérték, akiknek részletekben fizették vissza a hazaküldött pénzből az otthon maradottak. De sokan pénzemberektől vagy bankoktól vettek fel kölcsönt. Legtöbben az I. világháború előtt mentek el, s adatközlőink vélekedése szerint - bár sokan meghaltak közülük - vissza is jöttek. Akik 1920 után indultak el Argentínába vagy ott vesztek, vagy végleg kinn telepedtek le. A két falu keresőképes férfilakosságának közel egyharmada járt Amerikában a meggazdagodás reményében. Egy részük kinn telepedett meg, s amikor lehetőség nyílt rá, a házas emberek kivitették családjukat is. A kinn maradók nagyobb hányada azonban legényember volt. Ők otthonról kértek feleségnek valót: otthoni szeretőjüket, vagy ismerős lányt hívtak el, fizetve költségeiket. Előfordult, hogy az így útnak induló lányokat Csicserben megeskették a Bibliára, hogy vőlegényükhöz hűek maradnak, tisztességesen viselkednek, falujukra nem hoznak szégyent és nem felejtik el. Az I. világháború után megemelkedett a kivándorló lányok száma, mert „itthon nem vót nekik olyan partijok, kivitték oda. Férjhez is mentek, ott maradtak." A kint letelepedők ritkán látogattak haza, ám ilyenkor adományokat hagytak a falujuknak, egyházuknak, néhányuk még mostanában is „hazajön meghalni". Akik nem telepedtek meg és visszatértek a családjukhoz, általában nem üres kézzel jöttek. Kevés volt, aki semmivel sem gyarapodott, szegényen jött haza. Az ilyen emberre rámondták, hogy egy szekerén ment Amerikába, de fődön jött haza! (Azaz a szekeret 1176