A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

NAGY Géza: Adatok Karcsa társadalmának megismeréséhez

állt a mosóteknő mellett, s először szoktatásként a maga ruháját mosta, megtanulta az anyjától a vászonruha tisztítását, a „szapulást". Az anyja mellett fokozatosan tanult bele a nehezebb munkákba is. Megtanult kenyeret sütni, meszelni. Úgy, hogy mire „eladólánnyá" serdült, már mindezen munkák mellett megismerte a kapálást, a marokszedést, a kendermunkát, a szénagyűjtést, a takarást, még a szénaboglya megrakását is. De nemcsak dolgoztak a lányok, hanem jutott idejük a szórakozásra is. Ez pedig a barátkozásban, a közös játékban és a sétákban nyilvánult meg. A cimboráskodás az egy utcában lakó, egyidős lányok között már az iskolában megkezdődött. Együtt mentekjöttek. Az iskolában egymás mellett vagy egymás közelében ültek, s ebben nem volt különbség gazda- és szegény lány között. Együtt mentek a bálba, egymástól tanultak meg táncolni is. Ha lakodalomba hívták őket, oda is együtt mentek. Együtt mentek a fonóba, és még napszámban is lehetőleg együtt voltak. Ugyanez vonatkozott a suhancfiúkra is. Közöttük is kialakult már iskolás korban a barátkozás, a cimboráskodás, s ettől kezdve ha csak lehetett, együtt vettek részt minden munkában, szórakozásban. A munkába bele kellett szokniuk, bár ez nem ment egyformán. Volt olyan közöttük, aki már iskoláskorában elleste apjától vagy éppen bátyjától a különféle munkák végzését, s alig várta, hogy később kezébe adják a szerszámokat. Volt olyan is a cimborák között, akit parancsszóval kellett rászoktatni a munkavégzésre. Ha azonban együtt voltak a barátok, akkor mindenkinek végezni kellett a rábízott munkát. Ha együtt legeltettek, nem tehették meg azt, hogy ne vigyázzon a jószágra, aki sorra került. Mert ha tilosba került a jószág, nem hagyták szó nélkül a barátok. Ha az uradalomban napszámon voltak, a lusta nem vonhatta ki magát a munkavégzés alól, mert a lógót hazaküldték, s otthon a szülei számonkérték a lustaságát. És vigyázni kellett arra is, nehogy munkakerülőnek ismerjék meg. A fiúnak is meg kellett tanulni mindazt a munkát, melyet majd felnőtt korában végeznie kell. Megtanult szántani, vetni, kapálni, kaszálni, takarni, aratni, asztagot, kazlat rakni, jószágot ápolni. Ha a napszámra járt, a keresetet haza kellett adnia, viszont minden vasárnapra kapott a családi kasszából költőpénzt. A faluban minden legény ismert minden lányt, így ismerkedésük nem ütközött akadályokba. 17-18 évesen, amikor legénnyé avatták, megkezdhette az udvarlást, ha a szülők (mindkét részről) ezt jó néven vették. Ez legtöbbször a fonóban és a bálban kezdődött. Mikor aztán komolyra fordult a két fiatal között a dolog, a fiú már bejáratos lehetett a lányos házhoz. S ha már elhatározták az egybekelést, megtörtént a jegyváltás, a fiú és a lány együtt is végigmehettek az utcán. A bálban és lakodalomban pedig mulathattak egymással, mert tánc közben más fiú nem kérte le a lányt, tiszteletben tartva a két fiatallal kapcsolatos felfogást. A CSALÁDI ÉLET FORMÁI Házasságkötés után a családi élet kialakítása Karcsán többféleképpen történhetett. Leggyakoribb volt, amikor a feleség követte a férjét, a másik eset az volt - s ez is elég gyakran előfordult -, amikor a fiú „vőnek" ment, vagyis felesége házához, s annak szüleihez költözött a házasságkötés után. Mindez mindkét esetben azt jelentette, hogy a házasságkötés alkalmával, illetve a házasságkötés után a fiatalok az öregekkel egy kenyéren éltek. Arra ritkán került sor, hogy egy fedél alatt élt az ifjú pár a szülőkkel, de külön kenyéren, közösen gazdálkodva éltek volna. Mindez akkor is így volt, ha a fiú más faluból vagy más faluba nősült. Karcsán az alábbi családformákat lehetett megkülönböztetni az idők folyamán: 1164