A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

VIGA Gyula: A tradíció és a változás néhány jellemzője a Bodrogköz népi műveltségében (Karcsa és Pácin példája)

még ma is ugratják egymást. Jöttek haza a busszal, mondták: - Ki van téve Karcsán a fekete zászló!"

57 Napjainkra azonban egyre jobban elcsitultak ezek az ellentétek, s egyre kisebb jelentősége van magának a hétvégi futballmeccsnek is. Amíg még az 1960-70-es években a hétvége elengedhetetlen eseménye volt a férfiak hétvégi programjának a meccs, mára ennek szerepe erősen csökkent, s a fiatalok számára is elveszítette korábbi jelentőségét. Ezzel együtt csökken az identitástudatnak, illetve a másságnak az a kifejeződése és kifejezése is, ami ezeken az alkalmakon évtizedeken át jellemző volt. Vele - egészében a közösséghez való tartozás tudata. IV. ÖSSZEGZÉS: A HAGYOMÁNY ÉS A VÁLTOZÁS NÉHÁNY MEGJELENÉSE A FALUSI KULTÚRÁBAN A bizonyos fokig hasonló, részleteiben eltérő táji, ökológiai adottságok, az azokhoz való alkalmazkodás formái, a gazdálkodás és annak változása, az ezekkel valamint a társadalmi adottságokkal összefüggően változó tempójú polgárosodás, a tradíció eltérő tempójú változása másfajta közösségi normatívákat alakított ki. Azokban másfajta emberi értékek kaptak prioritást, más habitusú, más mentalitású emberek váltak a közösség mibenlétét kifejezőkké. Ezek, kevésbé a korábbi generációktól öröklött, jobbára a 20. századi változások által formált közösségi normái alakították ki az egyes települések vélekedését a másokról, az ott élőkről. A karcsaisággal párhuzamosan formálódott meg a kép a páciniakról, a pácinisággal paralel pedig a karcsai nép másságáról, azok tulajdonságairól, egész közösségükre jellemzőnek vélt jegyeiről. Jól megfigyelhető, hogy ez a vélekedés, a másik közösségről és az annak jellemzőit hordozó egyénekről szóló vélemény öröklődik, a lokális hagyomány részeként jelenik meg. „Mi ebbe már beleszületünk: Karcsa meg Pacin ellenség. Nem tudom miért!" - mondja a pácini adatközlőm. Vagyis tanultak, jószerével előítéletként is felfoghatók ezek a megítélések, hiszen ma már többségükben nem működnek az életmódnak, illetve a hagyományos műveltségnek azok az elemei, amelyek mindezt - jobbára a két világháború közötti években - megformálták. Az újabb generációk azonban újabb tartalmakkal töltik fel a kiürülő keretet, s a mai munka, mai kultúra és érintkezés színterein ismerik fel a másik közösségre jellemző tulajdonságokat. Mások tehát a színterei az eltérő vonásokkal való találkozásnak, minden fokozatosan „szelídül" a közös munkák, a két település napi kapcsolata révén, de ma is eleven tudás a fiatalok számára is. Szembetűnő, hogy az értékítéletben Pacin járt elöl: jobbára a páciniak szólták le a karcsaiakat. A róluk alkotott kép előterében olyen tulajdonságok, vonások állnak, amelyek korábban a paraszti közösségek általánosan becsült normái közé tartoztak: sok munka és a munkabírás, a paraszti földterület szívós gyarapítása, az előző generációk örökségéhez való ragaszkodás, a hagyományok és a szülőfalu megőrzése. A páciniak számára mindez más szerepet kap, párhuzamosan a gazdasági-társadalmi feltételeik változásával, a falu arculatának és tradicionális műveltségének lassú átalakulásával. Nem mondható azonban, hogy a páciniak egészében elveszítették volna korábbi paraszti mentalitásukat, azonban sokkal nyitottabbá váltak, s az egyéni lehetőségek és törekvések összehasonlíthatatlanul nagyobb teret kaptak, mint Karcsán. A fentiek kiváltó okai és következményei olykor közösek, egészükben bonyolult és árnyalt összefüggésrendszert alkotnak. Pacin helye és helyzete, társadalmi struktúrá57 L. L-né, szül. 1921. Pacin 1149