A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

VIGA Gyula: A tradíció és a változás néhány jellemzője a Bodrogköz népi műveltségében (Karcsa és Pácin példája)

ja, a bárói család és a kastély jelenléte, a szembetűnően nagyobb társadalmi mobilitás néhány évtized alatt átalakítja a közösség egész működését és annak normáit is. Általában úgy vélték, hogy a karcsaiak le voltak maradva Pácinhoz képest, az ott élők rendkívül dolgosak, sőt, a karcsai annyit dolgozik, hogy belehal. Pacin ehhez képest műveltebb volt, ugyanakkor rátarti, büszke, kicsit lenézték a karcsaiakat. Magukat a páciniak modernebbnek, intelligensebbnek, vélik, hozzájuk képest a karcsaiakat maradinak. Hangsúlyozni kell, hogy ennek a vélekedésnek, értékítéletnek különféle korszakai és szintjei vannak. Különösen markánsan van jelen a legidősebbek tudatában, a fiatalabb generációk jobbára tanulták ezt a vélekedést, de kiváltó okait közvetve tapasztalták csupán. Felerősítette a két falu szembenállását, egymás meg- (olykor el-) ítélését a hatalom által rájuk oktrojált közös közigazgatás és gazdálkodás, ami nem csupán a közösségek autonómiáját nem vette figyelembe, hanem azok eltérő műveltségi jegyeiről sem vett tudomást. A másik faluról való vélekedés, az ott élők közösségi normáinak megítélése nem magában a paraszti társadalomban gyökerezik, hanem magának a társadalomnak és műveltségének átalakulása révén hangsúlyozódik, s válik az adott közösség tudásává, változó hagyománya részévé. A szomszéd falvak mindegyike - hozzájuk hasonlóan - a paraszti társadalom részese, s mint ilyen, hasonló társadalmi státust foglal el. A változással és változtatással párhuzamosan a közösség kialakít egy képet a szomszédairól, illetve megformál egy önképet, aminek eltérései - megítélésem szerint - a változás, a modernizáció eltérő tempójából, az innováció eltérő jelentőségéből fakadnak. (Emlékeztet a közösség önképe és szomszéd közösségekről formált képe Tönnies, F. és követői társadalom- és közösségfelfogására.

58 Az újabb generációk tudásának része az öröklött vélekedés, kvázi előítélet, más része folyamatosan újratermelődik a gazdaság, a társadalom és a kultúra felépítményének mindennapjaiban és ünnepeiben. Újabb elemei ma is születnek, részben az egyes közösségek tagjaiban empirikus úton, ami csak akkor válik a közösség vélekedésévé és tudásává, ha nem áll egészében szemben a korábban megtanult képpel, vélekedéssel. Vizsgálatom szempontjából mindez egy táj, a reliktumnak megítélésem szerint egyáltalán nem tekinthető Bodrogköz egészén reprezentálja a két kiválasztott település révén a tradíció és a modernizáció, a változás viszonyát. Az egyes falvak, településcsoportok lehetősége más-más volt gazdaságuk, műveltségük átalakítására, az eltérő hely és helyzet ma is esélyegyenlőtlenségeket hordoz a 20. század végi generációk számára. Az eltérő adottságok egy része öröklött, s jószerével meg nem változtatható. Más részük azonban a 20. század politikai, gazdasági, társadalmi átalakulásának, ellentmondásos és területileg egyenlőtlen változásának következménye. Mindez egészében hatott a tradicionális népi kultúra átalakulásának folyamataira is. A vizsgált táj, s reprezentáns falvaink eltérő jegyeit tehát magam az eltérő lokális adottságokból eredően eltérő modernizációban keresem, aminek igen sok összetevőjét a további kutatások során kell még feltárnunk. 58 Vö. Szabó László 1993. 152-154. 1150