A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

VIGA Gyula: A tradíció és a változás néhány jellemzője a Bodrogköz népi műveltségében (Karcsa és Pácin példája)

Mindkét falu számára közösek voltak Lelesz vásárai, az új határok között Dombrád, Kisvárda, a karcsaiaknak Gáva lett a vásározó hely. Karcsáról jószágért Paszabra, Ibrányba jártak, apaállatot pedig Abaújban - főleg Gönc és Telkibánya - vásároltak. A különféle javak beszerzésében Pacin 1920 után lényegesen önállóbb volt: fejlettebb kereskedelemmel, boltokkal rendelkezett (lásd alább). Mind Karcsa, mind Pacin népének életében számottevő gazdasági szerepet játszott a csempészkedés. A kettős birtoklás az 1950-es évek elejéig nagyban segítette az illegális kereskedelmet, később a dolog már több veszéllyel járt. A csempészet lényegében kiegyenlítette a határ két oldalának, illetve a szlovák lakta vidéknek és a határ menti tájnak - korábban természetes együttműködésen nyugvó - eltérő termelési, gazdasági adottságát. A magyar oldalról élelmiszer, a szlovák oldalról iparcikkek képezték a csere tárgyát. A csempészet különösen a két világháború között virágzott, sajátos módon visszaszorult akkor, amikor - elvileg - a két „népi demokrácia" viszonya normalizálódott.

21 Karcsán főleg az asszonyok csempészkedtek, de - hasonlóan Pácinhoz - valójában egy-két család nevével kapcsolják össze az illegális kereskedelemnek ezt a formáját. A csempészet egyik településen sem volt valójában elítélt, elítélendő cselekmény. A határ lezárása felerősítette azoknak a cikkeknek a hiányát, amiket korábban a két terület népessége folyamatosan kicserélt, s azok illegális pótlása morálisan nem volt nehezményezett. A legjobb csempészeket a közösség valójában hallgatólagosan elfogadta, mindkét faluban történetek szólnak a csempészek által meggyilkolt, nem korrumpálható vámosról, vagy arról a fiatalemberről, akit a víz alá húzott a derekára erősített csempészáru. Hasonlóan valóságos folklórtörténetek elevenítik meg azokat a praktikákat, ötleteket, amelyekkel a vámosokat, határőröket ki lehetett játszani. Ezekben a két település nem különbözik, amit az is megerősített, hogy Pácinnál évtizedeken át zárva volt a határátkelő, és legális átjárás nem is volt lehetséges a Bodrogköz két oldalának organikusan összetartozó falvai között.

22 Változó irányú és szerkezetű kapcsolatrendszer mutatható ki a házasodás szokásaiban mind Karcsa és Pacin között, mind abban az összefüggésrendszerben, ami vizsgált falvaink helyét a bodrogközi településcsoportokban kijelöli. A két falu közötti házasodás a két világháború között nem volt gyakori. Volt ugyan ellentét a legények között Karcsán és - különösen - Pácinon belül is, ez azonban hatványozottan jelent meg a két település viszonylatában. Mégsem magyarázható ezzel a ritka összeházasodás Karcsa és Pacin között. Valódi oka az a közismert paraszti mentalitás volt, ami igyekezett a földet, vagyont összetartani. Számos vonatkozásban erősítette ezt maga a paraszttársadalom napi működése, normatívái, s kétségkívül a két szomszédos település népének eltérő mentalitása, habitusa is. Ennek megítélésében szélsőséges nézetek nyilvánulnak meg: vannak családok, ahol valójában nem tulajdonítottak jelentőséget ennek a „másságnak", vannak azonban, akik egyértelműen azt fogalmazzák meg: „Karcsáról még macskát sem hoznak, nem asszonyt"! Mindez az 1920-40-es években erőteljesen működött, a második világháború után azonban egyre kisebb jelentőséggel bírt. Megfigyelhető azonban akkor is, hogy főleg a menyecskéket vitték Karcsára, lényegesen ritkább volt, hogy vőnek ment volna valaki Pácinba. Maguk a pácini lányok is elítélték a Karcsára vagy Karcsáról házasodó legényt. „Elég betenni egy csomag zörgős cukrot a zsebbe, a karcsi lányok máris jönnek!" Vagy: „Elég két cső tenge21 Boross Zoltán 1985. 179-183.; Viga Gyula 1996. 147-148. 22 Vö. még Viga Gyula 1994. 243-247. 1135