A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

tatás adatai elvetik vagy helyesbítik, hiszen a kézi vetéssel kapcsolatban új adatok aligha merülhetnek fel, mert maga az eljárás lényegében teljesen megszűnt, különösképpen elenyésztek a hozzá fűződő hiedelmek, szokások. A gabona vetése általában egyedül végzett férfimunka, akárcsak a szántás, boronálás. Nagybirtokon előfordult ugyan, hogy egymás mellett többen is vetettek, de ezt nem tartották megfelelőnek, mert az egyes vetők ügyessége, munkabírása különbözött és a szélek összeegyeztetését nem mindig lehetett olyan pontosan megvalósítani, mint egy ember esetében. A női munka a vetés esetében csak kiszolgálás lehetett, nem úgy mint az aratáskor, ahol az asszonyok sarlóval a vágás munkáját, illetve a kaszás betakarításban a marokszedéssel rendkívül fontos feladatát végezték. A vetés esetében óhatatlanul a katolikus egyház szentmiséje jutott eszembe, ahol a papé minden döntő szerep, míg a ministráns igyekszik azt meghatározott módon kiszolgálni. Ha meggondoljuk, hogy a Biblia a vetés hasonlatát milyen sok alkalommal használja, a prédikációkban, szentbeszédekben hasonlatképpen gyakran előfordul, akkor ez a hasonlat mindjárt valószínűbbnek látszik. A gabonavetésnek tájanként változó rítusa alakult ki, melyet egykor széles körben ismertek és gyakoroltak, de sajnos viszonylag kevés került belőle megörökítésre; az utóbbi fél évszázadban pedig már csak töredékeiben maradt meg. Megpróbálom néhány helyről együttesen bemutatni, majd később az egyes elemeket veszem vizsgálóra. Kalotaszegen, ha valaki elment a vető ember mellett; odaköszönt neki: „Isten áldja meg a munkájukat, magukat!" (Ketesd). Mikor nekikezdenek a vetésnek, azután már a köszönést se viszonozzák, hogy a termés sikerüljön. A tele iszákot bal vállára veszi, a kalapját maga mellé helyezi és így fohászkodik: „Én jó Istenem, segíjj meg!" vagy „Édes jó Istenem, adjál egy jó termést!" (Farnas, Sztána). Mások a befejezéskor is hasonlóképpen imádkoznak. Az első elvetett markot a madaraknak ajánlják, a másodiknak ezt mondják: „Ezt vetem az egereknek!", ez egyeseknél így hangzik: „Ezt vetem a szegényeknek!", míg a harmadiknál ez a mondás járja: „Ezt lelakatolom magamnak!" ti. a vetőiszákba lezárt lakatot tesznek, hogy a termést senki el ne tudja vinni (Kós Károly 1941-44.73). Beregdarócon a gazda „...mielőtt elvetette volna az első marék magot, keresztet vetett. A református ember, magában imádkozva, az isten segítségét kérte és úgy indult el.". Arra is vigyáztak, hogy a vetést meg ne rontsák, ezért „...egy tiszta vászondarabba bekötött egy csipetnyi sót és erről szórta a magot. Amikor hozzálátott a vetéshez, a sót beletette a vetőzsákba és erről szórta a magot. A vászondarabot a sóval akkor vette ki a vetőzsákból, amikor a vetést befejezte. Ezt elásta a föld végén vagy tűzbe vetette a vászonnal együtt" (Papp Zoltán Sándor 1975. 194). „Algyőn (Csongrád m.) ...korán kimennek vetni, hogy még napkelte előtt kiérjenek a földre. Amikor a nap éppen feljön, a vetni való búzával telt zsákokat oda szokták ütögetni a földhöz... A régi öregek vetés előtt imádkoztak. Általában még ma is fohászkodnak egyet. A vetőmagra keresztet vetettek. Ez a rozsnál olykor elmaradt. Ilyenformán: Uram Jézus segíts mög\ Vagy a tápaiak: Atyának, Fiúnak, Szentlélök Istennek nevibe évetöm, szaporodjl Egyesek legalább a kalapot emelik meg" (Bálint Sándor 1976. 531). A Baranya megyei Mánfán a vető leveszi kalapját és keresztet vet, majd elmond egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet és megkezdi a vetést Jézus nevében. Az első markot a szegényeknek ajánlja, a másodikat a tolvajoknak, a harmadikat az állatoknak. „Az első darab földet szótlanul kell elvetni, nehogy a madarak a termést megegyék. Mindig fehér gatyában mennek vetni, a vetőabrosz is mindig fehér, hogy a gabona tiszta legyen... 1043