A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

Amikor az első darab földet elvetik 'pazdergyát' szórnak a földre. Vetéskor szentelt barkát is visznek magukkal és a föld négy sarkára tűznek belőle, hogy védje meg a veszedelemtől". A vetőabroszt feldobják a ház tetejére, amivel véget ér a vetés, amihez Sámodon, Baranya megyében ezt is mondják: „Isten áldása légyén rajta!" (Berze Nagy János 1940. 176). Zagyvarékason (Szolnok m.) az egyik emlékező így mondta el a vetés rítusát: „Mikor édesapám vetett, mikor indult, felemelte a kalapját magasra, és ezt mondta: 'Uram, Jézus segíts, hogy minden szem kikeljen!' Aztán letette a kalapját maga mellé, és az első borozdát kalap nélkül vetette. Mikor visszaért az első barázdából, akkor vette föl". A gabonavetésnél, mikor befejezték azt mondták: „Hála Istennek, el van" sokan még azt is hozzátették: „Áldjon meg a jó Isten". A vetéshez elővették a régi ráncos, rojtos gatyát és abban végezték a munkát. (Pócs Éva 1964. 143-144). A magyar nyelvterület különböző részeiről vett példák azt mutatják, hogy a vetésnek a rítusa fohászkodással, és mindazzal kezdődik, mely az egyházhoz is kapcsolódik és hálaadással fejeződik be. Előtte és utána is számos hitvilági babona húzódik meg, melyből már sok kihullott vagy a nem részletező lejegyzés következtében nem került rögzítésre, az utóbbi fél évszázadban erre már nem is volt mindig lehetőség. Éppen ezért nézzük meg ezeket az elemeket egy kicsit közelebbről. A vetőmagot rendkívül gondosan készítették elő, válogatták, tisztították, külön tárolták, a 18. század végétől csávázták (1. részletesebben Balassa Iván 1997. passim), ennek ellenére a rozsda, az üszög, a gyomnövények sokszor károsították, a madarak, a rágcsálók jelentősen csökkentették a vetést. Ezeket, s az emberi rontást hiedelmekkel, eljárásokkal próbálták elhárítani. Ezek kisebb részben egyházi vonatkozásúak, jelentősebb hányaduk: régi hiedelmek és a különböző eredetű elemek békésen kapcsolódtak többékevésbé összefüggő helyi rítusokká. Ezek az utóbbi százötven évben, különösen a vetőgép mind általánosabbá válásával, erősen megkoptak, úgyhogy legtöbbjüket csak hallomásból, többnyire másod-harmad kézből rögzítették. Ha az egyes adatok bizonytalannak tetszenek, akkor azokat a távolabb feljegyzettek hitelesíthetik. Sajnos a hiedelmekkel, babonákkal kapcsolatos források rendkívül ritkák, hiszen ezek nagyobb részét az egyházak nem ismerték el, sőt - ha tudomásukra jutott - tiltották is. Az alábbiakban a vetés előkészítését, munkamenetét követve néhány egyházi, illetve népi hitvilági elemet mutatok be. Az előkészület már az előző évi karácsonykor elkezdődött a karácsonyi abrosz vetőabrosz azonosításával. „A karácsonyi ünnepek alatt három abrosszal terítették le az asztalt. Ezek közül a két felső díszes 'sémes' volt (színes pamut volt beleszőve). Evéskor a felső kettőt levették, evés után újra visszatették. A legalsót eltették a következő évre a vetéshez. Ebből vetették a kalászosok magvait" (Ellen, Baranya m. Berze Nagy János 1940. 172). Baranyában a reformátusok azt az abroszt használták vetéshez, melyet az úrvacsoraosztás utáni ebédhez terítettek fel. Menyhén (Nyitra m.) „...együtt teríti fel a két abroszt háromszor felcserélve az alsót és a felsőt, közben párbeszédet folytatva a 'gazhúzásról' (ezzel a búzát óvják a gaztól). Ezután egy vetésutánzó cselekmény következik: a búzavetésről szóló párbeszéd közben az ablakra búzát szórnak. Pogrányban (Nyitra m.) szintén két abroszt tesznek fel. A gazda és gazdasszony egymással szemben állva húz egy-egy abroszt a következő párbeszéd közben: 'mit húz kend?' 'Üszögöt, konkolyt, Boldogasszony tízparancsolatját' (háromszor mondják el). Azt tartják, hogy ezzel a gabonából is kihúzzák a piszkot, üszköt" (Pócs Éva 1965. 76). A vetőabrosz, -zsák, -kötény a kézi vetés központi legfontosabb szerszáma, melynek sarkába különböző tárgyakat kötöttek. Ennek gyakorlati jelentősége is volt, mert ezt 1044