A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

déböl származó táblakép vetökötőt ábrázol (Kovacevicová, Soha 1987. 12. ábra). A 16. század utolsó évtizedeitől a vetésábrázolásokon elsősorban vetőabroszt találunk, ezek előképei, sokszor dúcai is Nyugatról származtak (Balassa Iván 1973. 324-325, 328). A vetőabrosz és a karácsonyi abrosszal kapcsolatosan megszívlelendő K. Csilléry Klára (MNL 3. 62-63) fejtegetése, hogy az abrosz a magyar parasztságnál a 14. század végén, a 15. század elején tűnt fel, míg a karácsonyi keszkenővel való varázslást legkorábban 1627-ből a csallóközi Nagymegyerről ismerjük. „A karácsonyi asztal ünnepélyes, esetleg eleve erre szánt abrosszal lefedése előfordul másutt is Európában, pl. Ausztriában, sőt Észak-Európában helyenként megvan a vetőabrosz karácsonyi abroszkénti alkalmazása is. Mégis a karácsonyi abrosz önálló hiedelemtárggyá avatása hazai belső alakulás eredménye lehet. Aligha véletlen, hogy épp azon a területen bontakozott ki, ahol az abroszhasználat legkorábban gyökerezett meg. Nem lehetetlen az sem, hogy az abrosz nagyrészt a karácsonyi ünnephez kapcsolódva vált ismertté a magyar parasztságnál". A karácsonyi abrosz és a vetőabrosz azonossága a német nyelvterület több pontján kimutatható (VDW 686), de történeti fejlődését részleteiben nem ismerem. Mindenesetre mint alkalmasabbnak tartott eszköz, melyet a hiedelem is támogatott, könnyen terjedhetett. Hasonló munkaeszköz korábbi meglétét a magyar nyelvterületen nem lehet kizárni, csak azok, mint nevük is elárulja más irányba kapcsolódtak. Vetőlepedő „vetőlepel". A jelzős összetétel különbözteti meg az alsólepedőtől, mely ágyneműként az egész magyar nyelvterületen ismert (NySz 3. 43). Ennek nagysága hozzávetőlegesen megegyezik a vetőabrosz méretével. Az elnevezés ismeretes a Kisalföldön, a Dunától északra általános (11 pont), ettől délre csak két ponton használják (MNA 20). A lepedőnek van 'ponyva' jelentése is. Ez a jelentés átvezet bennünket a következő elnevezéshez, mely szerint a teherhordásra használt erős, durva szövésű, négyzet vagy téglalap alakú vászon nevével jelölik a vetőeszközt is. Ponyus, panyó, ponyva névvel illetik Csallóközben (4), Komárom megyében (1), Zemplén-Abaújban (6) a vetésre használt vászont is. Panyuska „kis háti ponyva, melynek négy sarkán kettős varrású, kétujjnyi széles, egy-két arasznyi hosszú kötője van; ezekkel kötik össze a belerakott füvet szénát" (Csallóköz, Pannonhalma, Göncruszka, Abaúj m., Hegyalja Zemplén m. MTsz). 1429: „Ulnae telarum seu vulgo ponywa". Valamelyik délszláv nyelvből, esetleg az oroszból kölcsönöztük. Kimutattak 'ágynemű' jelentését is (TESz; EWUng; Kn 435). Lazsnak „Zsákvászonból készült ponyva, mellyel kisebb takarmányt, gyomot szállítanak", de van „takaró, lepedő" jelentése is (MTsz, ÚMTsz). Vetőabrosz jelentéssel a Dunántúl keleti felében (10) Komárom, Fehér, Veszprém megyében ismert (MNA 20). Erdélyben egy történeti adat 1551-ből 'pokróc' jelentéssel (SzT 7. 857). Első előfordulása lodex: láznak „pokróc, zsák, ponyva" (1395). Szláv eredetű, de forrása pontosan nem határozható meg (Kn 308-309; TESz; EWUng). Mivel durva vászonból készült változata a Duna mellékén ismeretes, ezért esetleg délszlávra gondolhatunk. Hamvas „vastag lepedőféle a szapuláshoz és teherhordáshoz"(SzamSz), „durva vászonból való lepedő, abrosz vagy kisebb ponyva (pl. a szapulóban a fölül levő lepedő, amelyre a hamut teszik); háti ruha, amelyben terhet hordanak" (MTsz; ÚMTsz; Nagy Géza 1992. 129). A vetőeszközként való használata a Duna bal partján, a Duna-Tisza közén (6) és a Palócföldön (MNA 20; Balassa Iván 1989. 27). Egy-egy előfordulása Beregben és Biharban. A hamu ugor, esetleg finnugor korból képzett melléknév, csak későn fordul elő: 1838: (Tsz) „vászonlepedő a szapulóban" jelentéssel (TESz; EWUng). Párfedél „durva házi vászonból való lepedő, a füvet hordják benne a mezőről, háti ruha" (Vas, Zala m.; Balaton környéke, Sümeg vidéke. MTsz 1. ÚMTsz kiadatlan cédu1027