A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

HOFFMANN Tamás: Cserépedények (Néhány példa Európából)

zelni. A valóságban a folyamat mégsem olyan hézagmentes, mint képzeletünkben. Mindenesetre a kitalált elbeszélés közelít a történtekhez. Az antik civilizációkban a fazekasok helyzete még teljesen más volt, mint a későbben működő társadalmakban. Az ókori városokban élő iparosok települési-társadalmi rendjébe tagozódtak például a római provinciák fazekasai, vagy pedig ugyanők vidéken dolgoztak valamely földesúr vagy a hadsereg által fenntartott majorban. Persze a műhelyek csak ott működtek, ahol a produkció nyersanyagfeltételei adva voltak, másrészt a majortulajdonos - vállalkozóként - hátteret biztosított az iparűzők tevékenységének. Ezt a helyzetet élték meg a középkorban is a vidéken addig, amíg a telepített falvak sajátos gazdálkodási rendszere meg nem erősödött. A majorok tehát több mint egy évezreden át szolgáltatták a keretet a paraszti fogyasztók piacára termelő fazekasoknak. Noha a klánrendszer főnökeinek földváraiban aránylag sok mesterembert koncentráltak és Kelet, valamint Délkelet-Európa törzsfőnöki, királyi erősségeiben a falak védelmét még sok helyütt élvezték ezek a szolgáltató iparosok még a középkorban (sok helyütt az Északoroszországi Novgorod és a bulgáriai Pliszka közötti palánkok vagy kőfalak között). A kontinens másik felében ezt nem tapasztaljuk mindenhol. Északnyugat- és Közép-Európa területén feltárt mintegy háromtucatnyi vár régészeti leletei már a Karolingkorban sem utalnak határozottan arra, hogy a kovácsok, az ötvösök, az ólomöntők, a takácsok, a szűcsök, a sarukészítők, az üvegöntők stb. igényes iparűzők társaságában fazekasok is lettek volna. A 10-14. század között pedig már csak elvétve van nyoma annak, hogy fazekasok dolgoztak volna uraik gazdaságában. Ezt a produkciót a városokban és később falvakban élő mesteremberek végezték el. Azonban ott, ahol a nyersanyaglelőhelyek és a készáru szállításának útvonalai már korábban predesztinálták a fazekasközpont működését (például: Xanten, Walbergberg, Eckdorf-Badorf), a hatalom is igényt formált a mesteremberek működésére. Van olyan erősség (Pfalz), amely királyi székhely és az iparágak egész sorát koncentrálja. Tilleda romjai között a 11. századból két fazekaskemencét találtak. A Rajna-melléki Lürken elővárában még a 12. században is dolgoztak fazekasok. Ennek a hatalmi központnak az előzményei a római időkig nyomozhatok, amikor is itt egy villa rusticai építettek, ahol természetesen különféle mesteremberek (így fazekasok is) szorgoskodtak műhelyeikben. A hagyomány annyira szívósan élt tovább, hogy a hat fazekaskemencéjüket ötször is átépítették az idők folyamán. Exportálták árujukat. A cserépégetés mellett idővel vasat is olvasztottak. Boksájuk jövedelmét még 1476-ban is belefoglalták egy házassági szerződésbe. A nem túl távoli Kaster területén pedig kőcserépedényeket állítottak elő, még a 13-14. században is jelentős exportot bocsátottak ki. Noha a fazekasműhelyek többnyire a falakon kívül (extra muros) települtek (így volt ez Siegburgban is), nem lehet mindig egyértelműen tisztázni, hogy milyen viszonyban vannak az iparosok és a hatalmat gyakorló famíliák. Nem világos, mi az ipar területi elhelyezkedése és a jövedelmi viszonyok összefüggése? Mindamellett valószínű, hogy egyik-másik (például a római idők óta működő Orenhofen, Trier közelében) valóságos ipartelep volt az ezredfordulón, különféle iparágakat koncentráltak: kerámiát, téglát égettek, vasércet kohósítottak stb., továbbá, hogy az értékesítés jövedelmére részben a mindenkori várurak tartottak igényt. Az ipar működését a parasztok adógabonája szavatolta. A dézsmacsűr árnyékában szorgoskodott az iparos, a földesúr pedig egy modern vállalkozó mintáját előlegezve gondoskodott valamennyi érdekelt fél életfeltételeiről. Az Elba - még a cserepekből is ítélve - már egy évezreddel ezelőtt is vízválasztó volt a gazdasági és kulturális szerveződéseket illetően kontinensünkön. Európa nyugati részén az ipar területi elhelyezkedése és a hatalmi központok - legalábbis telepítésüket 720