A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

FEHÉR József: Szirmay Antal Hungaria in Parabolis-a

lála előtti napon Mocsáry nevű kedves ismerőse meglátogatta, így örvendezett az óbesternek: „Ejnye, be jó, hogy eljött öcsém uram, most már itt maradhat a temetésemre". S pár óra múlva csakugyan halott volt már a derűs úr, aki közvetlenül halála előtt még jóízű kárörömmel olvasta a Magyar Kurírból Napóleon legújabb győzelmeit." Műve „elegyes" gyűjtemény, melynek elsődleges érdeme, hogy hűen tükrözi kora közgondolkodását, hagyományt teremt és nemzeti tudatot erősít. A Hungária in Parabolist sokan forgatták, használták, idézték, a későbbi szólás- és közmondásgyűjtemények, dalgyűjtemények, irodalmi antológiák, versgyűjtemények

7 állandó szereplője lett. Hogy milyen értékeket rejt, azt Tóth Béla szavaival idézhetjük fel:

8 „...nem szabad megfeledkeznünk egy magyar könyvről, mely amazokat fél századdal előzte meg és mintegy ősapja a szálló igék gyűjteményeinek. Ez Szirmay Antal 1804-ben megjelent Hungária in Parabolisa; mint Erdélyi János a Magyar közmondások könyvének bevezetésében oly nagy igazsággal mondja: Anonymus mellett a legmagyarabb munka, melyet valaha deákul írtak. Ez a vén könyvecske, a maga jámbor hiszékenységével, együgyű szófejtéseivel, jóízű, de kevés hitelű anekdotáival, a külföld nagy forrásainál is többet, értékesebbet adott nekem; mert megoktatott arra, hogy az ilyen kortörténeti műnek nem szabad a puszta tudákosság és könyvtárbújás alkotásának lennie; hanem tükröznie kell a magyar észjárást, a magyar jó kedvet, ha bohóság és egy csöpp szabadszájúság árán is olykor. - Az öreg Szirmay könyvecskéjében ... igazi tárházát halmozta össze a korfestő adatoknak; és boldognak vallanám magamat, ha valamikor módomban lenne az ő kissé kacskaringós deákságát magyarra fordítani, hogy a nagy közönségnek is része lehessen a gyönyörűségben, melyet én, e kis kötetet olvasva, annyiszor éreztem." Jegyzetünkben említettük, hogy a Hungária in Parabolis jórészt ismeretlen műve Szirmaynak, hiszen magyar fordításban máig nem jelent meg. Az 1960-as években készült egy fordítása, ezt szándékozott kiadni 1988-ban a Miskolci Városi Könyvtár és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. A könyv fordítója Botos Péter (1913-1982) református lelkész, hely- és egyháztörténész volt. Hatalmas energiát igénylő munkája, pontossága és teljességre törekvése a legnagyobb elismerést érdemli részünkről. Egy dologgal azonban ő sem tudott megbirkózni: a korabeli latin szöveg megpróbáltatásain át éppen az elsodró lendületű, vagánsköltő-Szirmay könyvének szellemét, sajátos ízétzamatát nem tudta visszaadni. Mivel az eredeti művel azonos értékű fordításra belátható időn belül nincs remény, ez az írás menteni kívánt valamit Szirmay Antal érdemesnek ítélt munkájából, féltve a teljes feledéstől. 7 Idézi többek között: Erdélyi János: Magyar népköltési gyűjtemény, Népdalok és népmondák 1-3. Pest, 1846-48.; uő.: Magyar közmondások könyve, Pest, 1851.; Tóth Béla: Szájrul szájra - A magyarság szállóigéi. Athenaeum R. Társulat, 1895.; Móricz Zsigmond: Magvető - A magyar irodalom élő könyve. Bp. 1942.; Weöres i. m.; O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások. Gondolat, 1976. stb. 8 Tóth i. m. VI-VII. 582