A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)
KUBINYI András: Központi helyek a középkor végi Abaúj, Borsod, Heves és Torna megyékben
VI. A településről valamely külföldi egyetemre beiratkozottak száma (1440-től). 1. 5-10, 2. 11-20, 3. 21-30, 4. 31-60, 5. 61-90, 6. 91. feletti beiratkozó. VII. Kézműves- vagy kereskedőcéhek száma. 1. Egyetlen. 2. 2-3, 3. 4-5, 4. 6-7, 5. 8-9, 6. 10 feletti céhek. VIII. Úthálózati csomópont. Hány központi hely érhető el közvetlenül, más érintése nélkül a településről. Amennyiben a település árumegállító joggal rendelkezett, a pontszám kettővel növekszik, de 6 pont felett nem lehet. 1. 1-2, 2. 3-4, 3. 5-6, 4. 7-8, 5. 9-10, 6. 11 feletti központi hely érhető innen el. IX. Vásártartás. Mivel olykor több hetipiacot, vagy/és sokadalmat tartottak egy településen, minden hetipiacnap 1, sokadalom pedig 2 pontot kap, ezeket centralitási pontokra átszámítva: 1. egy, 2. kettő, 3. 3^1,4. 5-8, 5. 9-11, 6. 12 pont felett. X Jogi helyzet. 1. A települést egyszer említik oppidumnak. 2. A település csak 1490 után fordul elő ezen a néven, akkor is, ha csak egyszer. 3. Többször fordul elő ezen a néven, akkor is, ha olykor possessio (birtok, azaz falu). 4. Földesúri civitas, mindig, vagy túlnyomóan így nevezve. (Nem véve figyelembe a korai civitas adatokat, amennyiben a település később oppidum.) 5. A királyi „valódi" városok közül a személynöki, erdélyi szász és bányavárosok. 6. Tárnoki városok. Ez a kritériumnyaláb, ahogy arra már utaltam, nem tartalmazza a centralitásnak valamennyi szóba jöhető jellemvonását, hiszen nem minden esetben maradtak adatok. Az ebben a cikkben tárgyalt négy megyénél pl. viszonylag kedvező helyzetben vagyunk, mert ismerjük az egri egyházmegye tizedkörzeteit, ami nem mondható el minden megyéről. Ahol erre nem maradt adat, ott pl. a tizedszedő körzet települések pontszáma kisebb a valóságosnál. Az azonban nyilvánvaló, hogy ez a tíz kritérium, bár valóban utal a központi funkcióra, még nem biztos, hogy szóba jöhet a városiasság szempontjából. Van pl. olyan megyeszékhely, amely nem volt oppidum, piacot sem tartottak ott, vagy - ahogy arra már utaltam -, egy uradalom központja sem feltétlenül mindig mezőváros. Ezért - akár korábbi tanulmányaimban - csak azokat a településeket vettem figyelembe, amelyek a IX. és a X. centralitási kritériumoknak felelnek meg: azaz valamennyi olyan települést, amelyet legalább egyszer mezővárosnak neveztek, valamint azokat, ahol hetipiacot, illetve sokadalmat tartottak. A valóságban tehát a tárgyalandóknál több a központi hely, de kontroll vizsgálataim alapján azok, amelyek így kimaradtak, a legritkább esetben érik el az 5. centralitási pontot, ami egyben arra is utal, hogy a mezővárosok és piachelyek között azok, amelyek nem érik el az öt pontot, minimális centralitással rendelkeznek. Többségében piactartó falvak, vagy csupán egyszer, talán csak véletlenül oppidumnak nevezett helységek tartoznak közéjük. A pontszámok alapján már az eddigi kutatásaim is lehetőséget nyújtottak a kategorizálásra. Az élen állnak: 1. Az elsőrendű („főbb") városok (ezt a kategóriát egy 16. század eleji lengyel felosztás alapján alkalmazom 20 ), centralitási pontszámuk 40 feletti. 2. Másodrendű városok (követve a lengyel rendszert) 31—40 pont között. 3. Kisebb városok és jelentős, város jellegű mezővárosok 21-30 pont. 4. Közepes, város jellegű mezővárosok 16-20 pont. 5. Részleges város jelleggel rendelkező mezővárosok 11-15 pont. 6. Átlagos mezővárosok és mezőváros jellegű falvak 6-10 pont. 7. Központi funkciót ellátó falvak 1-5 pont. Amennyiben ez a teoretikus jellegű osztályozásom elfogadható, ennek 20 Bogucka-Samsonowicz (a 14. j.-ben i. m.) 106. Az első csoport: civitates principales, a második: civitates et oppida secundi ordinis, a harmadik: évi és hetivásárt tartó oppidumok, a negyedik: oppida non habentes fora. A második csoport mintáját vettem át, a „fő város" kifejezés ugyanis félreérthető lenne. Lengyelországban az első csoporthoz 6, a másodikhoz 88, a harmadikhoz 230, a negyedikhez 363 „város" tartozott. Uo. 120-121. 503
