A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

RINGER Árpád: Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye szerepe a magyarországi régibb kőkor kutatásban

A sokszor személyeskedésig menő vitában a holtpontról való elmozdulást - hoszszú évek után - három egymást követő esemény segítette elő. 1903-ban Bécsben napvilágot látott Moriz Hoernes Európa őskökorát tárgyaló monográfiája, amelyben a miskolci paleolitok is méltatásra kerültek. Hermannak valósággal szárnyakat adott ez a munka. Egészen meglepő módon még a tőle megszokott konokságát is feladta - legalábbis a téren, hogy hajlott a külföldi szaktekintély szavára -, és maga is jóval fiatalabbnak, felsőpaleolit solutréen korinak határozta át az eredetileg chelléennek vélt leleteket. Ezt azonban teljes bizonyossággal csak akkor vetette papírra, amikor 1905 augusztusában Dobos Ferenc a kezébe adta azt a gyönyörűen megmunkált levél alakú „nyílkövet" - ahogyan a leletet Herman nevezte -, amit még 1901-ben talált az Avasi temetőben, sírásás közben. Ez a pompásan megmunkált és a franciaországi Solutréen-kultúra levél alakú kovahegyeit idéző darab döntött, és 1906-ban napvilágot látott a híres „Zum Solutréen von Miskolc" (A miskolci Solutréen kérdéséhez)

6 című értekezése. Ezután már csak a betetőzés hiányzott, a győzelem a közel másfél évtizednyi harc után. Hozzávetőleg az említett tanulmány megjelenésével egy időben történt, hogy 1906-ban Herman jó barátja, Darányi Ignác került a földművelésügyi tárca élére. Hermannak csak egy szavába került, hogy Darányi elrendelje a tárca hatáskörébe tartozó Magyar Királyi Földtani Intézetnél Miskolc környékének földtani reambulációját - újratérképezését - és egyúttal a bükki barlangok rendszeres feltárásának megkezdését. 1906 őszén tehát két fiatal földtankutató érkezett Miskolcra, Papp Károly és Kadic Ottokár. Feladatuk kettős volt: egyrészt lezárni a Bársony-házi szakócák kora körül kirobbant vitát, másrészt megkezdeni a miskolci Bükk-vidék régészeti feltárásra alkalmas barlangjainak feltérképezését és próbaásatását. Papp Károly máig ható mintaszerűséggel végezte el Miskolc negyedidőszaki földtani képződményeinek felvételezését. Az eredményeit összegző „Miskolcz környékének geológiai viszonyai"

7 című tanulmányában a Herman és Halaváts közötti vitában kompromisszumos megoldást javasolt. Elfogadta Halaváts nézetét, hogy a régészeti emlékek alluviumban, vagyis jelenkori üledékben feküdtek. Viszont igazat adott Hermannak is, miszerint azok eredetileg az Avasi temető diluviális, jégkori rétegébe lehettek beágyazódva, és innen - egy idősebb magas teraszszintről - kerültek másodlagos lelőhelyükre, így végül is lehetnek jégkoriak, vagyis ősemberi eredetűek. 1993-ban - éppen száz évvel az első publikálásuk után - elvégeztük a nevezetes kőszerszámok mikroszkópos kopásnyomvizsgálatát.

8 Kiderült, hogy a két, feltűnően nagyméretű darabon - az egyik 23,6 x 10,8 x 2,2 centiméter, a másik 19,5 x 11,1 x 2,3 centiméter - nincs semmilyen használati nyom, sem az éleken, sem a felületeken. Bizonyosra vehető tehát, hogy nem mindennapi alkalmazásra szánt munkaeszközökről van szó. A traszológiai vizsgálatoknak azonban van egy másik fontos tanulsága is. Nevezetesen, ha a darabokon semmiféle, még mikroszkopikus méretű kopás és karcolás sem tapasztalható. Egyértelműen kizárható, hogy a leletek csuszamlással jutottak volna előkerülési helyükre, ahogyan azt Papp feltételezte. Olyan, több mint 100 méteres csuszamlási pályán történő tömegmozgás ugyanis, ami a nagyméretű „szakócákat" az Avasi temető szintjéről - a legcsekélyebb sérülés nélkül! - a Bársony-ház helyére szállította volna, teljességgel valószínűtlen. Mondani sem kell, hogy a mindmáig páratlan kőszerszámok kora, régészeti besorolása és funkciója körüli rejtélyes kérdések kezdettől fogva izgatták a szakkutatást. 6 Herman, 1906.45-46. 7 Papp, 1907. ZRinger, 1996.39-42. 13