A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)
TAKÁCS Péter–UDVARI István: A „föld népének” élete a Nagykaposi járásban Mária Terézia úrbérrendezésekor
dolgokból Mocsár lakói, akik „kerekeket", hajókat s más efféle faedényeket szoktak csinálni magok szükségére és másoknak pénzért, s olykor éppen a Hegyalján „pénzelni szoktak" a dohányból és a hagymából is. Ptruxa lakói is vallották, hogy „folyóvizek a határjokban vagyon, melyen szállakkal szoktanak a Hegyaljára épületre, tűzre való fát és szőlőkarókat hordani, és csónakokat is pénzért szoktanak csinálni". Az említett kereskedés a későbbiekben bővült. Az úrbérrendezés után az elvesztett robotnapokért minden bizonnyal a cenzussal, telekadóval vigasztalták magukat a földesurak, és a zsidó árendások nemesi telekre engedésével. Ennek következménye lett a zsidó lakosság beköltözése a járásba, amelyik folyamat az 1770-es évtizedben kezdődött, és az 1800-as évek elején erősödött fel. 39 Megpezsdült jelenlétükkel a kereskedelem is, aminek következtében kevésnek bizonyultak a már említett vásárok. Mezővárosi rangra emelkedett Nagykapos és Palóc. 40 Mindkét mezőváros egyre forgalmasabb vásárokat tartott gabonaneműekre, állatokra, dohányra, zöldségre és gyümölcsre. A járás szaporodó zsidó lakossága itt vásárolta meg az élelmet önmaga számára, és ezeken a vásárokon gyűjtötte össze a térség termék- és állatfeleslegét, s ezeken a vásárokon kínálták cserébe a ruházati és fogyasztási cikkeket. A vásári adásvételen kívül, a Hegyalján értékesített tűzi- és épületfán, „famívek" eladásán kívül egyéb pénzszerzési lehetőségei is voltak a Nagykaposi járás lakóinak. Mindenekelőtt az ungvári szőlőhegyek és kukoricás földek kínálták a munkát. Kapálással, tengeri alá történő szántással kereshettek itt napszámbért. Palágy, Palágykomoróc, Ptruxa, Sislóc, Tarnóc, Bátfa, Botfalva, Darma és Ór lakói éltek ezzel az alkalommal. Az őriek így vallottak erről: „Az ungvári hegyen lévő szőlők kapálásábúl, tengeri kapálatbúl, aratásbúi, cséplésbűi és nyomtatásbúi nyerekedik a község". 41 Az őriek pálinkát is „szabadon főznek és azt árulják is". Szabadon árulják az italt Budaháza lakói is. Akinek nem jutott pénzszerző alkalom az említett munkákon, piacokon, vásárokon, ha volt igás barma, elszegődhetett sószállításra. 42 Ungvárott, Tárkányban és Munkácson voltak sóraktárak. A járás valamennyi községében tudtak ezekről. A legtöbb helyen említik is. A legnagyobb gyakorisággal az ungvári és tarkányi „sódepositoriumokat", de gyorsan hozzáteszik: „sem oda, sem onnan hordani nem szoktak" sót. Sok helyen csak annyit említenek a sóhordással kapcsolatban, hogy azt „nem szokták". Bátfa lakói azonban szerényen vallják, hogy Ungvárott a sóházba „Munkácsnál szokta a szegénység a sót hordani, azzal a marhás ember pénzt kereshet". 43 Asislóciak „ennek előtte néha Munkácsrúl, olykor Tárkánybúl is sót hordtak az ungvári sóházba, de már mostanában abbéli sónak hordását elhagyták, és éppen nem gyakorolják". Úgy tűnik a sószállítás nem volt kifizetődő, s elmaradásához, elhanyagolásához bizonyára hozzájárult az is, hogy a sószállítás bonyolítása a kincstár kezében volt, és 39 Magda Pál: Magyarországnak és a határőrző katonaság vidékinek legújabb statisztikai és geographiai leírása. Pest, 1819.; Ludovicus Nagy: Notitiae politico-geographico-statisticae Inclyti Regni Hungáriáé, Partiumque eidem andexarum I— II. Buda, 1828-1829.; Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapota statisztikai és geogfaphiai tekintetben, I-IV. Pest. 1836-1840.; Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. Pest, 1851.; Makkal László: Robot - summa - taxa. Történelmi Szemle, 1964. 333-337. 40 Fényes, 1836-1840.; Fényes, 1851. 41 Őr úrbérrendezési iratanyaga. 42 Takács Péter-Udvari István: Adalékok a Felső-Tiszavidék sógazdálkodásához a 18. század végétől (Máramarostól Szepesig). In: Hodinka emlékkönyv, 1993. 303-324. 43 Bátfa úrbérrendezési iratanyaga. 84