A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: A „föld népének” élete a Nagykaposi járásban Mária Terézia úrbérrendezésekor

szívesebben leírta a jobbágyok adójából a munkabért, semmint kezükbe számolta volna a rhénes forintokat, pengő krajcárokat. Sószállítás helyett mentek inkább a Hegyalja „jó és nagy szőlőhegyeibe", ahol „kiemelt" bért kaptak, s a munka végeztével azonnal a markukba számolták a krajcárokat. Emlegetik is a „jó és nagy szőlőhegyeket" szinte mindenütt. Egy-két helyen még a helmeci (Királyhelmec) szőlőket is. Igazán azonban nem erőltették meg magukat az úrbéres szolgálónépek pénzszerzési munkákkal. A földi javak legtöbbjét megtermelték maguknak. A legszükségesebb eszközeiket megszerezhették termékeikkel való csere útján. Ingatlant, vagyont, földet, örökölhető fekvőséget nem szerezhettek. Ezt tiltotta a törvény. Legfeljebb zálogba vehettek néhány darabka földet, egy-egy telket. Azért viszont nem volt érdemes megerőltetniük magukat. Kilenced és robot fejében úgyis művelhettek kedvükre földet. Robotolniuk pedig - mint láttuk, tehették látástól vakulásig. Ilyen körülmények között értelmetlen lenne a jobbágyságon, zsellérségen számon kérni a polgári szorgalmat, vagy a 19. század végének paraszti mentalitását. Hogy ez meghonosodjon, meg kellett ismerkedniük a polgári tulajdonformákkal. Erre pedig ekkor még lehetőségük sem volt. íme a jobbágyok hétköznapi léte. Már csak az van hátra, hogy falvanként szerbeszámba vegyük a jobbágyokat, zselléreket, s azt, hogy kiket szolgáltak véget érni nem akaró robotjukkal. E célból is táblázatot készítettünk, számba véve, hogy egy-egy földesurat hány, és milyen minőségű telket usuáló úrbéres szolgált. 85