A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

GODA Gertrúd: Gondolatok Miskolc és Nagybánya művészeti vonatkozásairól

hanem eredményeit is sajátjává tette az új, Nabis-i látásmódnak.

9 Finoman kontúroz, a teret alig jelölve szépen komponál, s a drapériák dekoratív egysége összhangban van a testrészekkel. (Itt, Miskolcon láthatta Rippl Öreganyám c. képét a művész hazai fellépésének esztendejében, 1906-ban.) A közeli nagyvárosban, Kassán települt le, ahol is friss előadásmódban festette meg a szegényes udvarok motívumaiból a modern pittoreszkeket, de érzéke volt a valóság kritikus megörökítéséhez is (Szegénykonyha c. képe a Kassai Múzeumban). Itt indította pályájára az ugyancsak miskolci fiút, Kmetty Jánosi (1889-1975). Nagybánya szellemét Kmettynek ő közvetítette, s a gyorsan fejlődő fiatal művész 1909-ben be is mutatkozott Miskolcon, s mint írta magáról: „Reményteljes fiatal festő lettem, modern festői elvekkel". A képeket Diósgyőr környékén festette Kosin János, fiatalon meghalt festőbarátja vendégeként. - „...sikerem volt, valamit eladtam. Pesten is így lett kétszáz koronám, amin 1911 januárjában Párizsba utaztam".

10 Pontosan Kmetty kapcsán nem rajzolhatunk felhőtlen képet Miskolc művészeti közéletéről. Párizsból hiába pályázza meg a szülővárosa ösztöndíját, azt egy konzervatív, műcsarnoki festő kapta. Ilyen, és ehhez hasonló visszahúzó erő is működött, mégis ennyi év távlatából úgy látszik, a város nagyobb léptékkel ment a változás felé, mint a hasonló magyar települések. E tényt mi sem példázza jobban, mint az, hogy a közgyűjteménybe 1901-ben Glatz Oszkár egy tájképe került, ami Nagybányáról a Szilágyság felé fordulva mutatja a megújuló természetet,

11 de Herrer Cézárnak, a „nagybányaivá lett spanyolnak" egy, a félúton született, Garda-tói emlékképét is megvásárolták.

12 Valami értékfelismerő tendencia mutatkozott meg abban is, amiről Réti így emlékezett meg: „Állami letétként Miskolc város múzeumának képtárát díszíti Glatz: Est a havason című képe".

13 Az, hogy a művész, 1897-ben a Rozsályon töltött leginvenciózusabb korszakának főműve itt évtizedekig látható legyen, bizonyára az akkoriban megalakult (1898) Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeumi Egyesület jótékony közreműködésének volt köszönhető. Főtitkáruk, Balogh Bertalan a kor egyik legjelesebb kultúrteoretikusa és szervezője volt. Balogh Bertalan 1905-ben megjelentette máig érvényes röpiratát: „Magyar nemzeti közművelődés" címmel,

14 amivel segítségére kívánt lenni a vidéki egyesületeknek oktatási, zenei, képzőművészeti téren 1906-ban. 1910-ben megszervezi a nagy sikerű Felvidéki Vándorkiállítást, s bebizonyítja elméletének megvalósíthatóságát. Nem műcsarnoki anyagot visz a hét magyar városba, hanem kora progresszív művészetének számító legjobbjait, célja ezzel a „műízlés nevelése" - aminek hatását mutatja az eladott mintegy kétszer másfél száz festmény. A kiállításokat a szomszédos városokból is tömegesen látogatták, élményszerű visszaemlékezéseket ismerünk Ferenczy Károly: Tavaszi táj a Virágheggyel, Rippl-Rónai: Öreganyám című képeiről. Ekkor vásárolja meg a város Fényes Adolf: Asztalosát, Szinyei Merse Pál: Mező című művét is.

15 9 Halász-Hradil Elemér: Pihenő öreg ember (100x79 cm) o. v. HOM Ltsz: 53.33. 10 Kmetty János írásai - festő voltam és vagyok (Corvina Kiadó, 1976.) (Kovalovszky Márta: Kmetty János) 15. 11 Glatz Oszkár: Tájkép (59x70) cm, o. v. HOM Ltsz. 62.123. 12 Herrer Cézár: Részlet a Garda-tóról (24x16) cm, o. v. HOM Ltsz. 62.122. 13 Glatz Oszkár: Est a havason c. kép jelenleg az MNG tulajdonában. Feltételezhető „műtárgycsere" útján került oda. 14 Pesti Hírlap 1907. február 10. 17 és 24. 15 HOM Ltsz. 53.247.; HOM Ltsz. 53.27. 762