A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

HÁLA József–LANDGRAF Ildikó–SZÉKELY Kinga: Az aggteleki Baradla-barlang mondái

Megörült most Csillám, hogy feltalálhatott Ollyan emberi lényt, ki arról tudhatott Valamit hogy hol van kedves Estikéje, Azért hevesen vert szive örömébe, Megajándékozta e hirt hozó banyát És örömmel kére annak a tanácsát, Ez azt tanácsolá neki hát legelsőbb Hogy saját lakába mindjárt kövesse őt, S ott ellátja őtet ollyan vezetővel, Ki mindenesetre már a jövő éjjel Bekíséri őtet Ármánynak várába, Az árnyban úszó fényes Baradlába. Kapott az alkalmon Csillám és követé A vén banyát, ki őt messze kivezeté A városból egy nagy mérhetlen erdőre, Annak sziklákkal tölt kellő közepére, Itt nyitott előtte meg egy titkos ajtót Mellybe Csillám, midőn belépett a csapót Rábocsátá, és az ifiu fogoly lett, Kivül pedig a kém borzasztón nevetett S egy kis hasadékon neki bekiáltá, Hogy igy teszi Ármány ellenét fogolyá, És majd ha éhen itt elvész ezen lyukban Nevetni fogja őt Estike karjában. Különben ott ben ő nem lészen magában, Hanem két nagy kigyó lesz társaságában, Kit Ármány e helyen emberhússal étet, S már sok illyen bolond e lyukba így veszett. Azzal minden néma lett egyszerre kivül És a kém Ármánynak vigan vitte hirül, Hogy Csillám a kigyó barlangba van zárva, És talán eddig már nem is él az árva. Alig volt fél órát a barlangba Csillám, Midőn a két kigyó hirtelen mint villám A szegény ifiat lábáról leüti, S már arczát vérszopó nyelvök is illeti, De e pillanatban Csillám kis botjának Végével érinti, s azok kővé válnak. Élte meg van mentve, de hogy szabaduljon Az erős börtönből, hogy ő bosszút aljon. De kijárást azon nem találhat sehol, Azért aczélt kovát vesz elő s kicsihol És kén gyertyával az üreget vizsgálja, És bámulatában el áll szeme szája Annyi emberfej volt itt rakva halomra, Hogy biz nem hazudunk vala kazal számra. A mint ott búsulva nézi e pusztítást A barlang hátulján lát egy oldal nyilast, Oda siet s látja hogy az messze benyúl És talán az egész hegyen által vonul, Keresztül megy rajta s annak a végében Talál kis szűk nyilast, melly minden léptében Bővül tágul, s midőn elébe érkezik Abból ki szép tiszta patak csergedezik, Azon által menve az erdőben vagyon. Szabadulásának örül Csillám nagyon. De alig megy innen avagy ötven lépést Midőn háta megett hal ollyan süvöltést, Mintha szélvész jőne, oda néz s rémülten Látja hogy közeleg felé egy dísztelen 732