A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

HÁLA József–LANDGRAF Ildikó–SZÉKELY Kinga: Az aggteleki Baradla-barlang mondái

Óriás, feléje hajtá buzogányát, Melly leütötte a szikla hegy párkányát. De őt nem találta, s méregben felé nyúl, S már iszonyú marka nem messze Csillámtól, De Csillám érinti fekete botjával S az Óriás kővé változik azonnal. Most újra szabad lett az üldözött Csillám, Reszket már várában az átkozott Ármány, Tehát katonáit mind össze gyűjteti S az egész környéket ugy körül véteti, Hogy nem menekülhet onnan még madár sem, És a szép Estikét viszi egyenesen, Vára alatt levő rejtek pinczéibe, Hol temérdek kincse hever, s ide vitte Minden gyémántjait, s olly kristály palotát Épite azokból, hogy százezer gyertyát Ha meggyújtanának ennél fényesebben Nem égnének azok ezen üregekben. Ekkor letérdepel szép Estike előtt Kéri olvadozó szelid szavakkal őt: Hogy legyen az övé, s mind e határtalan És megnem olvasott arany és számtalan Országok csak az ő parancsára állnak, S az ő egyedüli vagyonává válnak. Estike csak rázza angyal fejecskéjét S fenyegetőleg fel tartjua kezecskéjét, Mellyben a legélesb tőr csillámlik és ragyog; S szól szép csengő hangon: én inkább meghalok Mint a tied legyek, mig vőlegényem él, A ki hű és szeret s nem hiába remél, Szép Estike, szólott Ármány nagy kevélyen, Mert esküszöm neked, hogy még ezen éjjen Hatalmamba kerül, mert körül van fogva Hadseregeimtől, mint te e barlangba. Ekkor hírül hozzák szolgái Ármánynak, Hogy már nyoma sincsen számtalan hadának, Mert Csillám mind kővé változtatta őket, Semmiféle fegyver nem bánthatja őtet, S már siet utánok, hogy kiszabaditsa Estikét, s bosszúját itten valósítsa. Zárjátok be rögtön az erős kapukat, Mellyeken pinczémbe Csillám ide juthat; Ordit Ármány, és az első kapu zárja Lepattan, melly őt a világtól elzárja. Csillám megérkezik, döngeti a kaput, De az nem enged, és másutt meg nincsen út, Mellyen lejöhetne Csillám Estikeért, Ki remeg kedvese drága életeért. Ármány pedig erős vas kapuján belül Neveti Csillámot gyémántjai közül. Most óriás munka van ám Csillám előtt Mi csak bátorítja de nem rettenti őt, Mert tudja munkáját hűség jutalmazza, Ha szép Estikéjét onnan szabadítja. Tehát hozzá is fog és biztos kezével Keblébe szeretet és szent hűségével Addig rázza s üti Ármánynak kapuját, Mig az sarkaiból kifordul és útját Nyitva hagyja neki, de Ármány neveti S a második kaput is berekeszteti.