A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

DÖMÖTÖR Ákos: Az ipari termelés hatása a Hangony-volgyi emberre. Jelenkor – történeti és néprajzi változásvizsgálat a hetvenes évek első felében Ózd környékén

Ez a szivaros öregember annak előtte fát szállított, de aztán meggondolta magát, és elvállalta a kohászati dolgozók szállítását a Hangony völgyében. Ki-ki 5 Ft-ot fizetett neki hetenként, de örültek ennek a lehetőségnek a rászorult munkások. Az öreg hajnal 3-kor indult útnak Domaházáról. A községekben rövid időre megállt, hogy felvegye a várakozókat. Ózdról kocsijával visszafordult Domaházára, és azokat is a gyárhoz szállította, akik nem fértek rá az első fuvarra. 1950-ben az AKÖV felügyelete alá került a közúti szállítás. Ismét a bejárók rendelkezésére bocsátották a ponyvás teherautókat. 1952-ben forgalomba állították az első „fakarusz"-t. A munkások „zárt romboló"-nak is nevezték a végajtós, ablak nélküli, személyszállításra használt gépkocsikat. 1955-ben olyan „fakarusz"-okat hoztak forgalomba, amelyeken ajtó is volt. 1963-ban Hangony és Szentsimon három Ikarus típusú autóbuszt kapott a bódés kocsik helyett. Pár hónappal később Domaháza és Kissikátor lakóit is ellátták egy-egy Ikarus busszal. A dolgozók lelkesedéssel fogadták a buszszállítás korszerűsítését, de erősen kifogásolták a bérleti díj 20%-os emelését. 1964 elejétől a szerződéses járatokat rendszeres buszközlekedés váltotta fel. Ez volt az ún. „polgárosítás", illetve az ÓKÜ szerződéses járatainak közforgalmasítása. 1975-ben Hangony két panorámabuszt kapott. A hetvenes évek második felében a bejáró dolgozók 200 Ft-ot fizettek egy bérletért. 1945 után döntően megváltoztak a termelési életmód más területei is. A gyári munkakörülmények javulása különösen a táplálkozás, a tisztálkodás és az öltözködés terén mutatkozott meg leginkább. 1947-ben és 1948-ban a gyári étkezde naponta háromszori étkezést (hét napon keresztül) heti 20 Ft-ért biztosított a kohászati dolgozóknak. A Vasas Szövetkezet az előfizetési árat magasabbra, havi 130 Ft-ra akarta emelni, de ehhez az üzemi bizottság nem járult hozzá.

31 A bejáró munkások az üzemi étkezést még a hetvenes években sem vették igénybe, mert otthonról hozták magukkal az élelmet, amelyet legtöbbször feleségük csomagolt be táskájukba. Száraz koszton éltek: szalonnát, zsírt, kolbászt, házi kenyeret fogyasztottak munka közben, az ebédidő alatt. A szalonnát munkahelyükön a tüzes végeken, fa tűzön vagy újabban földgáz szalonnasütőn sütötték meg. Az ételt korábban a munkahelyi ülőpadon, majd étkező-melegedő helyiségekben fogyasztották el. Az élelemhordásra használt eszközök is megváltoztak. A vászon oldaltarisznya, a háziszőttes hátizsák, a bőr oldaltarisznya, a vesszőkosár, a fedeles vasszatyor, a cserép ételhordó lábos szerepét egyöntetűen az aktatáska vette át.

32 Javult a bejáró dolgozók táplálkozása. Az egyik hangonyi asszony következőket mondta férje üzemben való étkezéséről: „A férjemnek mindennap bekészítettem. Az uram kislábosba és aktatáskába tette az ételt. Mindig tettem bele szalonnát, kolbászt, tepertőt, tojást vagy disznósajtot. A lábosba töltött káposzta, töltött hús, fasírozott, lacipecsenyés hús vagy krumplihaluska, laska csipkelekvárral került. Paprikát, paradicsomot is raktam a kockasajthoz és az 5 dkg szalonnához." Ez a táplálkozás a hatvanas években általánosuk, és azt bizonyította, hogy a szolgáltatások fokozatos igénybevétele révén a bejárók étrendje közeledett az ózdiakéhoz konzervativizmusa ellenére. 31 ÚL IX-18. 112. d., 11-234. Bp. 1947. IV. 22. 32 Vass Tibor: Az ózdi munkásság életviszonyai a XX. század első felében. In: Foglalkozások és életmódok. Válogatott tanulmányok a honismereti szakkörök és kutatók anyagából, munkáiból. Miskolc, 1976. 2526.; Szendrei János: Teherhordás Szomolyán. Népi hagyományok Borsodban. Az I. sz. Ipari Szakközépiskola évkönyve. II. Miskolc, 1969. 106.; Bartha László: Teherhordó eszközök Domaházán. In: Néphagyományok Borsodban. Miskolc, 1970. 55. 626